Az Uchihák játéka

54. - Egy darab papír

  Sakura hátradőlt a széken, és kibámult az étterem apró belső kertjére, ahol Tobi éppen a földön hempergett, aztán mosolyogva megrázta a fejét, és a vele szemben ülő Deidarára bámult, aki éppen azon gondolkozott, mit akarjon enni, és mivel hangosan motyogott, nem lehetett komolyan venni.

- Hé, te mit eszel, Sakura? - nézett föl hirtelen a lányra. - Lehet, én is azt kérek, ha szeretem - tette hozzá töprengve, míg Sakura megrázta a fejét.

- Nem hoztam magammal pénzt - mosolygott a szőkére, mire Kisame felhördült.

- Nehogy már! Ha már Pein elrabolt, az a legkevesebb, hogy meghív valamire, nem igaz, Pein?

Az asztalfőn ülő vörös hajú férfi csak legyintett.

- Mivel mindannyian annyit esztek, mint egy ló, szerintem nem lesz túl nagy anyagi megterhelés - sóhajtotta. - És különben sem én raboltam el, hanem Itachi.

- Nem rabolt el - tiltakozott Sakura előrehajolva, hogy Itachi ne takarja ki Peint, és méltatlankodva rábámult a férfira. - Én jöttem el vele, sőt, én kértem meg rá! Engem még soha senki nem rabolt el - kérte ki magának sértődötten, aztán hátradőlt és keresztbe fonta a karjait a mellkasán, mikor Pein megvonta a vállát.

- Ne panaszkodj, mert Itachi máris gondolkozik rajta - röhögött Kisame, aztán hangosan felnyögött. - Te, Uchihák gyöngye, ha még egyszer megrúgsz az asztal alatt...

- Mit csinálsz? - kérdezte higgadtan Itachi, és letámaszkodott az asztalra. - Sírni fogsz?

Sakura az alsó ajkába harapva próbált nem hangosan felnevetni, míg vele szemben Deidara összeszorított szájjal hátradőlt a székén, és a lányra meredt, azzal a "pontosan tudom, mire gondolsz" nézéssel, ami csak megnehezítette Sakura dolgát.

- Maradjatok már nyugton - morogta Pein. - Így is mindenki minket bámul.

Na, igen. Teljesen igaza volt, és Sakura nem bírta megállni, hogy körbe ne pislantson újra. Tényleg mindenki őket bámulta, de egy ideje elfeledkezett róla, mert igazából mióta beértek, azóta ez a fajta kényelmetlen figyelem vette őket körbe. Oké, Konohában is bámulták, mikor ott járt velük, de ezúttal Pein, Hidan és az a Kakuzu nevű fura fickó is jött, és mivel ebből kettőt nem különösebben kedvelt, a harmadikat meg nem ismerte, kicsit nyomasztónak tűnt a dolog.

Ami a legfurcsább volt viszont, hogy úgy tűnt, rajta kívül mindenki kifejezetten élvezi a figyelmet. A második legfurcsább pedig az, hogy itt nem látott szemrehányó, vagy sötét, undorodó pillantásokat. Voltak akik egyenesen úgy meredtek rájuk, mintha azért jöttek volna, hogy megváltsák a világot, és nem csak azért, hogy megebédeljenek. Az lepte meg a legjobban, hogy itt mintha mindannyian felengedtek volna.

Egyedül Pein viselkedett úgy, mintha lenyelt volna egy karót, és Konan is próbált komoly maradni, de ahogy átlépték a határt, és beértek a forgalmasabb utcákra, Kisame teljesen természetes mozdulattal áthúzta a fején a pólóját, és a nyakába dobta. Hidanen amúgy sem volt, de hangosan megtárgyalta magával, hogy Kisame mintájára letolja-e a gatyáját, hogy fel tudjon szedni valakit, aztán megállapította, hogy neki nincs szüksége rá, mire Kisame megérdeklődte Kakuzutól, nem akarja-e futtatni Hidant, mint selyemfiút, mire a másik azt morogta, hogy nem keresne sokat vele, és erre természetesen kitört a veszekedés. Deidara a füle mögé tűrte a szemébe lógó frufruját, amit egyébként (ahogy Konantől megtudta) soha nem tett meg, és még Itachi léptei sem tűntek olyan feszültnek mellette.

Sakura végül a gyors helyzetfelmérés után inkább visszatért Deidara bámulásához, aki már a szomszéd asztalnál ülő lánnyal flörtölt, aztán szemforgatva Itachi felé fordult, és csak akkor vette észre, hogy közben már körbeugrálták az asztalt.