Az Uchihák játéka

120. - Együtt

Sakura egy szégyellős mosolyt villantott Kisaméra, aki féloldalasan elnyúlva a kihúzott kanapén felpillantott rá az ölében tartott Samehadáról. Tobi halkan horkolt az oldalán, kicsit kicsavarodva feküdt.

- Már megint... - mormolta a lány. - Ne haragudj.

- Ja, Tobi? Nem gond - legyintett Kisame egy félmosollyal. - Elalszok én bárhogy, csillagom. Fejjel lefelé is. Te csak ne törődj azzal.

- De olyan kínos, hogy odabent bőven elférünk, ti meg itt szorongtok - mondta egy sóhajjal Sakura, és leült a kanapé szélén a Tobi lába melletti apró, szabad helyre.

- Mondom, ne aggódj miatta. Csak legyetek kettecskén. Alszok én még eleget egyedül - vonta meg a vállát a férfi. - Már amúgy is nemsokára... - kezdte, aztán elhallgatott és kicsit zavartan rávigyorgott Sakurára, aki egy halvány, komoly mosollyal biccentett.

- Rendben, ha tényleg nem gond... - mondta végül kicsit feszengve és felállt. - Főzök egy teát. Hozzak neked is?

- Mindjárt kimegyek érte, csak ezt befejezem - felelte Kisame a Samehadára biccentve, és a lány tekintete a kardra vándorolt. A homloka kicsit ráncba szaladt, és a férfi elvigyorodott. - Néha ki kell takarítani a kislányt, tudod.

- A kislányt? - kérdezte zavartan Sakura, a szája sarkában feltűnt egy hitetlenkedő mosoly. - Úgy érted, hogy... Nevet is adtál neki? - kuncogta végül, Kisame pedig kíváncsian rábámult.

- A neve Samehada, és amennyire én tudom, mindig is az volt - felelte végül magától értetődően. - Azt nem tudom, hogy hívták a nőt, akiből... akiből csinálták - fejezte be végül kicsit tanácstalanul és látta, ahogy Sakura elszörnyedve rá, majd a kardra bámul. - Jól van, elmagyarázom - sóhajtotta Kisame és felült, lekaszálódott a kanapéról. - Gyere, csillagom, ne keltsük fel Tobit.

Sakura még egy pillanatig résnyire nyitott szájjal rámeredt, aztán tétován elindult Kisame után a konyhába, de képtelen volt elszakítani a tekintetét a félig kicsomagolt kardról. Remélte, hogy nem úgy csinálták, mint ahogy elsőre hangzott. A férfi lehuppant a konyhaasztalhoz, és a combjának támasztva a Samehadát figyelte, ahogy Sakura belép utána az ajtón, és lassan felemeli a tekintetét a kardjáról rá. A pillantását elkapva zavartan a pulthoz lépett és elővette a teafüvet. Kisame figyelte, ahogy vizet tesz fel forrni, és mikor felé fordult, egy pillanatig az arcát fürkészte.

- Oké - sóhajtotta végül. - Valószínűleg nem fog tetszeni ez az estimese, tündérem, de ez van. Először is, tudod, hogy mit tud, ugye? - kérdezte Kisame finoman megpaskolva a Samehada kötésbe burkolt részét, és Sakura lassan bólintott.

- Elszívja a chakrát.

- Igen. Különleges a kicsike, nem találsz másik ilyen kardot, ami képes lenne erre, ahogyan ő. Ennek pedig megvan az ára is, és most nem a zsozsóra gondolok. A borítása cápabőr, és eredeti ugyan, de nem egészen ugyanaz, mint amit egy cápán látsz, igaz? - A lány a Samehadára meredve megrázta a fejét. - A természetes cápabőr is ugyanilyen pikkelyes, mintha kis fogak lennének rajta. Ez itt olyan, mintha fel lenne nagyítva, mintha olyan... mikroszkóp alatt néznéd. Mivel eredeti állapotában nem lenne túl hasznos harcolni vele, mutálták az anyagot, és ezt kapták. Elég éles egyébként, jól vág. De nem ez a lényege, az inkább csak másodlagos. A terve a chakratárolók működési elvén alapszik. Ha egy ember képes chakrát tárolni, akkor egy eszköz, egy kard mondjuk, miért nem?

- Mert nincsen, ami megtartsa benne a chakrát - lehelte Sakura és a tekintete rátapadt a Samehadára.

Chakratároló. A Samehada egy... egy nőből készült, aki chakratároló volt? Vagy most is... létezik még? Nem tudta megállapítani. Kisame úgy beszélt a kardról, mintha élne, és ez teljesen összezavarta.