Az Uchihák játéka

95. - Hit és remény

Sziasztok! :D

Drága írónőnknek április 7.-én megszületett csodálatos kisfia és minden rendben van velük, boldogok és egészségesek mindketten! Elkészült a 95. rész is, illetve már írja a 96.-at is.

Jó olvasást! 😘

Hinata megpördült, és ahogy az ökle Neji mellkasának ütközött, megtorpant a lendületben. Neji megtántorodott és végül a földön kötött ki. Direkt nem használta a technika erősebb verzióját. Egyrészt, semmi szükség nem volt rá, hogy teljesen kiüsse az unokatestvérét, ha eltalálja, másrészt pedig messziről üvöltött a férfiról, hogy lélekben valahol messze jár. Valahol a Vas és a Föld határán - gondolta Hinata és a tekintete Neji arcát fürkészte.

Idefelé összefutottak Inóval, aki éppen a virágboltba igyekezett, a karján egy csomó szatyorral, amiből szalagok és mindenféle zöld növények lógtak ki. Mikor a szőke lány meglátta őt, azonnal felderült az arca, és mit sem törődve Nejivel, vagy az érzéseivel, lelkesen elcsicseregte, hogy beszélt Sakurával a telepatikus módszerével. Hinata, ha odafordulni nem is mert, hogy Nejire nézzen, érezte a zaklatottságát. Nem is számított másra.

"Itachival vannak a Vas és a Föld országának határán. Nem tudom, hová mennek, pedig érdekelne. Jól van, és elég jól kijönnek egymással."

Hinata szinte hallotta Ino kislányos kuncogását, és egy pillanatra felidézte azt a gyors oldalpillantást, amit a lány Nejire vetett, aki elbámult a válla fölött, és a semmibe meredt. Újra áthullámzott a szívén az a csöppnyi harag, amit most Ino iránt érzett - hiszen pontosan tudta ő is, hogy Neji hogyan fog reagálni a hírre. Megvárhatta volna, hogy egyedül legyen, vagy akár meg is kérhette volna a férfit, hogy hagyja őket kettesben, de nem tette. Valahol megértette Inót is, aki ha ezzel a kegyetlen módszerrel ugyan, de jót akart - észhez téríteni Nejit. Mintha innen lenne még visszaút.

A lány pillantása az unokatestvére feszült arcára tapadt. Meg sem mozdult, mióta a földre került, csak bámult maga elé, úgy tűnt, fel sem fogja, hol van, vagy mit kéne tennie éppen.

- Jól vagy? - kérdezte végül halkan, és Neji felnézett rá, mint aki álomból ébred.

- Mégis mi vagyok én, Hinata? - morogta alig hallhatóan. - Gyáva, ostoba, vagy mindkettő?

- Egyik sem - felelte nyugodtan a lány, bár egy kicsit megijesztette ez a tehetetlenségből fakadó düh a másik hangjában. - A Hyuuga-klán tagja vagy. Konohagakurei ANBU-kapitány, jounin és a Hokage egyik legjobb embere. Az unokabátyám vagy.

- Egy rakás tehetetlenség vagyok, Hinata! - fakadt ki Neji, de amilyen hirtelen kitört, olyan hirtelen el is hallgatott. A lányra nézett, majd egy sóhajjal megrázta a fejét. - Ne haragudj. Most... Egy kicsit el kell mennem. Keresd meg Etsuyát és gyakorolj vele.

A férfi megfordult, és elviharzott, Hinata pedig aggódva, homlokráncolva meredt utána. Túl jól ismerte, semhogy egyedül merje hagyni. Sietve megindult az egyetlen ember lakása felé, aki most talán segíteni tudott neki, és mikor kopogott, az ajtó, bár nem azonnal, de kinyílt. Kakashi lepillantott rá, egy kicsit meglepettnek látszott, de Hinata nem törődött vele.

- Nahát, Hinata. Mi szél hozott erre? - kérdezte a jounin, és a lány, aki kis híján egymagas volt vele félresöpörve az udvarias szavakat, kissé kapkodva válaszolt.

- Sensei, Ino a múltkor beszélt Sakurával. Úgy értem...

- Igen, hallottam róla - felelte kicsit nyugtalanul Kakashi a felemás szemei Hinata vonásait kutatták, mintha még soha nem találkozott volna vele ezelőtt.  - Nem tartottam, és még most sem tartom túl jó ötletnek. Baj van, Hinata?