Az Uchihák játéka

92. - Pókháló

Hinata boldog volt. Előző nap olyan jól ment az edzés, annak ellenére is, hogy majd' meghalt, olyan fáradt volt már kilenc órára, és Neji keményen kihajtotta belőle az utolsó szuszt is. De elérte amit akart, és ez a friss siker jóformán szárnyakat adott neki. Korán kelt fel, szokás szerint megfőzte a teát, és egy percig gondolkozott a szekrény előtt, mielőtt az ujjai a szokásos ninjafelszerelésével ellentétes irányba indultak volna meg. Büszke volt magára, és látni akarta azokat a ledöbbent arcokat. 

Halkan kuncogva felöltözött, és megállt a tükör előtt. Összehúzott szemmel, hunyorogva ellenőrizte, hogy minden pontosan a helyén van-e. Ma mindennek tökéletesnek kell lennie. Kilépett a szobája ajtaján, és beleszippantott a levegőbe. Gyönyörű idő volt, és hetek óta először érezte azt a finom virágillatot. Visszatért a tavasz, és úgy tűnt, most már véglegesen marad is. Újabb ok, hogy jól érezze magát ma. Egy halk hangra felpillantott, és Kazuhikóra nézett, aki hálóköntösben, a kezében bögrével állt a szomszéd ház tornácán és leplezetlen kíváncsisággal őt bámulta. A lány minden zavar nélkül, egy széles, elégedett mosollyal olyan hanyag meghajlást produkált, hogy ha az apja látja, valószínűleg szívrohamot kap. 

- Jó reggelt - csicseregte vidáman, aztán a saját pimaszságán kuncogva lelépett a verandáról, és... és szembetalálta magát Hiashi Hyuugával, ahogy összeráncolt homlokkal, megbotránkozva végigméri. - Ó, jó reggelt neked is, apám. Megyek edzeni, majd este jövök! - mondta még mielőtt a másik megszólalhatott volna, megfordult, és elviharzott.

A sarkon még megtorpant, és gyorsan összeborzolta a szemét dörzsölő, ásítozó Hanabi amúgy is kócos barna tincseit. 

- Beléd meg mi ütött? - meredt rá meglepetten a húga, és Hinata belecsípett az arcába.

- Tavasz van, drágám. Élvezd kicsit a természetet és a madárcsicsergést - mondta a lány kedvesen. 

Egy mosollyal továbbsietett, de még hallotta, ahogy Hanabi megkérdezi, hol van a nővére. Halkan nevetett, és a Hyuuga-birtok kapujában álló, rá váró Neji gyanakvó pillantására is csak egy széles, boldog mosoly volt a válasz. Neji egy sóhajjal felbámult a ragyogóan kék, tiszta égre, és két apró ránc jelent meg a szemöldökei között. 

Kétségelenül a tavasz első, igazi napja volt, és az unokahúga úgy gondolta, ez a legmegfelelőbb időpont az első tinédzseres lázadáshoz. 

******

Mikor Sakura délben felébredt, Itachi még aludt, és a lány erősen hajlott rá, hogy egyszerűen csak a fejére húzza az éjszaka folyamán valamikor ráterített pokrócot, aztán visszasüppedjen az álmai közé. Nem igazán emlékezett rá, mit álmodott tulajdonképpen, de azt tudta, hogy elég kellemes volt. A valósághoz képest mondjuk most bármi más az lett volna. 

Egy álmos nyöszörgéssel Itachi oldalának tapadt, mintha a bőre alá akarna bújni, és az ujjai óvatosan megsimogatták az alvástól forró mellkast. Ha most rontottak volna be Kisaméék azzal a születésnapi tortával, valószínűleg semmi mást nem kívánt volna, mielőtt elfújja a gyertyát, mint Itachit és egy normális ágyat élete hátralévő részére. Sakura kilesett a szemhéja alól a tátott szájjal alvó férfira, és egy néma nevetés hullámzott végig a testén. Hát, ha Madarát sikerült egy falhoz láncolni, a félszívvel tiltakozó Itachit se lenne nehéz egy ágyhoz. 

Lassan, nehogy felébressze kicsempészte a kezét a férfi pólója alól, azok az áruló ujjai pedig kíváncsian végigsiklottak Itachi csupasz hasán, felidézve az emlékezetében a félmeztelen test látványát. Határozottan jobb volt hozzáérni, mint nézni. Apró mozdulatokkal a hátára fordult, aztán felült, és a szemeit dörzsölve ásított. Tizenegy óra alvás, nagyjából harminchat órányi virrasztás után... Nem, nem volt elég. De valamennyire azért jobb volt. A keze egy pillanatra a nyakához tévedt, egy másodpercre bizonytalanul keresett valamit, majd mikor nem találta, felsóhajtott. Kinyújtózkodott, élvezte, ahogy az izmai megnyúlnak és elűzik azt a nem túl kellemetlen zsibbadtságot a hátából és a karjából, amin egész éjszaka feküdt.