Az Uchihák játéka

99. - Csókok a sötétben

Sakura erőtlenül az ajtónak támaszkodott, a hűvöse olyan jól esett a hirtelen felforrósodott bőrének, hogy végül egészen nekisimult, míg érezte, hogy Itachi tenyere végigsimít a combján a térdhajlatától egészen a csípőjéig. Le kellett hunynia a szemét, hogy valahonnan erőt meríthessen, hogy egy percre képes legyen megállítani a férfit. Mondania kellett valamit... de hogy mit? Nem jutott eszébe, mert Itachi követelőző, türelmetlen ujjai már a pólója alatt voltak, a derekát cirógatták végig.

A férfi hüvelykujja lassan egy apró kört rajzolt a köldöke köré, és mintha csak valami varázslat lett volna, az érintése melege végigfutott az egész testén, hogy egy egészen apró, de határozott rándulással az ölében haljon el. Sakura szemhéja felpattant a meglepettségtől, az ajkait öntudatlanul elhagyta egy aprócska hang, amit képtelen volt definiálni, de a pokolba is... Nem is akarta.

- Itachi - kezdte egészen határozottan, hogy aztán a hangja átcsapjon valami bosszantóan erőtlen nyöszörgésbe, amikor a férfi egész testével nekifeszült a hátának, és a szája a nyakára tapadt. - Ó.

Ennyi volt mindössze, ami maradt abból a jól felépített logikus, és rövidke beszédből, ami az imént még a fejében volt. Itachi jobb kezéhez, ami a hasán körözött a másik is csatlakozott, egy idegörlően lassú mozdulattal a csípőjére simította mindkét tenyerét, és magához préselte őt, a fogai gyengéden megkarcolták a bőrt a nyakán. Sakura érezte a lapockái között a másik rendszertelen, kapkodó légzését, ahogy a szíve őrült dobolását is. Ő maga is nehezen kapott levegőt, a bőre lángolt a férfi szája alatt, a kezei pedig hátranyúlva valamilyen támaszt kerestek. Az ujjai Itachi alkarjára fonódtak, hogy meg tudjon támaszkodni, mielőtt elvesztené az egyensúlyát, és egy újabb kísérletet tett rá, hogy megszólaljon.

- Itachi, képes vagy megállni majd, ha azt kérem? - zihálta gyorsan, mert tartott tőle, hogy másodperceken belül újra beszédképtelen lesz.

Jól sejtette. A férfi tenyere az arcán gyengéden oldalra fordította a fejét, hogy elérje a száját.

- Azt hiszem, jelen pillanatban akármire képes vagyok - mormolta, mielőtt megcsókolta.

Megcsókolta... Sokkal inkább felfalta. Sakura szinte érezte, hogy rózsaszín tócsává olvad attól, amit Itachi művel vele. A nyelve végigsimított az alsóajkán, és a lány készségesen nyitott neki utat. Nagyon közel járt hozzá, hogy hangosan felnyögjön az érzéstől, amikor ezúttal igazán megcsókolta. Sakura bőre bizsergett, szinte már várta, hogy mikor kezdenek sercegő, villódzó kékes áramkisülések végigszáguldani rajta. Nem lepte volna meg az sem, ha spontán felgyullad a körülötte lüktető, vibráló levegőtől, amit Itachi - kis híján egyedül - hevített fel.

Egy pillanatra eszébe jutott, hogy vajon azért, mert a chakrája tűz elemű, vagy talán éppen hogy fordítva, de aztán a férfi maga felé fordította és újra birtokba vette a száját azzal a pokolian vonzó, magabiztos sóvárgással, amitől úgy érezte magát, mintha ő lenne a leggyönyörűbb nő a világon, és ezzel mindent ki is söpört a fejéből. A szája, a nyelve alkoholízű volt, és a hirtelen fejébe kúszó ködös, kótyagos érzéstől pontosan olyannak tetszett, mintha már nem az első csésze szakéba kortyolt volna bele. A karjait Itachi nyaka köré fonta, míg arra gondolt, a fenébe a józansággal, a logikával, a pokolba a félelemmel és a kétségekkel. Bízott benne. Biztonságot nyújtott a gondolat, hogy amikor azt mondja elég, abbahagyja.

Úgy tűnt, mintha a másikat kissé meglepné az a hirtelen jött szenvedély, de ennek ellenére sem maradt egy percig sem adósa. A keze végigsimította Sakura csípőjét és a hátsójára csusszant, mintha csak véletlen lenne. Sakurát verejték lepte el, erőtlenül a szájába nyögött, mikor belemarkolt. A keze megragadta a férfi pólójának alját és egy határozott rántással a tudomására hozta, mit szeretne, Itachi pedig vonakodva ugyan, hogy le kell vennie a kezeit róla, de engedett, és áthúzta a fején a ruhadarabot nem is figyelve rá, hová esik.