Az Uchihák játéka

64. - Vérdíj

  Kakashi dobott egyet a hátizsákján, mielőtt lecsúszott volna a pántja a karján, aztán bekopogott az ajtón, és míg a válaszra várt, kicsit oldalra fordult, és figyelte Konohát, ahogy az éles reggeli fényben fürdik.

Hosszú percekre elmerült a látványban: a nap már most erősen sütött, megfakította a színeket, csúszdázott a Hokage torony tetején, és elhalványította a Hokagék portréinak apró, finomabb vonásait. Kakashi farkasszemet nézett Minatóval, aztán végül lassan pislantott egyet, mintha némán beszélgetne a kőarccal, végül rájött, hogy még mindig senki nem szólt rá a háta mögül, hogy mit álldogál itt. Megfordult, és rábámult a csukott ajtóra, aztán újra kopogott, de semmi.

Egy gyors és türelmetlen körbepillantás után megállapította, hogy senki nincs a közelben, aztán lehajolt, és a zárral kezdett babrálni. Mikor kiegyenesedett és lenyomta a kilincset, a zár egy halk kattanással engedett, és Kakashi belépett az előszobába. Az orrát azonnal megcsapta az áporodott levegő szaga, és elfintorodott. Ez a kölyök soha nem szellőztet?

- Hé, Naruto! - kiáltott be a hálóba, de válasz nem jött, és mikor nehezen rávette magát, hogy átlépje a küszöbét, egy pillanatig némán az alvó fiúra meredt az ágyban, aki a lábait és a karjait széttárva hason feküdt az ágyon, és egy gyanúsan környezetéből kilógó - virágmintás - párnához szorítva az arcát, tátott szájjal, békésen aludt. - Naruto - mondta Kakashi, az ágyhoz lépett, és megrázta a fiú vállát, aki hirtelen fölrezzent és ugyanazzal a lendülettel lefordult az ágyról ijedtében, majd fenékre huppanva, álmosan és meglepetten a férfira meredt.

- Sensei? - kérdezte kómásan hunyorogva a retináját hirtelen érő erős fényben. - Mit csinálsz itt?

- Gyere, állj fel onnan - motyogta Kakashi, és a kezét nyújtotta Narutónak, aki belekapaszkodott, és felhúzta magát a földről. - Pakolj, küldetésünk van - mondta végül mikor a fiú talpra állt, és Narutót olyan hirtelen érte a dolog, hogy még a kezét is elfelejtette elengedni.

- Micsoda? - kérdezte értetlenül pislogva. - Küldetés? - A fiú arca felragyogott, aztán elengedte a kezét, felugrott és a levegőbe bokszolt. - Király! - kiáltotta, majd berohant a fürdőbe, és Kakashi a fejét csóválva utánabámult. - Tíz perc és kész vagyok!

*******

Temari egy utolsó, nehézkes pillantást vetett Sunagakure felé. A tenyerét a védőfalnak simította, és mintha élő volna: a kövek megdobbantak az érintése alatt, lüktettek, érezte a naphevítette melegüket. Annyi mindent hagy itt, annyi mindent, amiért inkább maradnia kéne. De dolga van, dolga, amivel Gaara bízta meg. A homloka aggodalmas ráncokba szaladt, ahogy az öccseire gondolt, és szinte átmenet nélkül Kiyoko arca jelent meg előtte, a rettegő tekintet, és ahogy álmában lázasan dobálja magát. Meglátogatta, mielőtt elindult volna a kapuhoz, és kicsit sem volt biztató, amit látott. Yoshi, a nő vőlegénye nyitott neki ajtót, gondterhelt arckifejezése mindent elárult, de a saját szemeivel kellett látnia Kiyokót, aki aludt ugyan, de nyugtalanul és hánykolódva, és Yoshi halk szavakkal számolt be róla, hogy szinte folyamatosan nyugtatót szed, mióta Shukaku kitört.

- Temari-sama? - Temari megfordult, és kicsit zavartan meredt a háta mögött álló, tétova jouninra. Meg is feledkezett róla, hogy menni kell. Egy sóhajjal leeresztette a kezét, és szinte azonnal hiányolni kezdte a védőfalból áradó meleget, de rákényszerítette magát, hogy ellépjen mellőle.

- Mehetünk - mondta halkan, és a jounin megkönnyebbülve adott parancsot az ANBU-knak.

Épphogy megtette az első lépést a szedelőzködő csapata felé, mikor hangos köhögést hallott a háta mögül. Temari megtorpant, és visszapillantott a válla felett. A szemöldöke felszaladt, ahogy meglátta a védőfalnak támaszkodó öregembert, a köhögéstől rázkódott az egész teste, és a nő azonnal ledobta a hátizsákját a földre, visszarohant a férfi mellé, és segített neki kiegyenesedni, a kezébe adta az imént a porba hullott botját, ami a járásban segítette.