Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

44. fejezet

A másnap esti vacsorára viszonylag korán érkeztünk, ugyanis alig vártuk már ezt a nagy évlezáró lakomát. De nagyon gyorsan feltöltődött az összes üres ház asztal, ugyanis annak ellenére, hogy a tágas termet a Mardekár zöld-ezüst zászlói díszítették, ami egyértelművé tette a pontverseny eredményét, mindenki szerette volna a másikkal tölteni ezt az utolsó estét. 

A terem díszítése nem csupán a zöld és ezüst zászlókból állt, ami jelezte, hogy a Mardekár hetedszerre is elnyerte a házkupát, hanem még a főasztal mögötti falon is a ház címerállata, a kígyó díszelgett. 

Mikor Harry belépett a terembe, már mindenki ott volt. A tömeg egyszerre fordult felé és egy másodpercig néma csönd lett a hatalmas csarnokban. Majd mintha mindenki feloldódott volna ebből az egy perces fagyásból, újból beszélgetni kezdtek. 

Személy szerint én nem figyeltem annyira Harryt, hogy ezek után mit csinál, ugyanis tegnap már meggyőződtem róla, hogy jól van. Ráadásul szerintem a legkevésbé azt kívánta, hogy még egy szempár rá szegeződjön. Ugyanis voltak, akik még fel is álltak a helyükről, hogy megbámulják őt.

Zacharias szinte megvetően fordult hátra, hogy láthassa Harryt. Hannah izgatottan vizslatta a fiút, imádta az új információkat magába gyűjteni. Még Susan is szegény szerencsétlen párát bámulta!

-Kérlek, ne nézzetek már Harryre úgy, mintha egy állatkertben valami látványos madár lenne...- sütöttem le a szememet zavartan. Őszintén sajnáltam Harryt. Nem akartam megtudni, hogy mi mehet a többi társaságnál, illetve milyen beszélgetések folynak le ebben a pillanatban...

-Ch, kit érdekel.- fordult vissza velünk szembe Zacharias sértetten és pökhendien, mintha tényleg nem érdeklné a Harryt körbevevő hírnév.

Szerencsére ekkor megérkezett Dumbledore, és a diákok lassan elcsendesedtek.

-Eltelt egy újabb év!- csendült az igazgató kedélyes hangja.- Sajnos néhány percig még kénytelen vagyok egy öregember szikkadt szavaival untatni a kedves egybegyülteket, s csak aztán mélyeszthetjük sóvár fogainkat az ünnepi asztal ínycsiklandó csodáiba. Micsoda évünk volt! Remélem, hogy szeptember óta sikerült beletöltenünk ezt-azt a jelenlévő hölgyek és urak fejébe... Ha igen, ne bánják, hiszen önök előtt áll az egész nyár, hogy fejüket ismét szép tisztára és üresre varázsolják... Ha nem tévedek, eljött az ideje, hogy ünnepélyesen átadjuk a házkupát. Nos, a pontverseny állása a következő: a negyedik helyen a Griffendél áll háromszáztizenkét ponttal; harmadik a Hugrabug háromszázötvenkettővel; a Hollóhátnak négyszázhuszonhat, a Mardekárnak pedig négyszázhetvenkét pontja van.

A mardekáros asztaltársaság üdvrivalgásban tört ki. Draco Malfoy a serlegével csapkodta vadul az asztalt. Bezzeg a Tiltott Rengetegben nem volt ekkora a szája...

-Hát igen, gratulálhatunk a mardekárnak a szép teljesítményéhez.- folytatta Dumbledore.- Mindazonáltal nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közelmúltban lezajlott eseményeket.

A teremben néma csönd lett. A mardekárosok kedve kissé lelohadt. 

-Ha megengedik- nézett körül Dumbledore-, szeretnék kiosztani néhány kiegészítő pontot. Nos, lássuk csak... Először Arabella Jean Dankworth kisasszonyt említeném...

Mindenkiben egyszerre fagyott meg a vér, de főleg bennem. Éreztem, hogy a vércukorszintem azonnal leesik, szédülök, majd az adrenalin szintem az egekbe hág... Közel álltam a szívinfarktushoz, legalábbis szívritmus zavarom biztosan lett egy hosszabb időre...

A barátaim egyszerre figyeltek felém, miközben a többi asztaltól megpróbálták kitalálni, hogy vajon melyik házban is keressenek engem egyáltalán.