Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

40. fejezet

Telt az idő, a kezeim elfáradtak, de még a többiek sehol nem voltak. Abba nem hagyva a hegedülést vártam rájuk, hogy bármelyikük is vissza térjen. És végül, miután újra elindult az idő a megannyi várakozás után, kirepült a csapóajtón keresztül egy-egy seprűn Ron és Hermione.

-Gyorsan, menjünk ki!- sürgetett azonnal a lány, szinte le se szállt a seprűjéről. 

Egy szó nélkül megvártam, amíg kirohannak az ajtón, majd utánuk siettem és végre, hosszas hegedűjáték után, de abbahagytam azt.

Leengedtem a kezeimet és majdnem kiejtettem a kezemből a hangszert, illetve annak vonóját. Remegtek az ujjaim, valamelyikből vér is folyt, olyan sokáig nyomták a húrok a puha ujjbegyeimet, amik már elszoktak azok keménységétől.

Hermione és Ron lihegett, a lány a tekintetét a kezeimre vezette. Azonnal takarni kezdtem azokat és inkább megszólaltam, kimondtam az első gondolatot, ami a fejemben volt.

-Harry?

A két barát összenézett és a tekintetük nem ígért semmi jót.

-Egyedül maradt a végén.- mondta keservesen Hermione.- Most viszont sietnünk kell a bagolyházba, út közben pedig elmeséljük mi volt.

Így is tettünk, gyorsan szedtük a lábainkat, csak úgy száguldottunk a lépcsőkon.

Hermione hadarva mesélt valami kulcsokról, seprűről, majd sakkról, amihez Ron hozzá tette, hogy elájult, végül főzetek is szóba jöttek, de már nem lett befejezve a történet. Az előcsarnokban összefutottunk Dumbledore-ral, aki ahogy meglátott minket csak egy kérdése volt.

-Harry utánament, igaz?

Azonnal rávágtuk mind a hárman, hogy igen, hisz utolsó reményünk az igazgató volt, akinek baglyot akartunk éppen küldeni. 

Dumbledore elviharzott, mi pedig lesokkoltan meredtünk egymásra. Mind a hármunk mellkasa zihált a futástól és a félelemtől egyaránt...

-Jobb lenne ha vissza mennénk és megvánánk Dumbledoret az ajtó előtt.- javasoltam a többieknek, akik ebbe bele is egyeztek. 

A hegedűt egyszerűen csak leraktam egy páncél mellé, majd Ron és Hermione társaságában sétáltunk vissza a harmadik emeletre.

-Tehát még egyszer a történetet, ha kérhetem.- kezdtem azonnal a másik kettőhöz fordulva.

-Ahogy leértünk ördöghurok tekeredett körénk.- kezdte részletesen Hermione, amit az elején korábban egyáltalán nem említett.

-Bimba.- bólintottam a feladatra és akadályra értve, amit az én házvezetőm állított fel.

-Pontosan.- bólintott Hermione is.- Hirtelen bepánikoltam és nem tudtam honnan szerezhetnénk tüzet...

-Még fát akart venni egy katakombában...- forgatta a szemét Ron és máris leesett, hogy miért kiabálhattak lent annyira. A mosolyomat visszafolytottam, hisz nem lett volna helyén való, de így a szituáció elég érdekes volt.

-Nem ez a lényeg!- emelte fel drámaian a kezét Hermione, hogy elterelje botlásáról a témát.- Miután a tűz meglett és legyőztük az örödghurkot, csak úgy tudtuk továbbmenni, ha a több ezer repülő kulcs közül megtaláltuk azt, ami az ajtóba illett.

-Na igen, dehogy ezek olyan gyorsan repkedtek és néhány támadott is!- panaszolta Ron.

-Szerencsére Harry megtudta fogni a megfelelőt.

-Nem hiába ő az évszázad legfiatalabb fogója.- szúrta közbe Ron.

-A kulcsok után jött a sakk.- vette vissza a szót Hermione.