74. - Itt leszek akkor is, amikor felébredsz

1.8K 65 0
                                    

  Itachi felállt, szinte a karjaiban tartva húzta fel magával, és még akkor sem engedte el, mikor már biztosan állt a saját lábán. A karja átérte a derekát, erős volt, biztos tartást adott.

Sakura kissé bizonytalanul nézett fel rá, az ujjai a férfi felkarját szorították, mintha félne tőle, hogy mindjárt elengedi, hátrébb lép, és ő meginog a támasza nélkül. Fogalma sem volt, hogy Itachi mit is akart felajánlani neki tulajdonképpen az imént. Segítséget? Azt mondta, mindent megtesz, hogy könnyebb legyen. Könnyebb, de micsoda? Mit akar tenni? A férfi, mintha érezte volna, hogy magyarázatra van szüksége megszólalt, a hüvelykujja apró, körkörös mozdulatokkal dörzsölte a derekának egy kis részét, és Sakurát már ez megnyugtatta.

- Megtanítalak bánni az erőddel. Ugye tudod, hogy az ütéseid brutálisak? Ha jól használod... Megtanítalak rá, hogyan védd meg magad – suttogta, a hangjában rejlő rekedtes tónus egy csikorogva nyíló ajtó rozsdás vaspántját idézte a lány emlékezetébe. - Megtanítalak, hogyan védd meg magad tőle, ha kell. Hogy hogyan védd meg magad a sharingannal szemben. - A sharingannal szemben... Sakura szemei tágra nyíltak, az ujjai megrezzentek Itachi felkarján, és a férfi válaszul a derekára simította a tenyerét. - Attól tartok, szükséged lesz rá a közeljövőben... és meglehet, hogy én már nem leszek ott, hogy megvédhesselek, érted? Szükségem van rá, hogy tudjam, biztonságban vagy.

- Miért? - kérdezte halkan, és Itachi finoman elmosolyodott, az arcának apró rezzenése árulta el, nem az ajkai görbülése. Inkább sejteni lehetett, mint látni, és Sakura rájött, hogy amit ő mosolynak lát, az más számára nem több egy apró - talán öntudatlannak vélt - ideg rövid moccanásánál.

- Fogalmad sincs, milyen fontos vagy, nem igaz? Sasukénak, az Uchiháknak... Nekem. Te vagy a jövő, Sakura. Az a fényes, ragyogó jövő, amire vártunk. Ott van a kezedben.

- Egyre kevésbé értelek. Ne higgy semmiben amit mondok, vagy teszek - sóhajtotta szomorúan a lány. - Ne higgy a látszatnak, a díszletnek. Csalódni fogsz, ha bármiben is reménykedsz velem kapcsolatban. Dolgom van még, de olyan dolgom, ami nem tenne boldoggá, ha tudnál róla. Nem tudom, mire vársz, mit kéne tennem, de elég nagy az esély arra, hogy nem tehetem meg. Csak egy báb vagyok, mint olyan sokan...

- Mindannyian bábok vagyunk. Hiszen találkoztál Sasorival. Tudnod kell, hogy így van. Te is, én is, mindannyian. Így működik a világ, és hiába hiszi magát a legtöbb ember irányítónak, olyan kevesen vannak, talán a két kezeden meg tudnád számolni őket. De ez nem számít, ez csak a fölösleges mellébeszélés, Sakura. Nem várok el tőled semmit. Szeretném, ha így lenne, ha te lennél a jövő, de nem kényszeríthetem rád, amit nem akarsz. A lelkiismeretedre bízom, mit teszel ezzel a jövővel, ezzel az úttal, a te választásod...

- És így mégsem választhatok, mégsem én szabom meg az utat. Tudod, mivel tartozom neked. Ha azt mondod, a lelkiismeretemre bízod, azzal megkötöd a kezem – nevetett fel keserűen a lány. - Segítesz, hogy később úgy tegyek, ahogyan neked, ahogyan neki jó, és megint csak itt tartunk, mikor semmi más nincs, amihez kevesebb kedvet érzek, mint erről beszélni...

- Egyszer meg kell majd beszélnünk. Mielőtt elmész - mondta halkan Itachi, és elengedte a derekát.

- Tudom, de az nem ma lesz. Szerintem jobb lenne, ha erről a genjutsuról beszélnénk inkább. Nem értem, hogyan...

- Én sem. Én sem értem.

- Milyen képek voltak ezek? Az álmaid? Ezt... ezt álmodtad?

- Nem álmok. Gondolatok. Érzések. Dolgok, amiken töprengek, amik elgondolkoztatnak, amik érzéseket váltanak ki belőlem. Láttál mindent, nem?

Az Uchihák játékaWhere stories live. Discover now