Az Uchihák játéka

90. - Az íze, akár a gyászé

  Dühös volt rá. Ó, de még mennyire! Ott rezgett a levegőben, körbefolyta, mintha egy tó hullámzana körülötte, hullámokat vetett, és szinte a bőrén érezte a marását. A némaságával lovalta bele magát, a hallgatása méreg volt, és csak nőtt benne, minél tovább tartott a csend.

Itachi mégis képtelen volt megszólalni. Mit mondhatna? Tudta, hogy gyűlölni fogja érte, bár nem ezt várta. Hogy némán, minden perccel egyre többet mond. Szavak nélkül. Tudta, hogy gyűlölni fogja érte, és ez valahogy azt a pillanatot juttatta az eszébe, amikor nehezen, de elmondta Kisaménak az egészet, mikor rákérdezett. Kisame jóval nyíltabb volt. Közölte vele, hogy idióta és otthagyta. Később, mikor edzettek kis híján péppé verte az arcát, aztán elvonszolta Reikihez, ledobta a nő ágyába, és otthagyta. És mikor meggyógyult és visszament, hetekig nem volt hajlandó beszélni vele. Semmiről. Ha hozzászólt, elfordult és elment. Ha belépett a szobájukba, Kisame kiment. Akkor költözött át Deidarához. És bár soha nem cuccolt vissza kettejük közös szobájába, mert tudta, hogy Itachi szeret egyedül lenni, de végül, ha nehezen is, úgy tett, mintha nem tudna semmiről. Továbbra sem értett egyet vele, de valahogyan megbékélt. Kellett hozzá idő, de végül elfogadta.

Remélte, hogy Sakurával is így lesz, bár ha a Kisame által eltört állkapcsára gondolt, ami hirtelen időváltozásnál még mindig érzékeny volt... A lány öklével talán mégsem szeretne találkozni.

- Gyógyszer. - A rövid, kurta parancs felrezzentette, és Sakurára pillantott. Nem vette észre, hogy valamikor megállt volna, de úgy tűnt, mégis megtette. Sakura nem nézett a szemébe, a kezét nyújtotta felé, a tenyerében a tablettával, és Itachi elvette.

- Köszönöm - mondta halkan, és hiába próbálta normális hangsúllyal meghálálni neki, hogy még mindig fontos neki, hogy meggyógyuljon, a hangja szinte könyörgő volt. Azt mondta: kérlek, és a lány felpillantott rá, a szemei haragtól voltak sötétek. Ezúttal Itachi volt az, aki nem tudott a szemébe nézni.

Sakura nem várta meg, hogy újra megszólaljon, vagy hogy bevegye a gyógyszert, egyszerűen csak elindult, bár fogalma sem volt, merre mennek, de Itachi úgyis szólt volna, ha rossz irányba indul. Hajnalodott, de most nem érdekelte a napfelkelte. Mégis hogy?! Hogy a francba gondolta... A lány felmordult, és gyorsabb tempóra váltott, Itachi pedig követte.

******

Hinata a felkelő nap első jeleire figyelt. Az égbolt lassanként színesedő aljára, a halvány félhomályra, ami felfedte Naruto eddig sötétségbe olvadt vonásait.

- Lassan haza kell mennem - suttogta, és a fiú megszorította az ujjait.

- Elkísérlek - felelte. - Nemsokára nekem is jelenésem van - tette még hozzá, míg elindultak a Hyuuga-birtok felé, a lány pedig kíváncsian rábámult. - Megígértem Kibának, hogy találkozom vele a főtéren - magyarázta egy halvány mosollyal, ami lassanként vigyorrá szélesedett. - Hagytunk egy kis meglepetést Tsunade-baa-channak, és látni akarom az arcát! Tuti gőzt fog eregetni még a fülén is! - mondta büszkén.

Hinata a szája elé kapta a kezét, halkan kuncogott.

- Jobb lesz elkerülni a Hokage-tornyot egy darabig, ne? - kérdezte, Naruto pedig felnevetett.

- Hai. - Felé fordult, a mosolya gyengéd volt, a hangja melegebb, mint a déli napsütés.

Hinata ujjai megrezzentek a tenyerében, ahogy a lány elpirulva egy mosollyal elfordult, Naruto pedig képtelen volt levenni róla a szemét. Gyönyörű volt, mikor az első napsugár felragyogtatta azt a mélykék színt a koromfekete tincsek között. Gyönyörű volt, kedves és törődő. Nem is értette, hogy miért csak tavaly vette észre. De amikor megtette, akkor úgy jött az egész, mint derült égből a villámcsapás. Hónapokig kerülgette, de Neji valahogy mindig útban volt. Nyilván, mert észrevette, hogy Hinata körül ólálkodik, és a gyilkos pillantásaiból ítélve nem díjazta a dolgot. Azóta kaptak hajba minden apróságon, holott előtte egészen normális viszonyban voltak. Most viszont nem várhatott tovább. Az a lehetséges házasság valahogy fejbekólintotta, és mintha csak most kapott volna igazán észbe. Persze Hinata átmegy majd a vizsgán, és itt marad Konohában. Mellette.