Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

104. fejezet

A leveleimet kincsét féltve pakoltam el, olyan értékesek voltak számomra egész nyaram alatt. Szinte minden nap elővettem őket, többször is. És mindegyik elolvasása után újra és újra csak elöntött az az érzés, hogy ennél jobb már nem lehet soha semmi. 

Apa furcsán nézett rám néha, amikor öntudatlanul is csak vigyorogtam magam elé. Mikor megkérdezte, hogy mitől vagyok ilyen boldog már egy jó ideje, csak annyit tudtam neki mondani, hogy a barátaimtól. Ami szinigaz volt. Erre apa szintén csak mosolyogni tudott. Örült annak, hogy végre annyi év után, amit egyedül csak vele tölöttem, szereztem barátokat. Néha én magam is megfeledkeztem erről, hogy már nem az a kislány vagyok, aki minden nap sírva jött haza, mert bántották. Hanem már az a kicsit nagyobb kislányféle, akinek immár van egy rakat életre szóló barátja.

Idő közben a Roxfortból is megérkezett a levelem, amin rögtön feltűnt, hogy ezúttal a boríték vastagabb. Így azonnal ki is nyitottam és máris kivettem belőle az első pergament.

Kedves Dankworth kisasszony!

Tájékoztatásul közöljük, hogy az új tanév szeptember elsején kezdődik. A Roxfort Expressz tizenegy órakor indul a King's Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágányáról.
A harmadéveseknek a kijelölt hétvégéken lehetőségük nyílik Roxmorts település meglátogatására. Kérjük, hogy a csatolt engedélyező nyilatkozatot írassa alá szülővel vagy gyámjával.
Mellékelten megküldjük a beszerzendő könyvek listáját.

Szívélyes üdvözlettel

M. McGalagony prof.
igazgatóhelyettes

A borítékból elővettem az engedélyező nyilatkozatot is, amit alaposan átnéztem, elolvasva rajta többször is mindent. 

Roxmortsról már többször is hallottam Fredéktől, hogy mennyire jó hely, főleg valami olyan bolt, ahol rengeteg fura dolgot tudnak venni. Így számomra nem is volt kérdés, hogy szeretnék menni, hisz alapból is érdekelt a Roxfort melletti kis mágus falucska. 

Mikor odavittem apához a lapot, elmagyarázva neki, hogy ez mégis micsoda, ő ugyan úgy tett, mint korábban én. Többször is átolvasta egymás után a nyilatkozatot, és minden apró részletre oda figyelt.

-Természetesen aláírom- jelentette ki egyszerűen. Én mégis boldogan ugráltam oda hozzá, hogy aztán megöleljem.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!- mondogattam folyamatosan.

-Ugyan, Arabella, ez a legkevesebb, amit tehetek érted- paskolta meg a fejemet. Bár már közel sem voltam akkora, mint június elején.

A nyár alatt egyre csak nőttem és nőttem, ezzel egyértelműen túlnőve a többi lányt. Mármint, konkrétan az összeset. Ami nagyon zavart, bár eddig még nem mondtam el ezt senkinek sem. Hisz biztos voltam benne, hogy mikor vissza fogunk menni az sikolába, még a fiúknál is magasabb leszek. Ami valljuk be, egy lánynál nagyon ciki tud lenni... Úgyhogy előre tartottam, hogy a régi magasságom miatti bántások újra elő fognak kerülni...

De inkább minden félelmemet magamban tartottam szép csöndben, hisz nem akartam elrontani a tökéletes nyarunkat egy ilyen aprósággal.

Ahogy telt tovább a fantasztikus szünidőm, egyre közelebb kerültem az augusztus végéhez. A ládám már régen készen állt az indulásra, csupán csak az új könyveim hiányoztak belőle. Illetve pár növény, amikből kifogytam, viszont bájitaltanra be kell őket szereznem.