Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

121. fejezet

Már félálomban feküdtem a hálózsákomban, amikor átfordultam az oldalamra.

-Miért nem alszol még?- kérdeztem halkan Fredet, aki a nagytermet szemlélte. Nem éppen úgy nézett ki, mint aki már aludni szeretne.

-Az mégjobb kérdés, hogy te miért nem alszol még?- vágott vissza lazán, miközben az ülő pizíciójából lepillantott rám.

-Itt nincs olyan meleg mint a szobánkban- feleltem neki őszintén.

-Fázol?- kérdezte halkan, meglepően gyengéden.

-Igazából már csak a kezem, a lábamra már most vastag téli zoknit húztam, de hát ezt nem lehet elég hamar elkezdeni- súgtam neki vissza mosolyogva, mire a félhomályban őt is mosolyogni láttam.

-Add ide a kezed- szólt nekem halkan, mire gondolkodás nélkül nyújtottam felé az egyik kezemet, amit kihúztam a hálózsákomból. Túlságosan is megbíztam már ahhoz benne, hogy egyáltalán rá kérdezzek bármire is nála ilyen esetben.

Felé nyújtott kezemet két tenyere közé fogta és hagyta, hogy az ő testének forrósága süsse az én mindig hideg ujjaimat. Ettől a melegségtől még jobban elálmosodtam, már lecsukódott szemekkel pihentem csak, miközben egyre közelebb éreztem az alvás sötétségét és mélységét.

-Miért féltesz ennyire?- kérdeztem tőle nagyon halkan, az álmosságtól már teljesen megrészegülve szinte.

-Mert fontos vagy számomra- felelte halkan, bár éreztem, hogy közelebb hajol hozzám. A fáradtságtól már ki sem bírtam nyitni a szemeimet.

-De miért féltesz pont Blacktől?

-Arra is megvan az okom- morogta csöndben.- Most pedig aludj, nem szeretném, ha sokáig fent lennél és nem pihennéd ki magad.

Dünnyögve morogtam neki, ugyanis már teljesen magamon éreztem az alvás súllyát. És nem is kellett sokat várnom, pillanatok alatt elaludtam.

Másnap reggel ahogy felkeltem hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok. majd lassan beugrott minden, az egész tegnapi szituáció, hogy mindenki a nagyteremben ,,pizsipartizott". Lustán pislogtam párat. Előttem vörös fürtök rajzolódtak ki, tökéletesen megfigyelhettem Fred oldal profilját, orrának egyenességét, állának ívét. A fiú azonnal felém fordult, amikor észre vette, hogy én is fent vagyok.

-Szép jó reggelt, kedves- köszöntött egy halvány mosollyal.

-Hogy-hogy ilyen éber vagy?- ásítottam bele az arcába, ami egyáltalán nem zavarta őt.- mikor keltél fel?

-Ki mondta, hogy egyáltalán elaludtunk?- kérdezett vissza játékosan.

-Ne...- néztem rá elképedve.- Azt ne mond, hogy egész este fent voltál.

-De még mennyire- felelte a fiú könnyedén.- Igaz, George?

-Természetesen, Fred- vágta rá az ikertestvére azonnal. 

Felülve átnéztem a bal oldalamra, ahol Hannah még szokásos mély álmát élvezte, de annyira mélyen, mintha meghalt volna. Mellette pedig George ült felhúzott térdekkel és az alvó lányt nézte, majd rám pillantott.

-Soha nem tudtunk volna elaludni így- felelte az ikrekhez képest túl komolyan.- Így, hogy ennyien itt vagytok. Ginny, Ron, Percy, Harry, Hermione, te, a fura barátnőd- intett a fejével Hannah felé, amin elmosolyodtam.- Sirius Black csak a holtestünkön át tudott volna hozzátok férkőzni.

És ilyenkor döbbentem csak rá igazán, hogy a fiúk időközben elkezdtek felnőni. Már mind a ketten tizenöt évesek és lassan kezdik megérteni, hogy mi is igazán a felelősség. Persze, sokszor nem érdekli őket ez a dolog, ha például csínyekről van szó. De ha a családról és barátokról... Elképesztő változások mentek végbe bennük is, már nem csak azt a két idiótát láttam bennük, akik felrobbantottak egy női vécét, hanem részben már kezdtek felnőni. És ez megrémített...

Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig fogom Fred kezét. Egész éjszaka nem engedte el a kezem, hiába aludtam el. Zavartan húztam el tőle az átforrósodott kezemet, aminek teljesen szokatlan volt, hogy iylen hosszan ilyen sokáig fogta őt egy másik, forró kéz.

-Hé álomszuszék, ébresztő- keltegette mellettem George már Hannaht is, ugyanis az egész terem kezdett már ébredezni.

-Ha még egyszer megböksz- motyogta vissza neki a lány-, akkor eltöröm a kezed.

Én jót nevettem az egészen George-dzsal együtt, majd Fredre pillantottam. Még mindig a termet pásztázta, folyamatosan figyelte, hogy mindenki megvan-e. Szemében fáradtság csillogott, arcáról sütött valami teher, amit még ennyi idősen nem kellene ciplenie. De ő a világért se vallotta volna be egyiket sem. Ezért csak némán mellé csúsztam és a reggeli fáradtságot próbálva kiherveni, a vállára döntöttem a fejem. Nem kellett a másiknak mondanunk semmit, ez egy olyan barátság volt már, amikor néha a szavak sem kellenek ide. És ez furcsán jól tudott esni.

A következő néhány napban Sirius Black nevétől volt hangos az iskola. Sorban születtek a légből kapott elméletek arról, hogyan sikerült bejutnia a kastélyba. Hannah is beszállt a história gyártásba és mindenkinek előadta teljesen komolyan, hogy szerinte Black egy virágzó bokor képében lopakodott be. Ez persze gyógynövénytanórán ugrott be neki, amit Ernie és Justin azonnal elkezdtek támogatni.

-Még ekkora két hülyét se láttam, de komolyan mondom- csóválta lemondóan a lány a fejét, amikor már a fiúk is terjeszteni kezdték ezt a furcsa pletykát. De hát ezért imdátuk őket.

A napok teltek, mindenki felvolt készülve a szombati kviddics mérkőzésre, ami a Mardekár és a Griffendél között fog játszódni. Az idő már egy jó ideje szeles és esős, de Fredék kitartóan edzettek egész végig, hogy biztosra ők nyerjenek a másik csapat ellen. Az edzések végén általában mindig kimentem az ikrek elé, hogy aztán vizet vive nekik felélesszem őket Wood edzései után. Ám a meccs előtt két nappal Tally sürgős megbeszélést hívott össze, így nem tudtam kimenni a srácok elé.

-Te tudod miről lesz szó?- kérdeztem Cedricet kíváncsian, aki csak komoran bólintott.Ajaj, ez egyáltalán nem kezdődött jól...

Egy külön tantermet jelöltünk ki a megbeszélésre, hogy a klubbhelységben ne zavrajuk a többieket, a kviddics öltözőkben pedig a Griffendélesek voltak. És mivel így elkellett vonulnunk már sejtettem, hogy valami tényleg nagyon-nagyon nincs rendben.

Az egyik pad tetején ültem, a fiúk körbe körülöttem hol székeken, hol szintén az iskolai asztalok tetején. Mikro végre betoppant Tally is mindannyian feszülten figyeltük őt, ahogy a teremben a tanári asztalhoz sétál és gondterhelten neki dől.

-Na, mond már mi van, mert szétvet az ideg- szólt rá tényleg nagyon idegesen Rickett, ami miatt Tally egyáltalán nem szólt rá, sőt, észre sem vette talán a hangsúlyt.

-A Mardekár lemondta a meccset.

-MI?!- kérdeztük mindannyian egyszerre, ki szebben, ki sokkal csúnyábban, bár az ő gondolataikkal is egyet értettünk.

-Most mondták le, mondván a fogójuknak még mindig nem jó a karja- nézett maga elé idegesen Tally, bár látszott rajta, hogy nagyon próbál megnyugodni.

-És így mi lesz?- kérdezte azonnal Aplebee.

-Mi állunk ki a Griffendél ellen...

A többiek dühösen sóhajtottak. Megértettem őket, hisz nem erre készültünk mi sem.

-És még itt nem fejeztem be- folytatta Tally, mire mindannyian ránéztünk.- Lemondok a csapatkapitány címről. Mostantól Diggory lesz itt a főnök és a fogó is.