Az Uchihák játéka

119. - Minden egyes másodperc

A fejezet +18-as részt tartalmaz.

Az egész délután úgy telt el, mint ahogyan a délelőtt is; lassan és nyugodtan. Sakura és Kisame edzettek, Tobi Itachi mellett ülve csacsogott, aztán mikor rájött, hogy a férfinak nem igazán van kedve beszélgetni, elszaladt és azt mondta, kincseket fog keresni a fűben.

Itachi hol őt leste, hol Kisamét, aki éppen a lány technikáját csiszolgatta. Nem volt túl türelmes, ami a tanítást illette, de Sakura értelmes volt és gyorsan tanult. Nem telt egy fél órába sem, hogy a lány ugyanolyan vízfalat legyen képes alkotni, mint Kisame.

- Nem nagyon használom. - Itachi félfüllel hallgatta, amit Sakura Kisaménak mond, és közben Tobit kereste a tekintetével, aki éppen félig bemászott egy bokor alá. Fogalma sem volt, tulajdonképpen mit csinál, de amíg nem tűnik el, addig igazából mindegy is volt. Jól szórakozott, és ez volt a lényeg. - Általában a föld elemű részével dolgozom a chakrámnak. Nem nagyon találtam senkit, aki tudna segíteni ezzel.

- Pedig nem is vagy rossz, csillagom. Csak látszik, hogy sokat rögtönzöl, ami mondjuk nem gáz, csak nem az igazi.

- Sokkal nehezebb irányítani, mint a földet. Az valahogy ott van, kézzel foghatóbb, szilárd. A víz... nos, az olyan, mintha kifolyna az ujjaim közt - nevetett Sakura a szavai iróniáján, és felnézett Kisaméra. - Lehet, hogy csak azért érzem így, mert sokáig nem is tudtam, hogy van második elemem. Valahogy még most is kicsit idegen tőlem, mintha úgy tanultam volna a nulláról, pedig teljesen a sajátom. Valószínűleg azért, mert nem használom sokat, mivel nem tudom rendesen használni.

- A tanárod, az a madárijesztő... Úgy tudom, neki van egy pár víz elemű jutsuja. Ahogy minden másik elemből is.

- Igen, van - sóhajtotta Sakura, nevetett kicsit Kakashi új becenevén és a tenyerére meredt, kicsit idegesen átdörzsölte az ujjait. Mintha még érezte volna benne a szokatlan elemű chakra bizsergését. - Az az igazság, hogy nem tanultam tőle sok mindent - vallotta be lassan. - Amit tanultam... - folytatta, míg felemelte a fejét, aztán a nagy pocsolya felé intett. - Tudod, gyakorlatilag ezt is tőled tanultam, tőled és Zabuzától, nem tőle. Azt mondta, az ő technikáját másolta le. Próbálta rendesen elmondani, de azt hiszem, annyira hozzászokott, hogy ő maga magyarázat nélkül, a sharinganjával rögtön megtalálja egy-egy jutsu titkát, hogy nem igazán tudja megfogalmazni magát a folyamatot. A lépéseket igen, de tudod, hogy az mennyit ér, ha nem érzed az elemet magát.

- Hát kábé lószart se - bólogatott Kisame komolyan, és egy kíváncsi, méregető pillantással a lányra nézett. - Honnan ismeri Zabuzát?

- Küldetés a Hullámok földjén - mondta egy halvány mosollyal.

- Ott dobta fel a pacskert - hümmögte Kisame, és most határozottan végigmérte Sakurát. - Ott voltál te is, tündérem?

- Igen - válaszolta egyszerűen. - Nem volt túl sok közöm Zabuzához, de igen. Leginkább azt a civilt védtem, aki felbérelt minket.

- A hídépítőt, ha? - kérdezte Kisame hunyorgva. - Hallottam róla. Zabuza kinyírta Gatót, mielőtt meghalt. Láttad, amikor...?

- Igen - felelte egy sóhajjal a lány, mikor Kisame kicsit habozva elhallgatott. - Talán nem a jó oldalra állt, mármint a számomra jó oldalra - vonta meg a vállát. -, de úgy küzdött a végén, mint egy igazi shinobi. Mindkét karja használhatatlan volt, de a szájába vett egy kunait, és úgy ölte meg. Mivel különösebben nem kedveltem Gatót, eléggé lenyűgözött. - Sakura nevetett egy kicsit. - Tizenkettő voltam, azt hiszem.

- Már hét éve volt? - hüledezett Kisame. - Basszus, nagyon megy az idő - sóhajtotta végül, aztán Sakurára vigyorgott. - Néha elfelejtem, hogy még pisis vagy, csillagom. - Kisame hangosan felröhögött, mikor Sakura felháborodva egy jó csattanósat rávert a felkarjára. - Ez csíp! - méltatlankodott a férfi és a karját dörzsölve panaszosan Itachira pillantott, aki egy mosollyal megvonta a vállát.