Az Uchihák játéka

25. - Repedező falak

Itachi az agyagmadár fején kuporgó Deidarát, és a mellette tágra nyílt szemmel jóformán már térdelő Sakurát figyelte.

- Ez elképesztő! - kiáltott fel elképedve a lány, a hangja kissé elcsuklott a mondat végére.

Ahogy kicsit előrébbhajolt, hogy közelebbről láthassa az alattuk csillámló, azúrkék tó fodrozódó felszínét, kis híján lepottyant. Deidara olyan szerencsétlenül pánikoló arccal, görcsösen szorongatta Sakura köpenyét, hogy már Itachi is majdnem megsajnálta, de mikor rájött, hogy a fél órája mellette röhögő Kisame, és a papírszárnyait bármelyik pillanatban kibontani készülő Konan feszülten figyelik a jelenetet, meggondolta magát.

Így legalább senki nem foglalkozott vele, volt ideje gondolkodni, kiélvezni az utazást, ami már a lehetőségei szerint is a legközelebb járt a valódi repüléshez mindenféle segédeszköz nélkül. De ahelyett, hogy éppen csukott szemmel élvezte volna az arcába csapó, napsütéses tavaszi nap ellenére is hideg, metsző szelet, vagy az elé táruló nem mindennapi látványt, azon kapta magát, hogy már szinte aggódva figyeli Sakurát, ahogy izeg-mozog ott elől.

Deidara még mindig szorosan fogta a köpenyt a lányon, valahol a dereka felé, oldalt tájon, néha hátrapislogott, majd megnyugodva előrefordult, nehogy nekiütközzön egy sziklának, amíg őt sasolja.

„Azt hiszi, nem látom..." - morgott magában Itachi, de úgy döntött, ezúttal nem tesz semmit, pedig a combizmai félpercenként megrándultak, sőt néha még a keze is önkéntelenül megmozdult. A teste automatikusan ment volna, hogy leüsse Deidarát, beljebb húzza a lányt, és nyakörvet tegyen a nyakára, hogy pórázra lehessen fűzni, de eléggé nevetséges lett volna, ha rohangál utána, mint egy mindent túlaggódó apuka, és ugyebár, mint tudjuk, egy Uchiha nem csinál magából hülyét.

Mióta elindultak, úgy érezte, legalább négy szemre és ugyanennyi karra lenne szüksége, hogy megfékezze a szeleburdi kislánnyá változott Sakurát, aki magasról tesz a veszélyre. A lány azonnal elfelejtette minden problémáját ahogy felszálltak, az arca végre egészséges színben játszott, kicsit kipirult a széltől, és bár egy ideje felé se nézett, Itachi tudta, hogy a szemei csillognak.

Deidara egy idő múlva valóban a gyermekhez beszélő felnőtt hangsúlyával hátrazavarta Sakurát, mert felerősödött a szél, és muszáj volt a madár kormányozására koncentrálnia. A lány elkámpicsorodott arccal hátrakúszott Konan mellé, de a nő sem bírta sokáig a lelkesedését, így Sakura egy rövid pillantás után Kisame helyett Itachi mellé húzódott, ahol végre nyugton megült a fenekén.

Talán sejtette, hogy itt most viselkednie kell, mert a férfi szó nélkül kihajítja az első nagyobb erdőnél, és vissza se néz. Legalábbis ő így gondolta. Arról persze halvány gőze sem volt, hogy ha lezúgna, Itachi ugrana utána a leghamarabb, hogy elkapja, eltekintve attól az apró tényezőtől, hogy ő nem tud repkedni, mint Konan.

Sakura lassan újra elkomolyodott, de a szemei még mindig olyan hatalmasak voltak, mintha azzal, hogy tágabbra nyitná a szemét, több szépséget szívhatna magába a világból. A nyakát behúzta a köpeny gallérja mögé, a kalapot kis híján letépte a fejéről a metsző szél, de utánakapott. A pillanat erejéig felvillanó rózsaszín tincsek újra, villámgyorsan eltűntek a bambuszkalap alatt.

Deidara hátrakémlelt, minden rendben van-e, és összemosolygott a lánnyal. Konan is a kalapját fogta előttük, szinte teljesen a fejébe húzta, mert tériszonyos volt, de ezt csak Pein és Itachi tudták, így a többieknek kissé furcsának tűnhetett az ilyen helyzetekben előbukkanó zöldes arcszíne. Kisame a szórakozásától megfosztva, érdektelenül az eget nézte, a felettük elhúzó felhők iramából próbálta kikövetkeztetni, milyen gyorsan mennek.

Sakura körbenézett, majd hirtelen felpislantott Itachira, aki rajta felejtette a szemét, mikor a kalapja után kapott. Ahogy a férfi a még mindig tágra nyílt, világot csodáló szemekbe nézett, hirtelen eszébe jutott. Hát persze, az a kislány...

„Hátrakötötte a haját, és belefogott az edzésbe. Az ANBU-vizsgára készül, mégsem tunyulhat el, csak mert a csapata edzései megritkultak a chuunin vizsgák miatt, ahol a senseije volt az egyik felügyelő, és belemerült a szervezési munkálatokba.

Éppen egy szalmabábún gyakorolta az új kunaijokkal bonyolított blokkolását, mikor meghallotta az elragadtatott, vékony kis hangot a háta mögül. Mikor megfordult, egy kislány állt a háta mögött copfba fogott, rózsaszín hajjal, és hatalmas, ártatlan szemeivel csodálkozva figyelte, majd mikor meglátta, hogy őt nézi, elpirult.

- Bocsánat, én... én nem akartam zavarni - dadogta halkan, és igyekezett magát a lehető legkisebbre összehúzni. Mikor nem érkezett válasz, felnézett, és lelkesen, hogy nem küldték el, újra megszólalt. - Ninja tetszik lenni, bácsi?

Bácsi? Itachi összeráncolta a homlokát. Alig volt tizenhárom azon a nyáron, és már bácsizták az ilyen kislányok. Azon töprengett, vajon mi lesz később? Előrébb lépett, mire a kislány megrezzent. Talán a tartása még mindig fenyegető lehetett az edzés miatt, mert olyankor mindig beleélte magát a helyzetekbe, így próbált lazítani az izmain, míg leguggolt elé.

- Az vagyok - felelte, és kíváncsian nézte a kis csodálkozó arcocskát.

- Hű - suttogta izgatottan a kislány. - Az biztosan nagyon izgalmas!

- Igen - bólintott végül egy rövid töprengés után.

Izgalmas volt persze, csakhogy nem éppen a jó értelemben, de végül úgy döntött, ennek a kislánynak nem kell tudnia erről. Inkább lassan kinyújtotta a kezét, és óvatosan megfogott egy rózsaszín tincset, mire a lány még nagyobbra nyitotta a szemeit, pedig Itachi nem hitte volna, hogy ez lehetséges.

- Ne tessék azt mondani, hogy csúnya, tudom - suttogta szomorúan.

- Honnan vetted ezt a butaságot? - hökkent meg Itachi. - Nagyon szép - mondta még őszintén, mire a kislány örömében elpirult.

Már éppen nyitotta volna a pici kis ajkait, hogy mondjon valamit, de hangos kiáltás harsant a pálya széléről. Mikor mindketten odanéztek, Sasuke integetett feléjük egy szégyenlős mosollyal a kedves kölyökarcán.

- Sakura, gyere, Naruto...

Nem is kellett többet mondania. A kislány egy utolsó, röpke pillantással elköszönt Itachitól, és megiramodott a pálya széle felé. Itachi egy darabig az öccse és a Sakura nevű kislány bukdácsoló alakját figyelte, aztán nehéz szívvel visszatért a szalmabábúhoz."

Ez megmagyarázza, miért jutott eszébe azonnal Sasuke a rózsaszín tincsekről még Konoha kapujában. Sakura értetlenül nézett vissza rá.

- Mi az? - kérdezte. - Van valami baj?

- Még nem nagyon voltál Konohán kívül, igaz? - kérdezte hirtelen Itachi, hogy elterelje a figyelmét, majd elfordította a fejét, hogy a lány véletlenül se láthassa meg a szája szélén szinte észrevétlenül bujkáló mosolyt, bár ez amúgy sem lett volna lehetséges a köpeny gallérja miatt.

Bácsi... Ironikus, hogy a kislány, aki nemrég még bácsizta, most itt ül mellette, és még mindig ugyanolyan ártatlan szemekkel néz rácsodálkozva világra, mintha még most is gondtalan gyermek lenne. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogyan maradhatott ilyen tiszta a tekintete, mikor mocsok vette körbe, a legundorítóbb szemét az egész világon: az emberek önzése.

- Nem, még nem nagyon - felelte kissé bizonytalanul Sakura. - Háromszor csak, először a Hullámok földjén voltam küldetésen. Aztán Gaara után mentünk Narutóval, akkor küzdöttünk meg. Illetve, nem veled - javította ki magát gyorsan, és megnyalta a száját, mert kiszáradt a széltől. - Csak egy... klónféle bábbal. Aztán most, mikor Orochimaruhoz... - A hangja elhalt, lesütötte a szemét, inkább másfelé nézett.

Itachi egy pillanatig még figyelte, majd elfordult. Orochimaru mindig is egy gusztustalan féreg volt, úgyhogy sejtette, hogy nem a halála előtti utolsó napokban fog megváltozni. Igen, ő már tudta, hogy Orochimaru meghalt, a hírt Zetsu hozta Peinnek, pont bent volt a szobájában, az utazás részleteiről beszélgettek, mikor megérkezett, de úgy döntött, felesleges ilyenekkel zavarnia Sakura tépelődését, mert tisztán látszott, hogy a lány még mindig magát emészti a döntése miatt.

Mikor újra Sakurára nézett, észrevette, hogy reszket.

- Fázol? - kérdezte kissé meglepetten.

„Az a köpeny elég vastag, elvileg meg sem kéne éreznie a szelet..."

- Nem. - Sakura makacsul összeszorított ajkakkal a távolba meredt.

Tényleg nem fázott, csak az emlékek miatt tört rá a hideglelés, észre sem vette, hogy remeg, annyira máshol járt az esze. Talán a dacos hangja, talán az összeszorított szája miatt, de Itachi úgy döntött, nem finomkodik, nem érdekli az óvodás viselkedés, most nem.

Szó nélkül a lány kezéért nyúlt, és megfogta. Sakura szempillája megrebbent, rákapta a tekintetét, majd lenézett a férfi kezére, ami szorosan a csuklóját fogta.

- Mi... - kezdte volna, de elakadt a hang a torkában, mikor megérezte, hogy a csuklóján keresztül Itachi chakrája átterjed a karjára és felmelegíti.

Sakura ijedten próbálta kihúzni a kezét a férfiéból, és szinte automatikusan megpróbált ellenállni a testére gyakorolt enyhe nyomásnak, de Itachi egy tapodtat sem engedett a szorításából. Egy pillanatra a könyökhajlatánál, mint valami két ország között húzódó határvonalnál, egymásnak feszült a két chakra, a férfi akaratossága és Sakura riadalma, de nem tartott sokáig.

Egy pillanatra átcsaptak rajta Itachi felszabadított chakrájának hullámai, és minden ereje arra ment el abban a másodpercben, hogy levegőhöz jusson, így akadály nélkül végigsiklott a testén a forró chakra, és mikor megszűnt a nyomás, és végre a tüdejébe áramlott az oxigén, dühösen felnézett a férfira.

- Megmondtam, hogy nem fázom! Azonnal engedj el! - sziszegte halkan, mert nem akart jelenetet rendezni.

- Nem.

Sakura döbbenten nézett rá, majd újra megrántotta a karját.

- Nem hallod? Eressz el - suttogta felháborodva, de Itachi megrázta a fejét.

- Én vigyázok rád, ha fázol, akkor teszek róla, hogy ne tedd többé - felelte egyszerűen.

- Ez közönséges erőszak - sziszegte dühösen Sakura, majd remegő alsó ajkát rágcsálva dühösen elfordította a fejét. Tudta, hogy hiába erőlködne, Itachi erősebb nála, így nem tudott mit tenni. Tüntetőleg másfelé figyelt, még akkor sem nézett oda, mikor a férfi a csuklója helyett rendesen megfogta a kezét, hogy kényelmesebb legyen.

Itachi pár percig szorosan fogta a tenyerébe simuló apró ujjakat, majd mikor megérezte, hogy Sakura ellenállása semmivé foszlik, lazított a szorításon, de a lány tisztán érezte, ha megpróbálná újra elrántani a kezét, a férfi nem engedné el. Itachi a fejét oldalra fordítva feszengett, próbálta nem észrevenni a chakrája által visszaérkező jeleket, de ez közel sem volt olyan könnyű. A chakra szinte burokba vonta Sakura testét, és hiába koncentrált a távolban látszó hegycsúcsokra, egyszerűen képtelen volt nem észlelni, hogy a lány libabőrös, és a combjában megfeszülnek az izmok.

Sakura a szégyentől és az őt melengető chakrától kipirult arccal, könnybe lábadt szemekkel meredt valahova maga elé, de nem is látta a tájat, már nem is érdekelte, így végül becsukta a szemeit, és reszkető hangon felsóhajtott.

„Ő nem Sasuke. Nem bánt, csak... kicsit nyers. Ő Itachi, nem Sasuke. Megmentett tőle, hálás lehetnél neki ahelyett, hogy még mindig félsz... Itachi. Nem Sasuke, nem ő, nem bánt..."

Nem, talán nem, de olyan kényelmetlen, egyáltalán mi a fenének szorongatja a kezét még mindig? Persze, tudta, hogy az egész a chakraátvitel miatt van, de hát arra alapból nem is volt szükség, csak a férfi értette félre. Bele sem mert gondolni, hogy tulajdonképpen ez már súrolja annak a határát, hogy Itachi meztelenül lássa. Végül rájött, hogyan szabadulhat meg a kellemetlen helyzettől, és nagy nehezen kipislogta a szemébe toluló könnyeket, hogy nehézkesen Itachira nézzen.

- Már nem fázom, köszönöm - mondta halkan.

- Biztos? - kérdezte a férfi oda sem nézve. Talán Deidara hátát bámulhatta.

- Igen.

Végre elengedte a kezét, és Sakura villámgyorsan behúzta a köpenye ujjába, nehogy még egyszer eszébe jusson ilyet tenni. Egy utolsó, szikrázó pillantást küldött Itachi felé, majd elhúzódott tőle, és Konan mellé ült. A combját markolva próbált úrrá lenni a remegésén, ami kiújult, ezúttal a haragtól. Dühös volt Itachira, igen. Mégis hogy képzeli, hogy ennyire... ennyire... közvetlen? Ez már sok volt neki is, akárhogyan is próbálkozott, hogy azt a kevés kis előítéletét is eltüntesse a férfival kapcsolatban az egyezségük miatt.

Bele se gondolt, hogy a szempontjából ez már több mint szokatlan. Már maga az a része, hogy Itachi akármilyen érzelmet képes belőle kicsikarni a kifejezéstelen arcával és a közömbös tekintetével, de hogy ez az érzelem pont a düh lesz, azt álmában sem gondolta volna egy héttel ezelőtt. Jó, mondjuk azt sem, hogy napokon belül Akatsukisnak öltözve Konoha felé fog repülni egy agyagmadáron, gyakorlatilag a fél Akatsukis bandával. Abszurd.

Itachi meg sem moccant, csak némán Sakura hátára meredt, és mintha átláthatna a köpenyen, szinte látta maga előtt a lány hátának ívét. Mikor Kisame előremászott Deidara mellé, végre felnézett. Kisame belemorgott valamit Deidara fülébe, mire a szőke lelkes bólogatásba fogott, és kajánul összevigyorogtak. Itachi gyanakodva méregette a helyére visszakúszó Kisamét, de a férfi csak rákacsintott, és újra elhelyezkedett a madár hátán.

Sakura is észrevehetett valamit, mert kíváncsian figyelte Kisamét, de mikor a férfi rá sem nézett, végül elfordította a fejét. Később beszélt pár szót Konannal, majd egy óra múlva újra előremászott Deidara mellé, és nemsokára már ő is könnyedén el tudta volna vezetni a madarat, ha képes lett volna irányítani az agyagot.

Délután, pár perccel négy óra után, a madár végül ereszkedni kezdett lefelé, a szárnycsapásai egyre lassabbak lettek, aztán lustán felfeküdt egy erősebb fuvallatra, és leszállt. Deidara erősen koncentrált, az ember a homlokán gyöngyöző izzadságról azt gondolhatta volna, hogy először csinálhat ilyet. Közben a szőke meg sem hallotta Sakura kíváncsi kérdéseit, amik a hollétükre vonatkoztak.

- Majd meglátod - vigyorgott a szőke, és rögtön lepattant az agyagmadárról, majd Kisaméval a nyomában megindult a tisztás mellett elterülő erdő sötétzöld sávja mentén. Konan halványzöld arccal tántorgott, mert már hányingere volt attól is, hogy felállt. Itachi felnyúlt érte, mire a nő hálásan megragadta a kezét, és leugrott, majd pár mély lélegzetvétel után ő is elindult.

Sakura kissé tanácstalanul toporgott még mindig odafent, és bizonytalanul méregette a föld és a madár háta közötti távolságot. Jó, jó, valahogy csak felmászott rá, bár akkor is Deidara húzta fel, de biztonságos ez egyáltalán?

Itachi hiába várta a leérkezését, Sakura csak nem mozdult, így felnézett rá, majd a szemeiben tükröződő kétségek láttán felé nyújtotta a kezét, hogy lesegítse, mint az előbb Konant. A lány ahelyett, hogy megragadta volna a kezét, csak egy jeges pillantásra méltatta, aztán leült és lecsusszant a madár oldalán. Persze a köpenyről elfeledkezett, így már útközben lemondott a királynői földre érkezésről, és a méltóságteljes elvonulásról Deidaráék után. Már annak is örült volna, ha nem bukik orra.

A köpeny felgyűrődött a feneke alatt, megakasztva a lendületét, így szinte vízszintesen lepottyant. Nem fenyegette különösebb veszély, csupán a csorba, ami a méltóságán fog esni, de arra gondolt, az is épp elég lesz, hogy Itachi bénának nézi. Becsukta a szemét, hogy ne is lássa a férfi lenéző tekintetét, mikor végre a földbe csapódik, de legnagyobb meglepetésére ez nem történt meg.

Itachi kapta el a derekánál fogva, pár centivel a föld felett, és ő automatikusan megmarkolta a vállát, mert félt, hogy elengedi. Ahogy kinyitotta a szemét látta, hogy leesett a kalapja a férfi lába mellé. Itachi talpra állította, és mivel ő dermedten állt, felvette a kalapját, és odaadta neki.

- Nem kell hősködnöd - mondta halkan a férfi.

- Nem hősködöm. Egyedül is boldogulok, de ha nem tenném, akkor sem te lennél az első, akit megkérnék, hogy segítsen - felelte higgadtan Sakura, és elvette a bambuszkalapot Itachi kezéből, hogy Deidaráék után siessen.

A férfi könnyedén beérte, és egy darabig némán mentek egymás mellett, végül Itachi levette a kalapját, és megköszörülte a torkát, közben pedig a lányra sem nézve kipattintotta a köpenye felső pár kapcsát.

- Talán túllőttem a célon az előbb - mormogta halkan, míg elfordította a fejét, és szemügyre vette az erdősávot, mintha valami nagyon különlegeset látna.

Sakura meglepetten felnézett, de csak a férfi nyakán megfeszülő inat látta, és a tarkóját eltakaró fekete tincseket. Tudta, hogy Itachi az utazás alatti viselkedésére gondol, és azt is, hogy ez már felér egy bocsánatkéréssel. Máris elpárolgott belőle a harag, mert a férfi szavai eszébe juttatták, hogy csak nem akarta, hogy fázzon, és azt hitte hazudik neki, mikor tagadta azt.

Itachi visszafordította felé a fejét, és kérdőn ránézett, amiből leszűrhető volt, hogy számított rá, hogy választ kap, mire a lány szívből felnevetett.

- Ennél azért jobban meg kell erőltetned magad.

- Bocsánatot kéne kérnem - biccentett Itachi.

- Igen, kéne - felelte tűnődve a lány.

- Nem fogok.

- Sejtettem.

Sakura már csöppet sem neheztelve elmosolyodott, és előresietett.

- Deidara! - kiáltott a szőke után, és megszaporázta a lépteit, hogy utolérje. - Nem kéne megvárnod a hölgyeket?

Útközben belekarolt Konanbe, aki időközben visszanyerte a normális arcszínét, és nevetve magával rántotta. Még egy pillanatra visszanézett Itachira, hogy ha a férfi nem értette volna a szavaiból, megérthesse a mosolyából, hogy nem haragszik, de Itachi már tudta.

Egy fekete tincset az arcába fújt a szél, de az sem tudta elrejteni a szemeit. Talán csak Sakura képzelődött, de mintha egyenesen gyengéden bámult volna utána a fekete szempár. Nem tudott volna ilyet még csak elképzelni sem Itachiról, így a fényre fogta, és előrefordult, hogy Konant odahúzza Deidarához és Kisaméhoz, akik egy pillanatra megtorpantak, hogy bevárják őket.

- Még hogy hölgyek! - horkant fel Kisame, mikor hallótávolságba értek. - Aki fegyverrel hadonászik, az nem nevezhető hölgynek.

- Fogsz te még nekem kezet csókolni - nevetett fel Konan, mire Kisame hőzöngve tiltakozott. - De, de, ezt a fegyverrel hadonászós jobb kezemet fogod csókolgatni!

- Kizárt - szögezte le a kékbőrű. - Nem hódolok be semmilyen női lénynek.

- Nem mintha túl sokkal lenne dolgod - replikázott Konan, mire Sakura felkuncogott mellette.

- Nagyon élénk vagy ma, Konan - jegyezte meg Itachi, aki végre utolérte őket, mire a nő felnézett rá, és Sakura felé biccentett.

- Elég ritkán találkozom nőkkel - mondta mosolyogva.

- Mármint Deidarán kívül? - kérdezte Itachi kifejezéstelen arccal, mire a két lány, sőt még Kisame is felnevetett.

- Hé, ez nem volt szép, Uchiha! - méltatlankodott a szőke, de nem vette túlságosan a szívére a dolgot. - A „hölgyek" buknak a lányos arcomra - mondta némiképp büszkén, és belekarolt Sakura szabadon maradt kezébe. - Nem igaz, Sakura?

- A leszbikusok biztosan - bólintott komolyan a lány, mire Konan kuncogni kezdett, Deidara pedig felháborodottan összefűzte a karjait a mellkasa előtt.

- Na tessék! Így várjon az ember bármit is!

A szőke durcásan távolságot tartott, míg be nem mentek az erdőbe, és egy csapáson haladtak tovább.

- Amúgy, hová megyünk? - kérdezte Sakura hirtelen újra feltámadt kíváncsisággal.

Itachi a háta mögött bölcsen hallgatott, mert ő már tudta, hová tartanak, és persze, mint Kisame társa, csöppet sem lepődött meg a dolgon. Mondjuk Deidaráról nem gondolta volna... De hát, végül is, miért ne? Konan is hallgatott, Kisame is, a szőke pedig nem hallotta a kérdést, de már nem is volt szükség válaszra.

A fák közül kilépve egyből szinte eléjük ugrott egy háromemeletes épület. Sakura felmérte egészen a tetejéig, majd csodálkozva Kisaméra nézett.

- Egy hotelben fogunk éjszakázni? - kérdezte.

„Nem kényelmesek egy picikét?" - hüledezett magában.

- Nem - felelt kajánul vigyorogva Kisame. - Egy bordélyban.

- Tessék?! - sikkantott fel Sakura, és tátott szájjal bámult a férfi után, aki időközben elindult az épület felé. - Ez egy...? Na, nem! Micsoda hülye ötlet ez? - kiáltott fel hitetlenül, és a pillantása Deidarát kereste, de a szőke is csak vigyorgott.

- Nem fognak megenni a lánykák, ne aggódj - vihogott Kisame.

- Én akkor sem megyek be oda! - makacsolta meg magát a lány, és lecövekelt.

- Hát, vagy egy kényelmes ágy, vagy idekint maradsz - mondta bizonytalanul Konan, aki szintén megállt mellette.

- De... de... - Sakura segélykérőn felpislogott Itachira, de annak esze ágában sem volt kisegíteni a bajból, mert pompásan szórakozott. - Te bemész egy ilyen helyre? - csattant fel hirtelen.

- Igen - biccentett a férfi, mire Sakura elsápadt.

- És, és te? - kérdezte dadogva Konantől, mire a nő bólogatni kezdett.

Sakura elhűlve pislogott. Oké, Kisaméből még kinézi, de a csupavigyor Deidara, az antiszociális, ijesztő szemű lakótársa, és most még rajta kívül az egyetlen nő is?! A lány kiakadva felnézett a bordélyra, majd végül megadóan sóhajtott. Itachi nem is csodálkozott. Még neki se lenne kedve az erdőben táborozni, mikor ott az orra előtt egy ágy.

- Persze, Sakura, sebaj, már nem is számít. Ezek után már nem. Végül is, senki nem fogja számon kérni rajtad, hogy mért aludtál egy bordélyházban, miután az Akatsukival kézen fogva andalogsz vissza Konohába, hogy közöld a Hokagéval, ezentúl Itachi Uchihának játszol nővérkéset... - Sakura az orra alatt mormogva, ügyet sem vetett a halkan kuncogó Konanre, és a halk torokköszörülésre a háta mögül, ami minden bizonnyal Itachitól származott.

Mikor egy enyhe gyomorgörccsel belépett a bordélyba, a férfi mellé lépett, és Konan is kihúzta a kezét az övéből. Gyorsan körbenézett a hatalmas teremben, ahol elvétve már félig sminkelt lányok nyüzsögtek.

„Te jó ég, hová kerültem?" - kesergett magában a lány.

A füle mögé tűrte az egyik kiszabadult rózsaszín tincsét, de az szinte azonnal visszahullott az arcába.

Itachi a szemével a tulajdonost kereste, de nem kellett sokáig, mert a fekete hajú nő már ott is állt előttük, és elegánsan meghajolt, míg Itachi kényelmesen kipattintotta a köpenye alsóbb kapcsait is.

- Köszöntöm önöket az Arany Sárkányban, a nevem Ryo. A lányaim készségesen állnak szol...

- Itachi!

Sakura meglepetten arra nézett, ahonnan a kiáltás felhangzott. Csodálkozva nézte a feléjük siető gyönyörű lányt, akinek csokoládébarna szemei boldogan csillogtak. Vékony, kecses alakján hófehér könnyű ruha feszült, loknis, barna haja minden lépésnél rugózott a dereka körül. A lány, ahogy odaért, Itachi nyakába ugrott, a tincsei eltakarták a férfi arcát.

- Azt hittem, már nem is látlak többet! - A lány hangja ugyan halk volt, és még a hajzuhataga is tompított rajta egy keveset, de még így is tisztán hallani lehetett, hogy elcsuklik a hangja.

Sakura meglepetten pislogott. Egyszerűen képtelen volt összeegyezetni az „Itachi" és a „barátnő" szavakat. Tulajdonképpen, ha jobban belegondol, nem is annyira meglepő a dolog, hiszen minden Uchiháért bolondulnak a nők, ez nem lett volna újdonság, de... valahogy mégsem gondolt erre egészen addig, míg a lány hátrébb nem hajolt, és gyengéden a férfi arcára nem simította a tenyerét, hogy megcsókolja.

Míg Konan halvány mosollyal, Kisame pedig érdektelen közönnyel figyelte a jelenetet, Sakura inkább elfordította a tekintetét, és mereven a máris több nőt egyszerre fűzögető Deidarát figyelte. Nem akarta kilesni Itachi magánügyeit, még akkor sem, ha így közszemlére teszi, és hát... Túl intimnek tűnt számára az egész helyzet, mintha egy ablakon belesve megnézegetné más dolgait. Ráadásul még soha nem csókolt meg senkit, sőt. Még nem is látott a közvetlen közelében senkit csókolózni. Egyszer véletlenül benyitott egy kórterembe, és rajtakapta Kurenait és Asumát, de az annyira másnak tűnt, mint ez. És persze nem is mellette álltak, hanem a terem másik felében, az ablak előtt.

Kedve támadt volna felsóhajtani, míg arra gondolt, hogy lehet, hogy ő teljesen tapasztalatlan és zöldfülű még, mert tartogatta magát olyasvalakinek, aki meg sem érdemli, de tudta, hiába lenne túl az ilyesmiken, egy ninja hamarabb gyilkol, minthogy megismerje az őszinte szerelmet. Ez most hirtelen fáradttá tette, már nem is vágyott másra, csak lefeküdni és aludni, aludni, talán már fel se kelni többet. Még egy gyilkost is szeretnek, még egy bűnözőnek is van kit átölelnie, ő meg...

- Reiki. - Itachi figyelmeztetően ejtette ki a nevét, és eltolta magától a lányt, de az nem is foglalkozott vele, hogy megfékezték, egyből a többiek felé fordult, az arca csak úgy sugárzott a boldogságtól, és egy pillanatra sem engedte el a férfi köpenyének gallérját.

- Kisame! Konan! - lelkendezett a lány, és gyorsan arcon csókolta Konant, majd visszahúzódott közvetlenül Itachi mellé. Deidarára egy pillantást sem pazarolt, a szőke helyett a tekintete Sakurát találta meg, aki kővé meredve, üres szemekkel átbámult a válla felett. - Hát te meg ki vagy? - kérdezte kíváncsian, mire a lány végre egyenesen ránézett, de hirtelen nem bírt megszólalni.

- A neve Sakura Haruno. Egy ideig velünk lesz - mondta Kisame, mire Reiki felhúzott szemöldökkel a kékbőrűről Sakurára nézett.

- Aha - mondta egy csöppnyi gúnnyal a hangjában, és már majdnem megkérdezte, hogy vajon tud-e beszélni a csinos kis porcelánbaba, mikor megérezte, hogy Itachi figyelmeztetően megszorítja a derekát.

Sakura érezte, hogy dühösnek kéne lennie, mert nyilvánvaló volt, hogy az előtte álló nő némának nézte, de csak erőtlenül kibújt a köpenyéből, és a karjára terítette.

- Fáradt vagyok - sóhajtotta halkan, és felnézett Itachira, mintha azt kérdezné, nem mehetnének-e valami nyugodtabb helyre a bordélyon belül, ha már hajlandó volt ide bejönni.

Ahogy a férfi felé fordította a fejét, a fonott copfjából kiszabadult rózsaszín tincs elmozdult az eddigi helyéről, és láthatóvá vált a nyakában lógó medál. Reiki arcából hirtelen kifutott a vér, a szemei elkerekedtek, és döbbenten Itachira nézett, majd vissza a medálra, végül Sakura arcára. A szeme hirtelen könnybe lábadt, úgy festett, mintha valaki arcul csapta volna. Az ujjai erőtlenül hullottak le a férfi gallérjáról, és idegesen ellépett mellőle, majd hirtelen és gyorsan meghajolt Sakura előtt.

- Nagyon sajnálom - suttogta halkan, majd felegyenesedett és kirohant a szobából. Sakura még tisztán látta az első könnycseppet legördülni Reiki arcán, és meglepetten bámult a lány után.

- Mi? Miért? - hebegett zavartan, és értetlenül felpislogott Itachira. - Miért kért bocsánatot? Mi a fene folyik itt?

A férfi megrázta a fejét, és finoman megfogta a felkarját, hogy arrébb húzza.

- Ne is törődj vele - mondta halkan, majd a meglepett Ryóhoz fordult. - Egy kétágyas szobára lenne szükségünk.

- Uram, ez egy bordélyház - mondta lassan, hitetlenkedve a nő. - Itt nincsenek... - Itachi tekintete komoran rávillant, és ez elég is volt, mert Ryo újra meghajolt előttük. - Talán átvitethetek egy ágyat a tízesbe. Egyedül ott fog elférni - talán.

A nő egy gondterhelt sóhajjal elsietett, hogy intézkedjen.

- Itachi, gyere, igyál valamit! - kiáltott oda neki Kisame.

Az ölében ülő, szépnek nem kifejezetten mondható lány is feléjük integetett, mellettük Deidara csápolt egy kész háremmel körülvéve.

- Leülünk egy kicsit, míg elkészül a szoba, rendben? - kérdezte Itachi Sakurától, aki csak bágyadtan bólintott. A lány felkarját fogva az asztalhoz vezette és leültette, majd ő is leült mellé.

Kisame azonnal elé tolt egy szakés poharat, és mivel tudta, hogy úgysem szabadul, míg nem iszik valamennyit, lehajtotta. Sakura mellette az asztalon könyökölt, a semmibe révedt.

- Igyál te is, kislány, biztos jól fog esni! - bíztatta Kisame, és töltött a lánynak is. - Egy kicsit élénkebb leszel tőle.

Sakura kifejezéstelen arccal nyúlt a pohár után, és Itachi mozdulatait sután tükrözve lehajtotta az italt, majd fintorogva lecsapta az asztalra a kiürült poharat.

- Mi ez? Méreg? - hüledezett.

Még soha nem ivott ezelőtt se szakét, se másmilyen alkoholos italt, de tudta, hogy ezután sem fog.

Kisame harsogva röhögött az arckifejezésén, Deidara is kuncogott, a mellette ülő Konan mosolyogva a vállához ért.

- Mit szólnál inkább egy teához? Nem muszáj szakét innod.

- Egy tea jólesne - bólintott hálásan Sakura.

- Ennyit a szórakozásom feléről ma este - legyintett Kisame, majd vigyorogva az ölében ülő lány füléhez hajolt. - Te vagy a másik fele.

A lány felkuncogott, és kivette Kisame kezéből a poharat, hogy töltsön neki. Sakura elfordult, de hirtelen egy csinos, szőke lány hajolt az arcába.

- Hoztam neked teát - mondta mosolyogva, majd Sakura arcát látva kissé elbizonytalanodott. - Azt mondtad az előbb, jólesne egy tea, nem?

- De, de igen - ocsúdott föl meglepetéséből a lány. - Köszönöm. - Egy hálás mosollyal átvette a bögrét, ami kellemesen melengette a tenyerét.

- Kóstold meg - nógatta a szőke. - Remélem finom lett.

Sakura belekortyolt a teába, majd rámosolygott a lányra.

- Tökéletes. Nagyon köszönöm.

- Ugyan, nincs mit - legyintett egy ragyogó mosollyal a szőke, rákacsintott, majd elsietett.

Sakura észre sem vette, hogy mindenki dermedten figyeli a lánnyal való beszélgetését, csak mikor visszafordult a többiek felé.

- Mi az? - kérdezte meglepetten.

- Szerintem tetszel neki - vihogott Kisame.

- Mi? - Sakura hatalmasra nyílt szemekkel bámult a férfira. - De hát, én...

- Hát, ki tudja - mondta bizonytalanul Deidara, majd áthajolt az asztalon, hogy belehunyorítson a lány arcába. - Sakura, te leszbikus vagy?

Itachi már éppen felpattant volna, hogy iszonyatosan képen törölje a szőke fickót, amiért jóformán már belebújik az öccse menyasszonyának a szájába, de Sakura megelőzte. Higgadtan lerakta a kezébe tartott bögrét, majd egy kecses mozdulattal felkente Deidarát a szemközti falra.

- Nem - felelte nyugodtan, és újra a kezébe vette a bögrét, hogy belekortyoljon.

Deidara halkan nyöszörögve levált a falról, majd hirtelen felpattant.

- Ez volt aztán az ütés, kislány! - kiáltott fel lelkesen. - Be fog lilulni a szemem tőle, hát nem király? Van erő a csajban! - kurjantotta büszkén az első ijedtségükön túljutott háremének.

- Idióta - morogta maga elé Sakura, mire Itachi inkább lehajtotta a fejét, mert így is összepréselt ajkakkal küzdött a ritkán felbukkanó mosolyingere ellen.

Sakura a fejét csóválva a bögréjébe meredt, majd hirtelen gyengéden elmosolyodott. Tiszta Konoha. Hihetetlen. Deidara olyan, mint Naruto, Konan meg Hinatára hasonlít egy kicsit a szolidságával, aztán Kisame... nos, Kisame talán Jirayára hasonlít a legjobban. Sakura halkan felkuncogott már a gondolatra is.

- Mi olyan mulatságos? - kérdezte halkan Itachi, hogy az éppen hevesen veszekedő társaik ne hallják.

Sakura felnézett a férfira, és már nyitotta volna a száját, de mikor belenézett Itachi szemeibe, hirtelen lehervadt az arcáról a mosoly. Azok a szemek... megint azok a hihetetlenül fekete, ijesztő szemek. Kicsit sápadtan megrázta a fejét, és újra a bögréjébe meredt. Itachi kicsit értetlenül figyelte, majd elfordította a fejét, és inkább az ivóversenyre koncentrált Deidara és Kisame között.

Sakura még két óráig bírta, egyszer megkérdezte, hogy beszélhetne-e majd azzal a lánnyal, aki megcsókolta, és Itachi azt felelte, holnap biztosan találkozik még Reikivel, de Sakura már lehet nem is hallotta a válaszát, mert lassan lecsukódott a szeme, és feje hátrabillent a széke háttámlájára.

Itachi pillantása Ryót kereste, aki észrevette, és csak bólintott felé, így a férfi, miután meggyőződött róla, hogy Kisame elmerült a lányban, akit kiválasztott magának, és Deidara már annyira részeg, hogy az orráig nem lát, óvatosan felnyalábolta Sakurát, és felvitte az emeletre. A lépcső nem volt túl széles, és a korlátja mellett rögtön a fal volt, így vigyáznia kellett, nehogy véletlenül beüsse a lány lábát a lépcsőfordulókban.

Az emeleten, rögtön a lépcső mellett volt a tízes szoba, így nem kellett végigsétálnia az édesen szuszogó Sakurával a hosszú folyosón. A könyökével lenyomta a kilincset, majd a lábával belökte az ajtót, és belépett a szobába. A frissen áthozott ágy miatt a szoba közepén maradt csak egy félméternyi hely a két ágy között, az egyik feljebb volt tolva az ablak alá, a másik ágy támlája mögül egy alacsony kis asztalka látszott ki, rögtön jobbra egy másik ajtó nyílt, alighanem a fürdőszobába.

Itachi egy rövid gondolkozás után az ablak alatti ágyhoz vitte Sakurát. A lány mocorogni kezdett, kicsit kinyitotta a szemét, de rögtön vissza is csukta.

- Sakura - suttogta halkan, mire a lány kipréselt magából egy kérdő hümmögést. - Kapaszkodj egy picit a nyakamba, kérlek.

Sakura félálomban átkarolta a nyakát, míg Itachi felhajtotta a takarót, majd letette az ágyra.

- Most már elengedhetsz - mormogta bosszúsan a férfi, mikor a lány még mindig a nyakát szorongatta, de erre leengedte a kezeit, és ingerülten felszusszanva hátat fordított Itachinak, aki felsóhajtott, majd lassan levette a cipőjét, hogy ne keltse fel, aztán betakarta.

Körülnézett a fürdőszobában, míg azon gondolkozott, hogy visszamenjen-e a díszes társasághoz, mert a szobában úgysem tudja lefoglalni magát. Már éppen eldöntötte volna, hogy felesleges, és inkább lezuhanyzik, mikor Sakura hangját hallotta a szobából. Visszament, hátha a lány neki szólt, de mikor megnézte, még mindig aludt. Kinézett az ablakon, majd összerezzent, mikor Sakura motyogni kezdett. Kicsit közelebb hajolt, hogy ki tudja venni a szavait, végül meghallotta.

- Naruto... ne menj oda... meg fog ölni...

„A Kyuubi kölyökről álmodik. Biztosan hiányzik neki."

Itachi újra felegyenesedett, és kibámult az ablakon.

- Sasuke! - A hangos kiáltás késként hatolt a néma csöndbe.

A férfi lenézett az ágyban ülőhelyzetbe pattanó Sakurára, aki hirtelen felé kapta a fejét, mintha meglátta volna a félhomályba olvadó alakját az ablak előtt. Látta, hogy elsápad, majd hirtelen felsóhajtott, és a nyakához kapott.

- Megijesztettél - mondta halkan, de nem várt választ, mert rögtön folytatta. - Mennyit aludtam?

- Talán egy másfél órát - felelte Itachi, mire Sakura újra felsóhajtott.

- Még lezuhanyzom, aztán visszafekszem - mondta halkan. - Még visszamész Kisaméékhez?

- Nem - válaszolt halkan a férfi. - Én is zuhanyzom, aztán kerítek vacsorát.

- Mehetsz te először. A vacsorát meg nem is venné be a gyomrom most - sóhajtotta halkan.

- Hagyd csak, majd átmegyek Reikihez - legyintett Itachi. - Az ételt meg legfeljebb reggel eszed meg.

- Rendben - felelte halkan Sakura, és eltűnt a fürdőben.

Itachi ahogy végigsétált a folyosón Reiki szobája felé, arra gondolt, milyen sápadt volt, mikor felébredt, és a lány szeme megtalálta őt. A múltkor meg sem lepődött, hogy ő áll az ágya fölött, most meg...

Valami megváltozott.