Az Uchihák játéka

103. - Embernek lenni

A műsorszám 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Sakura miután egy egyszerű jutsuval rendbehozta a több helyen felszakított földet a ház mögött bement, hogy igyon valamit. Itachi még kint maradt, figyelte, ahogy a megidézett hollói köröznek az égen, míg az agya is hasonló utat járt be – szavak körül keringett, halk, de határozott szavak körül.

Nem fél tőle, nem fél a fizikai kapcsolattól, legalábbis nem annyira, hogy ne legyen hajlandó tudomásul venni, hogy mit szeretne, és ez jó volt, akkor is, ha furcsának találta. Tudta, hogy Sasuke mély nyomot hagyott, de most mégis arra kellett gondolnia, hogy talán mégsem olyan mélyet, mint ahogyan azt gondolta eddig. Nehéz volt megérteni, és kelletlenül ugyan, de kénytelen volt elismerni, hogy nem ismeri annyira Sakurát, mint amennyire szeretné. Nem ismeri annyira, hogy teljesen képes legyen követni az érzései változását. És persze az sem segített, hogy alapjáraton is nehéz lett volna követnie, de így még nehezebb volt.

Tudta, hogy Sakura jelenleg egy érzelmi zűrzavar, és nem is várt mást, de képtelen volt egy határon kívül kiigazodni rajta. Zavarba hozta a hangulata változékonysága, az a hirtelenség, ahogy  egyik pillanatról a másikra távoliból olyannyira közelivé válik, hogy úgy érezte magát, mintha a lány viharos szélben ringatózó papírsárkány lenne, aminek a madzagja önálló életet él a kezében. Mintha ő lenne az utolsó kapocs, ami a földhöz köti. Sejtette, hogy nem jár messze az igazságtól, de ettől még nem volt könnyebb megérteni, mi játszódik le a fejében.

Elgondolkozott rajta vajon helyes-e egy ilyen állapotban lévő nővel kacérkodni. Tudta, hogy nem, nem az, de ha arra gondolt, hogy most kéne visszakoznia, amíg megteheti, a gyomrába ideges görcs ült. Nem akarta elengedni. Nem akart eltávolodni tőle. Napsütés volt, és neki szüksége volt a napsütésre. Tudta, hogy Sakura nem valami félénk, határozatlan kislány, akit úgy rángatnak, ahogy akarnak. Akármilyen őszinte is volt, tudta, hogy manipulatív, diplomatikus és biztos volt benne, hogy kiigazodik a kényes helyzetekben, hiszen nem maradhatott távol a politikától, Tsunade oldalán nem. Ha szándékosan is akarná irányítani, nem menne. Sasukénak sem sikerült, ahogy Orochimarunak sem, ahogy Peinnek sem, hiszen saját feltételeket szabott, azt tette, amit akart, és mindig megúszta. Ki tudja, még hány emberrel volt képes elhitetni, hogy az akaratuk szerint cselekszik, holott csak annyit tett meg, amennyit amúgy is megtett volna.

Manipulatív. Nem a szó rossz értelmében. Sakurát nem igazán érdekelte a kontroll, a hatalom mások felett. Csak addig volt számára szükséges a befolyásolás, amíg nyomást gyakoroltak rá – és utána minden egyes szálat elengedett, amint ez a nyomás megszűnt. Ebben különbözött igazán másoktól, akikről azt gondolta, hogy irányítanak embereket, helyzeteket. Ők meghagyták a szálakat, egyet, kettőt vagy az összeset, mint ahogy Sasori tette a bábjaival, szükségük volt rá, hogy továbbra is szabályozhassák azt, akit már egyszer manipuláltak – pokolian bonyolult  a legtöbb ilyen rendszer, tudta jól. De Sakura azonnal elvágta ezeket a szálakat, amint megszűnt rajta a terhelés, és ezzel teljesen világossá tette, hogy nem érdekli a hatalom mások felett. A szó lehető legenyhébb értelmében korrupció volt ez is, de csak mint védelmi mechanizmus, és ez tetszett neki.

Olyan része volt ez a lánynak, ami úgy változott, ahogy szükséges volt. Mint a chakrája, hol támadó és sérülést okozó, hol pedig gyógyító és enyhülést hozó, és el kellett mosolyodnia, mikor arra gondolt, hogy Sakura maga is pontosan ilyen. Alkalmazkodó, képtelen helyzetekbe is könnyedén belesimuló személyiség. Könnyű volt vele közös hangot találni, ha nem provokálták, mint ahogyan Hidan tette, hiszen elég volt csak arra gondolnia, milyen egyszerűen kijött Deidarával, Konannel és Kisaméval. A legmeglepőbb leginkább az volt, hogy annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, milyen érzésekkel fordul Pein felé, vagy inkább ellene, képes volt vele is teljesen civilizált beszélgetést folytatni, és arra gondolt ez alighanem azért ilyen természetes neki, mert a kórházban is így viselkedik. Páciensek, egészségügyi személyzet és hozzátartózók – szót kellett értenie mindenkivel, ha a lehető legjobban akarta végezni a munkáját.