Az Uchihák játéka

118. - Tűrni és elviselni

A reggel nagyon csöndesen indult, nem úgy, mint az előző. Mikor Sakura felkelt, senki nem volt még ébren. Korán volt, de egyszerűen nem tudott tovább aludni. Nem pihent túl jól, ahogy Itachi karjaiban fekve a férfi arcából sem a nyugalomra és a kisimultságra következtetett. A szeme alatti sötét karikák elárulták, hogy ő sem aludhatott sokat, vagy jól.

Egy röpke sóhajjal kelt fel, kávét főzött, reggelit csinált, de még mindig aludtak, így hasznossá tette magát és kitakarította a konyhát. Éppen felsöpört, mikor Kisame kócosan és csukott szemmel, arcán a párnahuzat gyűrődéseinek nyomaival besétált a konyhába.

- Jó reggelt - mondta halkan és a férfi morgott valamit válaszul, mielőtt hunyorogva kávét töltött magának, aztán a konyhaasztalhoz lehuppanva, homlokráncolva figyelve, ahogy Sakura elmosogat, magába is töltötte az egész bögrényit.

- Jó reggelt, csillagom - mormolta végül a kiürült bögre fölött Kisame, és a lány egy mosollyal átnézett rá a válla fölött.

- Felébredtél? - kérdezte kuncogva.

- Francokat - felelte Kisame, és újra lehunyva a szemét hátradőlt a széken. - Azt hiszem, Tobi nagyjából hatszor rúgott le éjszaka a kanapéról.

- Mondtam, hogy beviszem, de nem hagytad - nevette Sakura, míg megtörölte a kezét, aztán a férfi elé tett egy teli tányért.

Kisame a halk koccanásra kilesett a szemhéja alól, és egy pillanatra átkarolta a derekát.

- Mondtam már, tündérem, hogy nagyon szeretlek? - kérdezte elégedetten, és a lány megpaskolta a fejét.

- Azt hiszem, még nem - mondta elgondolkozva. - De most tudomásul vettem. Egyél.

- Köszönöm.

Kisame még mindig félálomban, hunyorogva és hümmögve elfogyasztotta a reggelijét, Sakura pedig miután elé tett még egy adag kávét, leült az asztalhoz megírta a bevásárlólistát, miközben megbeszélték, hogy a férfi és Tobi majd elintézik. Mikor Tobi felkelt, hiperaktívan, ahogy szokott, a csöndes reggel rögtön elillant. Tobi jóformán a székén pattogva reggelizett, aztán Sakura elküldte fogat mosni, és utána elindultak. A lány még berakott egy mosást, mielőtt ránézett volna Itachira. A férfi még mindig nyugodtan aludt, és Sakura halkan bevitte neki a reggelijét egy pohár meleg teával, hogyha felébredne, amíg kint van, tudjon enni. Megetette Soujit, akihez aznap reggel csatlakozott két másik is; egy fekete, meg egy kisebb cirmos és aztán meglocsolta a virágokat.

A hangulata nagyon fakó volt, szinte semmilyen, és arra gondolt, ha most Itachi is így érzi magát - márpedig sejtette, hogyha nem így, akkor rosszabbul -, akkor jó lenne valamivel kicsit felvidítani. Tudta, hogy sokat fog javítani a kedélyállapotán, ha kicsit kiengedi az ágyból, és pont ezt szándékozta tenni, de azt is tudta, hogy ez nem lesz elég, hogy visszakapja az ő mosolygós Itachiját. Azon töprengve, hogy vajon mit tehetne még, befejezte a locsolást és végignézett a kerten. Sokkal szebb volt már, mint mikor ideértek, a növények zöldülni kezdtek újra és néhány virágon már gyorsan növekvő bimbókat is látott. Remélte, hogy mielőtt el kell mennie, lát majd legalább egy pár virágot kinyílni. Szerette látni is a munkája eredményét, nem csak tudni, hogy sikerrel járt.

Mikor bement, Itachit még mindig csukott szemmel találta az ágyban, de tudta, hogy már nem alszik, mert a tálca üres volt mellette az éjjeliszekrényen, és a gyógyszer is eltűnt. Mosolyt varázsolt az arcára, a lehető legőszintébbet, amit ki tudott most csikarni magából, és az ágy szélére ülve végigsimította a halántékát.

- Jó reggelt - mondta halkan, és Itachi anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét a tenyerébe hajtotta az arcát.

- Jó reggelt - felelte lassan, a hangja ezúttal nem volt rekedt, de a szavai nem hangzottak vidámnak sem.