Az Uchihák játéka

45. - Átmeneti téboly

  Érezte, ahogy a tarkóját csiklandozzák a hosszú hajtincsek, és zúg a fejében a vér, ahogy rámered Sakura tarkójára. Istenem, milyen gyönyörű szép, és... akarja. Akarja, de nem így, nem, így nem...

Aztán már csak arra eszmélt föl, hogy kábán, puhán, óvatosan csókolja a sima, gyönyörű bőrt a lány tarkóján, hogy a kezei magától csúsznak a dereka köré, hogy magához húzza végre azt a vékony, hajlékony testet, amit már mióta kíván, mióta akarja ezt, hogy teljesen ellazultan a karjai között feküdjön, ilyen erőtlenül tőle, megadva magát neki, neki, igen, csak neki, senki másnak...

Az ujjai Sakura illatos, kicsit még vizes tincsei közé csúsztak, ahogy lehunyt szemmel egyre lejjebb csúsztatta az ajkait, le a lány nyakán, végig, a szája nyomán fellángoló bőrön, egészen le a nyakhajlatáig. Érezte, hogy Sakura megborzong a karjaiban, és azonnal felpezsdült a vére. Milyen csodálatos érzés, hogy tudja, szereti, amit vele csinál, hogy ez a halk nyögés is az ő jutalma, az övé, és nem a másiké, hogy neki szól, csak neki.

Hogy az ő karjaiban fekszik ilyen kábultan... Látnia kell a szemeit, a szemeit akarja látni, hogy végre nem könnyesek, hanem vággyal telítve néznek rá, úgy, ahogy sosem gondolta volna, hogy látni fogja. Az ujjai egy pillanatra összeszorultak a lány tincsein, ahogy fellángolt benne a vágy, érezte, hogy megrándul a combja. Milyen finom illata van, a hajának, a testének, a bőrének... Olyan, mint a cseresznyevirág, igen, pontosan olyan sima, selymes itt is a nyaka, mint ahogy följebb is. Muszáj megkóstolnia, tudnia kell, milyen íze van... Mielőtt igazán belegondolt volna, hogy mit tesz, az ajkai elnyíltak a lány nyakán, és a nyelvét óvatosan végighúzta Sakura lüktető ütőerén, míg az alkarján érezte a hevesen dobogó szívét.

És ez mind tőle van, tőle. Megadja magát neki, és milyen jó, ahogy a meleg kis teste hozzásimul... Meg kell csókolnia. Nem szabadna, de muszáj, muszáj... A kezei magától kúsztak fel a lány állára, hogy oldalra fordítsa a fejét, hogy végre megcsókolhassa. Igen, muszáj megcsókolnia, különben beleőrül... Érezte, hogy kapkodja a levegőt, de nem akart vele foglalkozni, és nem is bánta igazán, így legalább még többet érzett Sakura illatából, a szíve hangosan dübörgött a fülében, ahogy végre meglátta a lány arcát, ahogy kábán, bágyadtan ránéz félig leeresztett szemhéja alól, és azokban a gyönyörű szemekben végre nem könnyek, fájdalom, félelem és iszonyat csillan, hanem vágy, színtiszta vágy, ami neki szól, amit ő váltott ki belőle, amit ő ültetett be oda a smaragdokba. Gyönyörű.

Ha láthatná ezt még... Ha mindennap láthatná... A gerincén borzongás futott végig, és halkan felmordult, mikor rájött, hogy máris olyan kemény, mint a beton, és csodálkozott, hogy a lány nem érzi, ahogy a derekának feszül... A ruha. Persze, ez a kék ünneplőruha több rétegből áll, túl vastag, ahhoz, hogy érezze. Nem is baj, a végén még megijedne, attól félne, hogy újra csak bántani akarják, pedig nem. Szeretni akarja, szeretkezni vele... Elkényeztetni, simogatni, csókolgatni, örömet adni végre neki, hogy azt kapjon, mert azt érdemel.

Istenem, hogy tud együtt élni vele, hogy bántották, hogy meggyalázták, és most mégsem fél, nem úgy tűnik, hogy félne tőle... Bizalom... Már most többet adott neki ez a lány, mint valaha bárki is. Érezte, hogy megmoccan a szája, ahogy közelebb hajolt az arcához, hogy végre megcsókolja.

- Felejtsd el Sasukét - mormogta halkan, és végre megkóstolhatta a száját is, de...

A hangja mélyebben szólt, mint ahogy szokott, és riadtan gondolt arra, hogy mi szaladt ki a száján az előbb. Miért mond ilyeneket, miért ilyen zavaros a feje? Nem kéne ilyet mondania, ezt nem szabad... Aztán megérezte, hogy Sakura ajkai elnyílnak az övén, és a fejéből kiröppent minden, ahogy a nyelve hegye a lány megduzzadt alsó ajkához ért, az ujjai önkéntelen szorultak meg Sakura állkapcsán, és a másik megadóan megnyílt neki, a nyelve a szájába siklott, és ő megborzongott a gyönyörűségtől.