Az Uchihák játéka

28. - Egy új élet előszele

Mikor Itachi felért a szobájukba, Sakura már az ablak előtt várta. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és nekitámaszkodott a sötétbarna fának. Sakura még egy percig háttal állt neki, majd lassan megfordult, és vett egy mély levegőt, hogy le tudjon higgadni.

- Hallgatlak - mondta fojtott hangon a lány, és összefonta a kezeit a mellkasa előtt.

A szemeiben kétségek, és elfojtott düh villogott. Hiába próbált nyugodtnak mutatkozni, nem sikerült neki, csak némán meredt Itachira, aki rezzenéstelen arccal figyelve őt, azon gondolkozott, hogyan is mondhatná el mindazt, amit tudnia kell. Erős késztetés kerítette a hatalmába, hogy most azonnal rázúdítson mindent, de visszafogta magát. Nem, még nem jött el az az idő.
Kezeit a zsebébe süllyesztve elbámult Sakura válla felett, és lassan, tűnődő hangon beszélni kezdett.

- Mikor az apám úgy döntött, hogy... - Egy pillanatig a megfelelő szót kereste, Sakura várakozó pillantásának sugarában, aztán nagy levegőt véve folytatta. - Úgy döntött, hogy igényt tart az anyámra, megajándékozta egy tucat sötétkék kimonóval, amin legalább három, jól látható helyen ott díszelgett a klánunk szimbóluma. - Egy kósza pillantást vetett Sakura arcára, hogy láthassa a reakcióját, de a lány továbbra is várakozva nézte, és az arca nem árult el semmit, pedig a szemei felfedték, hogy már érti. - Az Uchihák évtizedek óta így választják ki a nőt, akit maguk mellé kívánnak - mondta ki végül, amit ki kellett mondania. - Sasuke nem volt olyan helyzetben, hogy a medálomon, és a pólóján kívül bármit adhasson neked, amin rajta van a legyező.

- Egyszóval... eljegyzett. A tudtom nélkül - mondta halkan Sakura, mire Itachi lehunyta a szemét, és bólintott.

- Igen. Sasuke eléggé egyértelművé tette mindenki számára, hogy magának akar. Így, ha valaki más is... - Itachi felnézett, és befejezetlenül hagyva a mondatot Sakura szemeibe nézett. - A szimbólum nyilvánvalóvá teszi, hogy annak a férfinak Sasukéval kell számolnia, és az öcsém természetét ismerve, már azt is kihívná, aki csak rád néz, és neki nem tetszik.

Sakura felnézett a férfi fáradtnak tűnő arcára.

- Mi van, ha nemet mondok? - kérdezte, és a hangjában hallani lehetett a dacot, hogy minden erejével ellenszegül már a gondolatnak is.

- Nem mondhatsz nemet - rázta a fejét Itachi, és a padlót bámulta a lábai előtt.

- Tessék? - kérdezte hitetlenkedve Sakura. - Az életem legnagyobb döntése, tulajdonképpen nem is döntés, hanem már egy meghatározott tény? - A lány hangja hisztérikussá változott, mire Itachi ránézett. - Ez nevetséges! Nem fogok hozzámenni, még szép hogy nem! Nem a kutyája vagyok, akit egy csinos csonttal levehet a lábáról, hogy egész hátralévő életében a kezét nyalogassa! - Sakura lerogyott az ágyra, és dühösen maga elé meredt, majd egy ingerült mozdulattal a nyakláncért nyúlt, hogy letépje a nyakából.

Itachi a sharinganjai nélkül is látta előre, hogy ez lesz, így fel tudott készülni rá. Egy villámgyors mozdulattal elkapta a lány csuklóját.

- Emlékszel, mit mondtam, amikor találkoztunk? - kérdezte halkan, mikor Sakura döbbenten felnézett rá, és a tekintetük összetalálkozott. - Ha leveszed, megöllek.

A lány ajkai meglepetten elnyíltak.

- Mit számít az neked, hogy kije vagyok, akárkinek is? - kiáltott fel dühösen, és kirántotta a kezét a férfiéból. - Semmi közöd hozzá! Ha nem akarok Sasuke menyasszonya lenni, akkor nem leszek! Nem fog nélkülem dönteni! Nem gondolod, hogy majd hallgatok, és csöndben tűrök? Mi vagyok én szerinte? Mégis minek néz? - Sakura hangja elcsuklott, lehajtotta a fejét, de Itachi még így is tisztán látta az arcán legördülő könnycseppet. - Tudod mit? - kérdezte és felnézett a férfira. - Nem érdekel. - Reszkető kézzel kipattintotta a nyaklánc kapcsát, és Itachi lábai elé dobta, majd felállt. - Ölj meg, ha akarsz, ennél a sorsnál még az is jobb.