Az Uchihák játéka

86. - A mosolya nélkül

  Sakura a szőnyegen ült, a jobb lábát a mellkasához húzta, a térdére fektette az állát, ahogy némán figyelte Tobit, aki mintha érezte volna, hogy nincs minden teljesen rendben, mert bár boldognak tűnt, nem vitte túlzásba a bolondozást, ahogy szokta.

Sakura érezte, hogy Itachi a háta mögött áll, némán és mozdulatlanul. Gondolkozott, ahogyan ő, bár valószínűtlen volt, hogy ugyanarra gondolnak. A lány Obitóra gondolt, míg a közelgő vihar hangjait hallgatta. Kakashira és Rinre. Micsoda átkozott világ ez...

Egy sóhaj szakadt fel a mellkasából, a tekintete követte Tobi kezét, ahogy elmélyülten rajzolgatott a tucatnyi gyertya fényénél. Mindent tudott róla, habár Itachinak ezt nem árulta el. Az egyetlen, ami meglepetésként érte, hogy még életben van. És persze, arra sem számított, hogy értelmileg is sérült, bár ez igazán nem kellett volna, hogy egyáltalán töprengésre késztesse. Akármilyen jó orvos is volt Rin, nem volt mindenható, ahogyan senki sem, még Tsunade sem.

Mindenhol csak a fizikai épségre koncentráltak, és ezt Sakura mindig is hibának tartotta, annak ellenére, hogy logikus lépés volt. A shinobik testi épsége mindenek előtt, természetesen. De egy ép test semmit nem ér, ha abban a testben sérült agy bújik meg. Tsunade egyetértett vele, de nagyon kevés tekercs foglalkozott ezzel, és Sakura hiába próbálta legalább az alapokat megtanulni, ha egyszerűen nem talált ilyeneket. Számtalan átbeszélgetett délutánt töltött Ibikivel és Inoichivel, Ino apjával, és ez elég volt ahhoz, hogy valamennyit megértsen a pszichológiából. Minden, amit megtudott, a két férfi személyes tapasztalataira alapozott volt. Kevésnek találta ahhoz, hogy bármit is tudjon kezdeni vele, de néha jól jött.

Mégis, ha akkor igazán nekifekszik, mostanra talán lett volna egy egyedi, tökéletesen kidolgozott jutsuja, amivel egyszerűen felszakíthatta volna az emlékeket Obitóban. És ha arra gondolt, hogy hamarosan Itachi meggyógyított sharinganjai egy ugyanolyan blokkot fognak létrehozni az agyában, mint Tobiéban tette az amnézia, csupán nem a természetes módon... Nos, nagyon is jól jött volna egy ilyen technika. Ő és Ino elég hamar, talán fél év alatt megalkothatták volna a tökéletes kombinációt, ami nem hagyja, hogy az ember elzárjon magába egy emléket, hogy ne kelljen rágondolnia, és ezzel hátráltatja a saját lelki gyógyulását.

Nem tudta, hogy meggyógyítaná-e Tobit, ha megtehetné. Nem tudta, jót tenne-e neki egyáltalán. De azt tudta, hogy nincs rendben, hogy egy ember nem emlékszik az élete egy szakaszára.

Felpillantott Itachira, mikor mellélépett, a tekintetük találkozott, és a férfi fáradtan lehunyta a szemét. A vonásait elmosta a félhomály. Az első esőcseppek hangosan doboltak az ablakon, ahogy leszakadt az ég, a lány pedig érezte, hogy a combján végigkúszik a libabőr, ahogy a mennydörgés áthullámzik felettük.

- Nem tudom, hogyan... - kezdte Itachi, a hangja komoly volt és elhalt, hogy egy pillanattal később folytassa. - Fogalmam sincs, hogy lehet, hogy van, amire emlékszik, és van, amire egyáltalán nem. Vannak dolgok, amiket nem szabadna tudnia. Akkor sem, ha minden emléke vele lenne. - Sakura kíváncsian figyelte a férfi profilját, ahogyan Tobit nézte. - Nem kéne elmondanom neked - sóhajtotta Itachi halkan, és végre felé fordította a fejét, a sharinganjai a szemében égtek. A lány érezte, hogy a tüdejében ragad a levegő, ahogy egy odakint lecsapó villám kékes fénye átvillant a másik komor arcán. - De mivel nem fogsz emlékezni rá, úgy gondolom, ez rendben van. - Sakura lehunyta a szemét egy pillanatra, mielőtt újra Itachira nézett volna. - A háborúk idején a Senju klán mindig is... mindig is ott volt. Az Uchihák nem - sóhajtotta halkan a férfi, a tekintetét Tobi felé fordította, mintha nem akarná látni Sakura kíváncsi és kissé értetlen pillantását. - Senki nem tudta, honnan jöttek, vagy kicsodák tulajdonképpen. Csak annyit láttak, hogy ők azok, akik képesek felvenni a harcot a Senjukkal, akik annak ellenére háborúztak, hogy nem igazán akarták. És ott volt persze Madara, aki eleinte nem akart semmi mást, csak megvédeni a testvéreit. Azt hiszem, ezt mind tudod. - Itachi a szeme sarkából rásandított, és Sakura bólintott.