Az Uchihák játéka

6. - Üdvözlet a béka segge alól

Konoha főtere csöndes volt, csupán hárman álldogáltak ott cseverészve. A kapun túl, egy siető alak bukkant föl, zöld ruhája messziről látszott. Az oldalán lógó táska, ide-oda himbálózott, nekiütődve combjának, derekának, de nem foglalkozott vele. Ninja postás volt, az egész életét ennek szentelte, erre áldozta, és munkáját teljesen komolyan vette. A legfontosabb a kézbesítendő levél, más nem számít.

Útközben előhúzta táskájából a borítékba zárt levelet, amit idehozott, és elolvasta a címzést. Hirtelen állt meg, csak úgy porzott talpa alatt az út. Életében talán először, nem tudta, mitévő legyen.

„Ki lehet az az idióta, aki ezt feladta?"

Tekintete embereket keresett és végül megakadt a hármasunkon, akik meghitten beszélgettek. Odalépett hozzájuk.

- Valamelyikőtök ismeri Naruto Uzumakit? - kérdezte.

Három szempár meredt rá kissé zavartan.

- Én igen - válaszolt egy hosszú, fekete hajú lány.

- Nagyszerű. Akkor tessék, ez a tiéd.

- Az... az enyém? - Hinata hirtelen zavarba jött, de a postás a kezébe nyomott egy fehér borítékot és már ott sem volt.

A lány lenézett a kezében tartott levélre és elpirult.

- Egy levél Narutótól? Nekem?

Aztán meglátta a címzést, és szép ívű szemöldöke hirtelen a magasba szaladt.

„Bárkinek, aki ismeri Naruto Uzumakit."

Kiba és Shino érdeklődve leste az írást Hinata válla fölött. Az Inuzuka-fiú azonnal könnyekben tört ki a röhögéstől.

- Ezt tényleg csak ő küldhette! Nincs még egy ilyen hülye a földön! - vinnyogta, és hasát fogva fulladozott a kacagástól.

Shino kapucnija mögül egy halk röffentés szűrődött ki, majd a fiú fojtott hangon megszólalt.

- Úgy hiszem, ez mindenkinek szól. Nyisd ki, Hinata!

- I... igen - bólintott a lány engedelmesen, és feltépdeste a boríték szélét. Remegő kézzel húzta ki a papírost a borítékból, átfutotta az üzenetet, majd elvörösödött és eldőlt, mint egy zsák krumpli.

Kibának a torkán akadt a kacagás, és rámeredt ájult csapattársára. Akamaru vakkantott egyet, majd kiugorva gazdája kapucnijából Hinatához rohant és lelkesen arcon nyalta.

- Mi baja lehet? - nézett értetlenül Shinóra, aki lehajolt kivette a lány kezéből a papírt és homlokráncolva próbálta megfejteni az üzenetet.


„Helló, akárki is vagy!
Nos, lássuk csak. Az öreg perverz meg én valami lepusztult városban vagyunk. A hegyi kéjenc egyik bárból be, a másikból ki. Én meg ramenezem. Már alig maradt pénzem, a vén kecske állandóan kifosztja szegény, pici Brekeke bátyó pocakját. De már nem kell sokáig elviselnem a „legendás sannin vagyok, megyek, szórakozom kicsikét" uraságot, mert hamarosan hazatérek!
Üdv a béka segge alól: Naruto, a Hatodik Hokage."


- Hmm... ha jól értem, Naruto hamarosan visszatér közénk - összegezte velősen az olvasottakat.

- Hé, ez nagyon király! Menjünk, szóljunk Tsunade-samának!

- Előbb Hinatába kéne egy kis életet verni, nem gondolod?

- Letekintett a lányra, akinek az arca már csupa nyál volt Akamaru lelkes segítőkészségétől. - De azért nem így.

- Jaj, Akamaru, fúj! Nem szabad! - kiáltott rá Kiba, mire a kutya szomorúan eloldalgott a lány mellől. - Hé, Hinata! Szedd össze magad egy kicsit, szólnunk kell a Hokagénak.

***

Kurenai megállt egy kocsma előtt és kétkedve körülnézett.

„Jó helyen vagyok?"

Hirtelen dulakodás zaja hasított a levegőbe, és valaki hangosan üvöltve kirepült az egyik ablakon ripityára törve azt, majd az üvegszilánkokkal keretezett nyílásban felbukkant egy kivörösödött arcú lány.

- Undorító, perverz alak! Mit gondolsz, hol vagy? Ez nem egy mocskos lebuj, ahol csakúgy fogdoshatod a lányokat! Ha még egyszer meglátlak a környéken, kitépem a beleidet és annál fogva ráncigállak végig az utcán!

„Ez lesz az" - gondolta és átlépett a félájult férfin, aki a feje körül ugráló báránykákat számolgathatta, mert a szemei igencsak keresztbe álltak.

- Ez már a harmadik ablak a héten, Kasumi! - sipította odabent valaki.

- Bocsáss meg, Jun, de ez egy perverz disznó volt - felelte rá a lány hangja, amiből tisztán hallani lehetett, hogy egyáltalán nem sajnálja a dolgot.

Kurenai félrehúzta az ajtó helyén lógó virágfüzéreket, és belépett a kis helyiségbe. Azt hitte rosszul lát, mikor tekintete megtalálta az előbbi hangok forrását. A Kasuminak nevezett lánnyal szemben ugyanis egy fiatal fiú állt, rövid, rikító lila, tüll szoknyácskában, neonzöld, magas talpú cipőben, rózsaszín, köldökig kivágott pólóban, nyakában csibesárga, tollas nyaklánccal.

Mikor meghallotta a háta mögül érkező lépések hangját megpördült és kezét csípőjére téve, pózba vágta magát, hogy egy, már ijesztően lelkes mosollyal köszönthesse a „vendéget".

- Hellóka! A nevem Jun, hát nem csodás? Hozhatok valami fincsi üdcsit? - nyávogta.

Kurenai hátrahőkölt és hirtelenjében nem találta a hangját.

- Izé... nem, köszi - nyögte végül döbbenten.

- Bizti? Van ám minden! Én, Jun, a cicafiú saját kezűleg készítem el neked! Arany kacsóim vannak, szivi! - súgta bizalmasan, és halkan felkuncogott.

- Ümm... Igazából a lánnyal szeretnék beszélni - bökött a fiú háta mögé ijedten Kurenai, és kissé hátrahajolt.

- Hát, oksi. Ha tényleg ezt akarod, hát legyen. De előre szólok, a csajszika nem teljesen százas, ha érted mire goncsizok - sipította Jun, és sértődötten elvonaglott egy asztalhoz felvenni a rendelést.

„Sosem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de... ez az izé rosszabb, mint Gai!"

Kurenai megrázta a fejét és próbált a lányra koncentrálni, aki értetlenül figyelte.

- Szia. A nevem Kasumi.

- Én Kurenai vagyok. Egy küldetés miatt szeretnék veled beszélni. A nagybátyádról lenne szó.

- Akinari? Mi van vele már megint? - kérdezte Kasumi unottan és felkapott egy vizes rongyot, hogy letörölje vele a pultot maga mellett.

- Valószínűleg már nincs vele semmi, de el kéne vinned a házához. Azt mondták nekem, te tudod, hogy merre lakik.

- Tudom, de nem áll szándékomban meglátogatni. - Hirtelen felkapta a fejét és az őt vizslató nőre nézett. - Mi az, hogy már nincsen vele semmi?

- Sejtéseink szerint megölték, de ezt nem tudhatjuk biztosra, amíg meg nem néztük, nem igaz? - dobta be az aduászt Kurenai.

- Hogy, él-e vagy meghalt, teljesen hidegen hagy. Évekkel ezelőtt végeztem vele. Már nincsen hozzá semmi közöm. Nem tudom, ki maga, és mit akar tőle, de rám ne számítson. Elmondhatom, merre találja, de ennél többet nem tehetek az ügy érdekében.