Az Uchihák játéka

60. - Sayura emberei

  Itachi arra ébredt, hogy elzsibbadt a karja, és teljesen érzéketlenné vált. Valószínűleg órák óta így volt, és egy pillanatig nem is értette, mi keltette fel. Csukott szemhéján keresztül is érzékelte a sötétséget, de meg sem lepődött, hogy felriadt az éjszaka kellős közepén. Ritkán volt, hogy zavartalanul átaludt volna egy egész éjszakát. Hol az álmai, hol a megszokás keltette fel.

Mikor el akarta húzni a kezét, az meg sem mozdult, és csak egy pillanat múlva jött rá, hogy van rajta valami. Egy puha, meleg és jó illatú valami. Valószínűleg a párna, bár nem kéne ilyen nehéznek tűnnie. A zsibbadásra fogva, lassan feleszmélve érzékelni kezdte az őt körülvevő dolgokat, a helyzetét, például, hogy a lába beleakadt a takaróba, és feltűrhette a paplant, mert a lábára nehezedett valami. Egy pillanatig még kábán, félig ébren félig álmában lebegve mozdulatlan maradt, míg azon töprengett, hogy vajon kényelmetlen, vagy inkább kellemes-e a helyzet, attól függetlenül, hogy olyan, mintha hangyák futkosnának a karján, és végül úgy döntött a kellemesen kényelmetlen a legjobb kifejezés. Aztán olyan hirtelen hasított belé a felismerés, hogy kipattantak a szemei, és felemelte a fejét.

Az ajkai résnyire elnyíltak, ahogy álmosan belehunyorgott a szoba csöndjébe, és rá kellett jönnie, hogy reggel van, csak valaki behúzta a sötétítőfüggönyt. Kétségtelenül reggel volt, kilenc óra, és Sakura a karján fekve édesen szuszogott, miközben nyilván fogalma sem volt róla, hogy teljesen elszorítja a vérkeringését. Itachi némán rábámult a lány csukott szemhéjára, ami olyan vékony volt, hogy még a félhomályban is ki bírta venni a halványkék ereket a bőre alatt. Nem pislogott. Nem lélegzett. Csak bámulta, és nem mert megmozdulni. A kába agya egy pillanatra attól félt, hogyha megmozdul, megtörik a pillanat, és felébred. Aztán rájött, hogy már ébren van.

Lassan tette vissza a fejét a párnára, és Sakura arca felé fordítva némán figyelte. A szempillái ugyanolyan sötét árnyékot vetettek az arcára, mint tegnap este. Mikor óvatosan megmozdította a lábát, csak akkor jött rá, hogy nem a takaróba akadt bele, hanem a lány lába fekszik keresztben a vádliján. Valamikor felcsúszhatott a nadrágja szára, mert a csupasz, forró bőrét érezte az övén. Egy halk nyögés szaladt ki a száján, és megpróbálta kihúzni a kezét Sakura teste alól, mire a lány megmoccant, fészkelődni kezdett, és Itachi mozdulatlanná merevedve leste az arcát, míg arra gondolt, jobb lesz gyorsan távozni az ágyból, mielőtt a lány felébred a mocorgására, és rájön, hogy ő is férfiból van. Valószínűleg halálra rémisztené, és nem akarta, hogy így ébredjen öntudatára aznap reggel.

Mikor végre nagy nehezen sikerült kihúznia a kezét Sakura alól, egy újabb akadállyal találta szemben magát: a fékezhetetlen, kócos, rózsaszín tincsekkel, amik a karjára tekeredtek. Összepréselt ajkakkal kiszabadította magát a másik kezével, aztán lassan felemelte a takarót, és már éppen kicsusszant volna alóla, mikor Sakura megmozdult, és halk nyöszörgéssel felé tapogatózott, aztán egy pillanat, és Itachi kicsit tétován pislogott a nyaka köré tekeredett karra, és az a hang a fejében, ami tegnap este figyelmeztette az időre, veszettül káromkodni kezdett, mikor a lány hozzábújt, és feljebb húzta a lábát a combjára.

Mozdulatlanul várta, hogy Sakura újra teljesen elaludjon, és végre kimenekülhessen mellőle. Valószínűleg egyenesen a zuhany alá. Mikor eltelt tíz perc, és a lány lassú, egyenletes lélegzetvételei lassan újra betöltötték a szobát, Itachi még egy percig nézte, nem rezdül-e meg a szempillája, vagy nem moccan-e meg, és mikor nem történt semmi, lassan megfogta Sakura karját, hogy a lány oldalára tegye. Úgy tűnt, a másikat egyáltalán nem érdekli, hol van a karja, mert meg sem rezzent, és mikor Itachi elengedte a csuklóját, az szinte azonnal lecsúszott az oldaláról és teljes hosszában a férfi karjára esett, Itachi száján pedig ezúttal tényleg kicsúszott egy röpke káromkodás. Hiba volt.