Az Uchihák játéka

77. - Túl korán, túl későn

  Temari az egész délutánt alvással töltötte. Nem akart gondolkozni ezen az új helyzeten, ami meglepetésként érte. Rossz érzés volt, hogy az öccsei mélyen hallgattak előtte a tervükről, és az enyhe láz sem akart eltűnni. A nővér bátorította az alvásra, mondván a lázát is leviheti, és a nő néma egyetértésben ezzel befordult a fal felé, hogy ne zavarja az ablakon beáramló éles fény, és pár percnyi tépelődés után végül el is aludt.

Már esteledett, mikor felrezzent, és a homlokát ráncolva felült az ágyban. Hirtelen azt sem tudta, hol van, aztán felsóhajtott, mikor rájött, hogy a kórházban raboskodik, és álmosan hunyorogva körbenézett. A tekintete találkozott egy barna szempárral, és megmerevedett ültében, szó nélkül rámeredt Shikamarura.

- Szia – mondta halkan a férfi, a hangja lágy volt, és szinte meleg, mint egy ölelés, Temari gerincén pedig borzongás futott végig. - Hogy vagy?

- Jól - felelte lassan Temari. A rekedtsége bántotta a fülét, így elhallgatott, a másik arcát fürkészte.

Valahogyan másnak tűnt fel most előtte Shikamaru, mintha változott volna, mióta utoljára találkoztak. A vonásai élesebbnek látszottak, és Temari rájött, hogy lefogyott. Nem is keveset adhatott le, mert az arca vékony volt és jóval sápadtabb, mint amilyenre emlékezett. A folyamatos aggodalom és töprengés apró ráncokat rajzolt a homlokára.

- A sebed – mondta Shikamaru a takaróra bámulva, mintha egyenesen átlátna rajta. - Azt hiszem, felszakadt.

A nő is lepillantott a fehér takaróra, és rámeredt az apró, vörös foltra. Felhajtotta a paplant, és egy pillantást vetett az átázott kötésre, aztán némán visszahajtotta a takarót, és felpillantott Shikamarura.

- Hívjam a nővért, hogy kötést cseréljen? - kérdezte a férfi, félig már fel is emelkedett ültéből, amikor Temari megfogta a karját.

- Hagyd. Nem fáj - mondta halkan, és az ágykeretnek támasztotta a párnáját, hogy hátradőlhessen. Shikamaru az alkarjáról lecsúszó hideg ujjak után bámult.

- Elmúlt a lázad? - lepődött meg a férfi, de a hangsúlya inkább kijelentő volt, mint kérdő, és Temari bizonytalanul megvonta a vállát.

- Azt hiszem – felelte. - Kicsit fázom, de már nem fáj a sebem.

- Hoztam neked kötszert - vágta rá hirtelen Shikamaru, mintha csak most jutna eszébe, és a zsebéhez kapott, egy apró, fehér csomagot csúsztatott az éjjeliszekrényre. - Jól fog jönni, amikor Tsunade kienged majd. Meddig tart bent? Nem mondtak kint semmit, csak hogy bejöhetek.

Temari rámeredt a férfira, aztán fáradtan lehunyta a szemét, és a fejét a falnak döntötte.

- Mit keresel itt, ha semmiképpen nem akarsz a lényegre térni? Idejössz, és üres fecsegéssel próbálod elterelni a figyelmem.... Nem érdekel a sebem – nyitotta ki a szemeit hirtelen, és felült, aggódó pillantással Shikamarura nézett. - Az öcsém... Kankuro. - A férfi szemhéja lassan leereszkedett, ahogy a takaróra terelte a figyelmét, és Temari keserűen, halkan felnevetett. - Szóval, mindenki tudta. Mindenki, rajtam kívül, természetesen. Szép. Igazán, mintha valami kocsmatulajdonos lennék, nem a Sunagakurei tanács tagja – szisszent fel idegesen, aztán az ágy szélére csusszant, felhajtotta a takarót, és egy rövid, gyors mozdulattal lerántotta a kötést a sebéről. A durva mozdulattól felszakadt, és vékony vércsík indult meg az ágyon feszesre húzott hófehér lepedő felé.

Shikamaru homlokráncolva felé kapott, mintha így megkésve is meg akarná állítani a nőt.

- Megőrültél? - csattant fel, mire Temari higgadtan rásandított a szeme sarkából.