Az Uchihák játéka

68. - Önuralom

  A férfi érezte, hogy Sakura megtorpan mögötte, megrándul a keze a hirtelen, kegyetlen hírtől, de továbbrántotta magával, végig a folyosón. Nem volt túl sok idejük, vagy legalábbis attól tartott.

- Nem akarom, hogy fájdalmai legyenek. Ostoba kölyök, beleavatkozott, mikor Pein és én is... Megmondta neki, hogy maradjon ott. - A férfi hangja már csak sziszegés volt, szinte néma, mint a lélegzetvétel, és Sakura szemébe könnyek gyűltek. - Megmondta, de nem hallgatott rá.

A lány újra megtorpant, és megkerülte Itachit, hogy egy pillanatra belenézhessen a szemeibe. Meg akart bizonyosodni róla, hogy valóban most is önmagát hibáztatja-e.

- Huszonegy éves - tört ki hirtelen a férfiból, lassan meggörnyedt, mintha csak a gondolat nyomná le a vállait, de Sakura ráfektette a tenyerét a karjára, Itachi pedig felpillantott rá.

- Az első betegem három éves volt - mondta halkan, egy szomorkás, bátorító mosollyal, és a két tenyerébe zárta Itachi arcát, hogy felegyenesedjen. - Csak egy kisgyerek. Nem a te hibád - mondta még halkan, aztán megfordult, és elsietett Deidara szobája felé, Itachi pedig bizonytalan, de sietős léptekkel követte.

Akkor érte utol, mikor benyitott a szobába, és megtorpant a küszöbön. Egy éles, halk szisszenés szaladt ki a lány száján, ahogy megpillantotta az elé táruló jelenetet.

Deidara ájultan, sápadtan feküdt az ágyában, Pein pedig a hasára szorítva a férfi lepedőjét, sokkos, kifejezéstelen arccal térdelt az ágy mellett, csak a tág pupillái árulták el; fél ő is.

- Mi történt? - kérdezte komoran Sakura, míg letérdelt az ágy, Pein mellé és a férfi arrébb húzódott, hogy helyet adjon neki, de a tenyere még mindig görcsösen szorította a vértől vörös lepedőt, a lánynak úgy kellett lefejtenie Pein kezét, mintha odaragadt volna. - Ne szorítsd ennyire - lehelte gyengéden a férfinak, míg óvatosan az ölébe tolta a karját.

- Bocsánat - suttogta Pein, a sokk még a hangszálait is szorongatta, képtelen volt egyetlen hangos szót is kinyögni.

Sakura lehúzta a lepedőt Deidara hasáról, és ahogy meglátta a sebet, a tekintete elborult.

- Mi történt? - kérdezte újra, és Itachi felelt.

- Fejvadászok. Az történt. - Itachi hangja sem volt több keserű motyogásnál. - Többszörös túlerőben voltak, de elbántunk volna velük. Deidara nem így gondolta.

Sakura óvatosan letörölte a sebet a már amúgy is teljesen tönkretett lepedővel, de a mély seb szinte azonnal újra vérrel telt meg. Szerencsére a lánynak elég volt az a pár másodperc, hogy felmérje a sérülés mértékét.

- Ülj le. Sokáig fog tartani - mondta halkan.

Itachi csak onnan tudta, hogy neki szólt, és nem Peinnek, hogy Pein már eleve ült, bár nem a legkényelmesebb pozitúrában. A férfi leereszkedett a szomszéd ágy szélére, rábámult Deidara halottsápadt arcára. Elégszer látta már ezt a halovány, viaszos színt, hogy tudja, meg fog halni. És akkor Sakura tenyere zölden felragyogott, Itachi reményeivel együtt.

*******

Shikamaru némán, mozdulatlanul meredt az előtte fekvő shogi-táblára.

- ... nem tudom, mi bajod, de igazán örülnék, ha legalább a hangomat meghallanád... - A férfi zavartan felpillantott az apjára, aki türelmetlenül kopogva az asztalon, homlokráncolva meredt rá. - Nem hiszem, hogy ennyit kéne gondolkoznod a megfelelő első lépésen, fiam. Fejben játszani meg nem az igazi.

- Bocsánat, csak... elbambultam - morogta Shikamaru, és egy hangos nyögéssel megdörzsölte a homlokát.

- Vettem észre. Talán jobb lenne, ha elmennénk aludni. Már három óra, eléggé elszaladt az idő - mondta halkan Shikaku, feltápászkodva az asztaltól.