Az Uchihák játéka

88. - Aniki

  - Szóval... ez... ez nem olyan rossz - köszörülte meg a torkát Itachi, és mikor Sakura egy gúnyos pillantást vetett rá, széttárta a karjait. - Miért? Boldognak tűnsz.

- Lesz még ebből sírás - mormolta a lány az asztalnál összefonódott párosra meredve, és Itachi követte a pillantását. - Hordod a gyűrűdet - tette még hozzá, és a férfi tekintete a bíborvörös kőre siklott.

- Lehet, hogy csak egy emlék - mondta tétován, de ő maga se hitte el a saját szavait.

- Persze. A nyuszik meg mindjárt beugrálnak - vágta rá Sakura keserűen és elfordult, végigsétált a konyhán.

Itachi utánabámult, figyelte, ahogy körbenéz, eltűnik a szobában, aztán egy utolsó pillantást vetett a csókolózásba feledkezett önmagára, mielőtt követte volna. Az asztal mellett ellépve megkopogtatta az asztallapot, és bár tudta, hogy a másik nem hallja, mégis odasziszegett neki.

- Mondd, hogy nem vagy komplett idióta, Itachi.

Belépett a szobába, és Sakurát kereste, aki a gyűrött ágy mellett állt, a szekrényre akasztott egyszerű fekete köpenyt bámulta, és mellette a másikat, a piros mintásat. Halvány, fájó mosoly tűnt fel a szája sarkában.

- Úgy tűnik, itt mindenkinek van egy csöppnyi kis második élete - mormolta maga elé. - Két küldetés, két jinchuuriki között. - A hangjából csöpögő gúny jóformán marta a fülét. Itachi lehunyta a szemét, és felsóhajtott. - Elárulom Narutót. Miattad. Konohát. Mindent, ami valaha fontos volt nekem. Elárulom saját magam érted. - Sakura hangja nem volt több egy elhaló lélegzetnél, és a férfi felnézett rá, a komor, töprengő szemekbe nézett.

- Ahogyan én is - felelte halkan, és a lány nyelt egyet, megfordult, hogy újra a két köpenyre meredhessen a szekrényajtón, de fájt látni, így elfordult, a képeket bámulta a falon.

Szinte fel sem fogta, mit lát, csak végigsiklott rajtuk a tekintete, Itachi viszont alaposan szemügyre vette mindegyiket. Talán egy tucatnyi lehetett, mindegyiken ők ketten voltak, néha Kisame is felbukkant mellettük. Az egyiken Naruto is szerepelt, és azon megakadt a szeme. Valahogy ettől többnek tűnt az egész. Ha a Kyuubi jinchuuriki tud kettejükről ebben a jövőben, az mindent megváltoztat. Kinyitotta a száját, hogy felhívja Sakura figyelmét is erre az érdekességre, de a lány halkan felnyögött, és Itachi követte a pillantását. Az éjjeliszekrényen egy másik gyűrű hevert, egy, amit túlságosan is jól ismert.

- Mit keres itt az ő gyűrűje? - sziszegte a lány, ideges volt, döbbent és gondterhelt, ahogy felé fordult.

- Fogalmam sincs, hogy kerül ide. Pein sosem szerezte vissza, holott kerestette eleget - felelte homlokráncolva Itachi, a lila kőre bámult, és Sasorira gondolt.

- Azért nem találta meg, mert nálam van - mondta halkan Sakura, és a gyűrű felé nyúlt, az ujja végigsiklott rajta, de az mégsem mozdult odébb. Nem volt fizikai teste.

A lány érezte magán a másik égető tekintetét, és felpillantott rá, Itachi döbbent, jóformán elszörnyedt pillantására egy vállrándítással felelt.

- Te megtartottad... Sasori gyűrűjét? - kérdezte levegő után kapva, és úgy tűnt már a gondolat is teljesen lesokkolja.

- A Hokage tanítványa vagyok, emlékszel? - kérdezett vissza higgadtan Sakura, és a szoknyává alakított nadrágja zsebébe süllyesztette a kezét. - Nm sikerült mindent kiderítenem, mindenesetre... érdekesen működnek - jegyezte meg egy halvány, de kihívó mosollyal, ahogy elfordult. Itachi utánanyúlt, és a könyökénél fogva visszatartotta.

- Te teljesen megőrültél? Ha Pein megtudja, kibelez érte - sziszegte idegesen.

- Még jó, hogy Peinnek nem kell mindent tudnia, ugye, Itachi? - kérdezte nyomatékosan a lány a haragos, fekete szemekbe bámulva.