Az Uchihák játéka

111. - Semmi más nem számít

Itachi majdnem elbotlott abban az ostoba kádban, mert a figyelme éppen máshol időzött. Valahol rózsaszín hajtincsek, csipkés fehérneműk és forró csókok között. Arról már nem is beszélve, hogy Sakura szája a nyakára tapadt, a fogai finoman megkarcolták a bőrét, pontosan azon a helyen, ami olyan érzékeny volt, hogy borzongást küldött le a gerincén.

A keze nagyon szeretett volna már csupasz bőrt érinteni, de ahhoz előbb el kellett jutniuk az ágyig, és... ez a szoba vajon mindig is ilyen nagy volt? Mikor a lábszára az ágyba ütközött egy megkönnyebbült szusszanással leültette rá a lányt, akinek úgy tűnt, esze ágában sincsen békén hagyni a nyakát. Már éppen nyúlt volna, hogy lehámozza róla a ruháját, de Sakura megragadta a karjait, és a következő pillanatban már ő ült az ágyon, a lánnyal az ölében.

- Remélem nem gondoltad, hogy mindig te fogsz csinálni mindent - mondta egy mosollyal, mikor meglátta Itachi arcát, ahogy kicsit meglepetten rápislog.

- Nos, általában én vagyok, aki... - Itachi elhallgatott, aztán csak mosolyogva rábámult, és a derekára simította a kezét. - De nem fogok panaszkodni. Csak vegyük le ezt a vackot végre - motyogta végül.

- Hé, nekem tetszik ez a vacak - mondta kicsit méltatlankodva Sakura, aztán újra Itachira nézett és felnevetett az arckifejezésén. - Jól van, már veszem is le. Milyen türelmetlen vagy - kuncogta halkan, míg Itachi keze végre rátalált a cipzárra a lány karja alatt, és villámgyorsan lehúzta, hogy aztán segítsen neki kibújni belőle.

- Bocsáss meg, de nekem is vannak határaim - mormolta a szájára. - Valahol itt vannak - tette még hozzá, míg végigcsókolta a nyakát és a szegycsontján állt meg. - Igen, azt hiszem, itt. - Sakura csiklandósan felnevetett, mikor a férfi egy elégedett szusszanással a mellei közé simította az arcát.

A lány letolta a derekáig a ruháját, és Itachi felemelte a fejét, hogy elférjen. A sóvárgástól sötét sharinganok végigfutottak a fekete csipkébe burkolt mellein, a finoman átsejlő, halvány rózsaszín mellbimbókon és mikor felnézett a zöld szemekbe, hallotta, ahogy Sakurában bennakad a levegő attól, amit a tekintetében látott.

- Arra gondoltam, hogy valami ilyesmi tetszene neked - mondta végül lassan az alsóajkába harapva, a hangjában ott rezgett egy hajszálnyi bizonytalanság, és valami már abból az erőtlenségből is, ami képes volt az őrületbe kergetni.

- Szerintem rajtad még egy krumpliszsák is tetszene - ismerte be egy vigyorral Itachi. - De azért örülök, hogy inkább ezt választottad. Gyönyörű vagy.

Sakura halkan nevetve kipirult, és előrehajolt, hogy megcsókolja.

- Most megpróbálod lebeszélni rólam a ruhát, ugye? - kérdezte kuncogva.

- Működik? - kérdezett vissza Itachi, míg a szája végigkalandozott a melle felső vonalán.

- Határozottan - hümmögte a lány a hajába csúsztatva az ujjait.

Mikor Itachi felemelte a fejét, a kicsit kába zöld szemek találkoztak a bíborvörösen izzó sharinganokkal. Sakura ujjai ráérősen a tarkóját simogatták, ahogy a szája a szájához ért, majd az állára nyomott egy apró csókot, és a lány felállt, lesimította a csípőjéről a ruhát.

Itachi tenyere a combján egy pillanatig ott tartotta maga előtt, mielőtt hagyta volna visszaülni az ölébe, hogy kiélvezhesse a látványt. Egyértelmű volt, hogy elérte a célját azzal, amit viselt, mert teljesen elcsavarta a fejét vele. Követte az alakja vonalát, rásimult a bőrére, valahogy hangsúlyosabbá téve a színeit is, mindet; a haja puha rózsaszínjét és a szemének még a félhomályban is szinte vibráló zöldjét. Éppen annyit takart belőle, amennyit kellett, miközben az anyagából kifolyólag igazából nem is takart semmit. Tetszett neki. A gesztus főleg.