Az Uchihák játéka

51. - Egy reggel az Akatsukival

  Sakura egy hatalmas ásítással megfordult, és kinyújtózkodott, aztán kicsit meglepetten rámeredt az ágya mellett álló széken szundikáló Itachira, aki még mindig a mellkasa előtt összefont kezekkel ült, csukott szemmel, a feje hátrabukott a szék háttámlájára. A fény sápadt derengésbe vonta az arcát, és megfakította a hajának színét. Ebben a megvilágításban csak nagyon, nagyon sötétbarnának tűnt, pedig Sakura biztos volt benne, hogy azok a tincsek, amik a férfi meztelen vállán pihennek, szurokfeketék.

Az egész szoba ugyanabban a fakó fényben fürdött, ami elmosta a színeket, és csöppet sem segített benne, hogy teljesen fel bírjon eszmélni. Csak az ásítástól könnybe lábadt szemekkel, hunyorogva bámulta Itachit, és azon gondolkozott, hogy lehet ilyen lehetetlen pózban, félig ülve, félig lecsúszva a székről, szétvetett lábakkal, és ilyen furcsa szögben hátrafeszített nyakkal aludni. A kivörösödött, zöld szemek végigfutottak a férfi megfeszült nyakának ívén, a pillantásuk egy másodpercre megpihent az egymásba font izmos karokon, de itt meg is állt.

Pokolian kényelmetlen lehet így aludni... Sakura nem csodálkozott volna rajta, ha mostanra mindene fájna, és görcsölne. Fel kéne ébresztenie, de olyan nyugodtnak látszik... Aztán végül nem merte megkockáztatni, hogy Itachi pár perccel tovább így aludjon, és esetleg miatta maradjon úgy a nyaka egész nap. Tapasztalatból tudta, hogy elaludni a nyakát a világon a legrosszabb érzés. Talán csak egy talpgörcs rosszabb és fájdalmasabb nála.

Kicsusszant a takaró alól, és egy vállrándítással megpróbálta visszatornázni a vállára Naruto pólóját, aztán arra gondolt, hogy tökmindegy, hogy áll rajta, és kicsit bizonytalanul Itachi vállához ért.

- Itachi... - suttogta halkan, de a férfi meg sem mozdult, csak halkan szuszogott tovább. - Itachi - ismételte kicsit hangosabban, és tétován megrázta a vállát.

A férfi végre felrezzent, álmosan ráhunyorgott, és mintha először nem is ismerte volna föl, aztán látszólag megnyugodott, és felegyenesedett. Az arca megrándult, ahogy megmozgatta a nyakát és a vállait, miközben kiszabadította az elzsibbadt karjait.

- Feküdj át inkább az ágyba - mondta halkan Sakura, míg figyelte, ahogy a férfi nyújtózkodik, és megmozgatja az elgémberedett tagjait. A hangjára Itachi felnézett rá, aztán az ablak felé fordította az arcát, és a lány tudta, hogy próbálja megbecsülni, mennyi lehet az idő. - Hat óra múlt pár perccel - segítette ki gyorsan. - Nyugodtan alhatsz még - tette még hozzá, mikor Itachi újra ránézett, aztán a férfi megrázta a fejét, és ásított.

- Már nem vagyok álmos - mormogta rekedten.

- Nagyon fáj a nyakad? - kérdezte sajnálkozva a lány, míg Itachi a szemeit dörzsölte.

- Csak egy kicsit - felelte a férfi. - Aludtam már rosszabbul is - tette még hozzá Sakura kételkedő pillantását látva, aztán felállt, és a lábait is kinyújtóztatta, míg a lány leült az ágya szélére.

- Nem akartam, hogy ilyen kényelmetlenül... - motyogta Sakura, de a férfi csak legyintett, és ő elhallgatott.

- Vissza akartam feküdni az ágyba, de elaludtam - mondta Itachi, és a lábujjairól felnézett a lányra. - Jól aludtál?

- Igen - ragyogott fel hirtelen Sakura arca. - Nagyon jól. Köszönöm.

Itachi egy újabb ásítással visszaült a székre, és pár percig némán kibámult az ablakon, mintha valamin gondolkozna, míg a lány a falnak döntötte a hátát, és még egy kicsit lehunyta a szemeit, hogy élvezze azt a jellemzően reggeli csendet, azt a puhát és meleget, ami mindig a takarója ölelésére emlékeztette, ha éppen fölkelt, de még akkor is, amikor éjszakai műszakból hazaért, és végre letéphette magáról a kényelmetlen, fehér egyenruhát, amiben épp olyan sterilnek tűnt, mint a kórtermek, és egy gyors zuhany után, a forró víztől felmelegedett bőrrel bebújhatott a jó illatú paplan alá.