Az Uchihák játéka

107. - Cseszd meg, Kisame

A fejezet +18-as részeket is tartalmaz.

Itachi a lány komoly arcát fürkészte, és végül egy alig hallható sóhajjal bólintott. Őszintén, ez volt minden, amit hallani akart, miközben nem volt teljesen biztos benne, hogy ezt akarja-e hallani. Nem tudta, hogy meg kéne-e lepődnie rajta, elvégre Sakura soha nem próbálta eltitkolni, hogy törődik vele. Furcsa érzés volt, hogy valakit hosszú évek csöndje és magánya után érdekelte, hogy mi történik vele. Mint amikor megvarrta a köpenyét az Uchiha birtokon. Jó érzés volt, hogy gondoskodni próbált róla, néha még akkor is, ha nem volt rá szüksége. Jó volt, de szokatlan.

Itachi keze még mindig a lány karján pihent, és ahogy felállt, hogy magára hagyja azzal a kevés dühvel, ami még érthetően benne maradt, az ujjai végigfutottak a víztől nyirkos felkarján a válláig. Sakura felemelte a fejét, de nem nézett rá, ahogy ellépett mellőle, csak felnyúlt és teljesen behúzta a függönyt utána, talán egy kicsit lendületesebben, mint akarta, mert a fémkarikák hangosan összekoccantak.

Itachi az ágyhoz lépett és egy pillanatig rámeredt a két szatyorra az alaposan összegyűrt takaró mellett. Mikor megfogta az egyiket, a zörgés hangjára újra elhúzódott mögötte a kék függöny. Átnézett a válla fölött, és a tekintete Sakura összeszűkült szemeibe bámult. Kicsit értetlenül állt a dolog előtt, mert már nem tűnt mérgesnek.

- Ne piszkáld azt - mondta félig játékos arckifejezéssel, a férfi pedig a homlokát ráncolva bámult rá, ahogy a kádban térdelve a bal karjával a melleit takarva, a jobbal a függönybe kapaszkodva figyelmezteti.

- Nem akartam - felelte lassan. - Csak lecserélem az ágyneműt. Egyébként, nincs benne semmi romlandó, ugye? - kérdezte végül kicsit félszegen, mert nem jutott eszébe más, míg arra próbált koncentrálni, hogy a másik szemébe nézzen.

- Nincs - intett nemet Sakura. - De ha lelövöd magadnak a meglepit, nagyon mérges leszek.

- Ennél is mérgesebb? - kérdezte sztoikusan felemelt szemöldökkel a férfi.

- Még a felét sem láttad, Itachi - vágta rá Sakura vigyorogva, aztán megfordult és visszaült a vízbe.

A férfi még egy pillanatig figyelte, ahogy hátrahajtja a fejét a kád szélére. A tekintete az álla vonalát követve lesiklott a nyakára és a vállára, követte a dekoltázsa vonalának emelkedését, mielőtt letette volna a kezében tartott szatyrokat a földre. Mi a fene lehet benne, amit ennyire nem akar, hogy lásson? Összehúzott szemöldökkel rámeredt arra, amelyiket először megfogta, a kis résre, amin belátott, de egy apró villanásnyi fűzöldön és egy halom feketeségen kívül nem látott semmit.

- Meg se próbáld - jött a fojtott nevetés a háta mögül, és Itachi megadóan felsóhajtott. - Komolyan beszéltem.

- Rendben, rendben - mormolta elégedetlenül, míg megragadta a takarót, hogy lehúzza róla a huzatot. Ezek a hangulatingadozások mindig megzavarták. Mikor eszébe ötlött, hogy most jókedvűnek tűnik, elgondolkozott rajta, hogy érdemes-e megkockáztatnia egy kérdést, de a fenébe is, miért ne... Legfeljebb nem válaszol rá. - Elárulod, miért csempészted ki az aktámat az irattárból? - kérdezte szándékosan szórakozottra árnyalva a hangját, mintha nem lenne olyan fontos, hogy választ kapjon. - És hogy mégis hogy rejtetted el a... hajadban? - folytatta gyorsan hitetlenkedve, és tudta, hogy nyert, mikor Sakura felkuncogott.

- Ó, igen, az egy jó sztori - válaszolta szinte vidáman. - Kivettem a lapokat, és egészen picire hajtogattam, aztán elrejtettem a kontyomban. Nagyon ideges voltam, hogy lebukok, Tsunade-sama nem adott rá engedélyt, bár ha megkérem biztos megteszi, de nem akartam, hogy tudjon róla. És mit gondolsz, kibe futottam bele kifelé menet? Hát persze, hogy abba az átkozott Danzou Shimurába. - Sakura hangja bosszúsan elhalkult, Itachi keze pedig megállt félig a párnahuzatba bújtatva. - Mindig is úgy bámult rám, mint a véres rongyra, amikor nagy ritkán találkoztunk, de akkor még saját magán is túltett. Azt hittem egy pillanatra, hogy tudja, mit csinálok, de végül is, hagyott kislisszolni, szóval tuti sejtése sem volt róla, különben biztos kihasználta volna, hogy végre eltűntethessen a Hokage irodájából. Minden alkalmat megragad, hogy tiltakozzon, amiért ott vagyok, én meg Tsunade háta mögül vigyorogva bosszantom. - Sakura kuncogott, mire Itachi megfordult és nehéz pillantással rámeredt.