Az Uchihák játéka

49. - Amagekure árvái

  Sakura kicsit lefagyva leereszkedett a kád szélére. Nem bírta megállni, hogy ne az ajtót bámulja továbbra is meredten, mintha valami odaszögezte volna a pillantását.

Jó, persze, ahogy Inónak mondta Konohában Itachi tulajdonképpen a "testőre", ami azért elég nevetséges. Nem valami fontos ember ő, hogy védjék. Soha eddig ennyire nem is féltette senki. Eddig észre sem vette, hogy Itachi féltené. Persze, elvitte Sasukétól és Orochimarutól, amikor arra kérte, támogatta, hagyta, hogy kisírja magát a vállán, segített neki, ha kellett, de eddig nem tűnt fel neki, hogy ez már nem csak kötelesség. Az lenne egyáltalán? Az volt valaha is?

Itachi szereti Sasukét. Itachi szeretné, ha vigyázna Sasukéra. Ha ő megsérül, vagy meghal, Sasukénak nem marad senkije. Nem mintha érdemelne bárkit is, de hát mégiscsak a bátyja, jót akar neki, és úgy tűnik még támogatja is Sasuke kifacsart, morbid párválasztását... Ha a módját nem is, de a végeredményt igen. Ezért? Ezért lenne? Minden csak Sasuke miatt? Sok hűhó semmiért. Nem fog hozzámenni Sasukéhoz. Vigyázhat rá, ha sikerül visszaterelgetni Konohába az eltévedt báránykát, de ennél többet nem tehet, és nem is akar tenni.

Tehát ez tulajdonképpen nem is kötelesség Itachinak? Inkább csak... csak azért csinálja, hogy Sasuke boldog legyen? Sakura bosszúsan felállt, és levetkőzött. Marha. Sasuke soha nem lesz boldog. A világ nem teheti boldoggá, ha Sasuke nem tesz érte. De hát a testvére, persze, hogy szeretné, hogy boldog legyen. Ha neki lenne testvére, ráadásul ő lenne az idősebb, ő is ezt tenné. De ha az ő testvére valaha is így viselkedne azzal, akit szeret, vagy legalábbis a partnerének szán... Nem, nem is ilyet. Ennél kevesebbért is megnyúzná.

Sakura egy fél percre kihúzta a dugót a kádból, hogy lemenjen annyi víz, hogyha beleül, ne csorogjon ki, aztán beleereszkedett a kádba, és egy pillanatig lehunyt szemmel élvezte, ahogy átmelengeti a forró víz.

Természetes, hogy Itachit nem érdekli az a jöttment dilis kislány, aki a karjaiba csöppent az öccse jóvoltából, nem nézheti az ő érdekeit, az ő lelkét. Csakis Sasukéét nézheti. Mert Sasukét szereti, ő pedig csak egy kolonc a nyakán. Hiába mondja, hogy nem okoz gondot, ő azért nem volt teljesen hülye. Itachinak kényelmetlen, hogy itt van, mert megszokta az egyedüllétet. Nem mintha ez jót tenne neki, de akkor is csak zavar. Jobb lenne, ha minél hamarabb meggyógyítaná, és lelépne innen, vissza, haza, Konohába...

Sakura a víz felszínén az ujjaival játszva hullámokat indított el, vagy féltucatot egymás után, és némán figyelte, ahogyan egymásba gyűrűznek, összeolvadnak, és elhalnak. Az egész világ egy kádnyi fürdővíz.

*********

Itachi az ágy szélén ülve a fürdő ajtaját bámulta. Furcsa, de aggódik. Aggódott. Még fog is, mert lesz miért. Sakura majd tesz róla, mert nem tudja bezárni a szobájába, hogy ne mehessen ki, és ne csinálhasson őrültséget, ha úgy tartja a kedve. És mégsem bírt haragudni rá. Inkább csak meglepő volt megbizonyosodni róla, hogy a szíve nem csak fájni tud, hanem olyan hangosan dobogni is, hogy a fülében hallja a hangját.

Utoljára akkor volt ilyen hangos, amikor otthagyta Konohát. Mintha sikított volna benne, hogy ha most átlépi a határt, a kaput, akkor vége. Mindennek, igazán vége. Nem úgy, mint az ostoba kis pockoknak elregélt tanmesében a hirtelen fordulatok. Nem, neki nincsen jótevő kamija, aki egyetlen intéssel szivárványt varázsol, neki nincsen boldogan él, amíg meg nem hal.

Nem mintha előtte boldog lett volna, de az legalább élet volt. Tanulhatott. Ó, igen, imádott tanulni. Mennyit piszkálták érte az Akadémián... Igaz, csak a háta mögött, íratlan szabály volt, hogy a hólyag Uchihával nem kezdünk ki. Aztán átlépett a pukkancsok feje fölött, otthagyta az Akadémiát, tanult tovább. Szeretett tanulni, mindent magába szívott, mint egy kis szivacs. Fugaku büszke volt rá, és ő örült neki. Nem sokáig, mert mire a kis Akadémiás kölykök rájöttek, hogy a tudás hatalom, addigra ő rájött, hogy a tudás súly is, és felelősség. Ára van, és az ár néha nagyobb, mint maga a hatalom, ami vele jár...