Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

144. fejezet

Mint másnap kiderült, Siriust ismét nem tudták elkapni. Nem tudták hol, hogyan jöhetett be, ám azt tudták, miként hatolt be a Griffendél klubhelységébe. Neville Longbottomnak hála.

A fiú korábban elhagyta a kis pergamenjét, amin a házuk jelszavai voltak. McGalagony iszonyatosan mérges volt rá, eltiltotta szinte mindentől a fiút, ennek fejébe még egy rivallót is kapott a nagymamájától. Szegény Nevillere rájárt a rúd, hisz így már a jelszót sem árulták el neki, meg kellett várnia, amíg valaki beengedi őt a portrélyukon keresztül.

Amit még a következő nap szintén elhozott nekünk, azok a szigorítások voltak. Mindent megpróbáltak biztonságosabbá tenni. Így Flitwick professzor kiképezte a tölgyfaajtókat, hogy felismerjék Blacket, Friccs pedig egész nap fel-alá rohangált és bedeszkázott az égvilágon mindent, még egy egérlyukat is.

-He-he, vén bolond- Hannah jót szórakozott Friccs idegességén, ahogyan tényleg bedeszkázott egy egérlyukat. Nos... Sirius Black már csak ezt váltja ki az emberből.

A jó hír viszont az volt, hogy a Kövér Dáma végül visszakerült a helyére, lecserélték azt a fura lovagot, aki állítólag oly nagyon idegesítő volt. Sőt, a Griffendélesek védelmében, de inkább Harry miatt, bár ezt lehet csak én tudtam a diákok közül, szerződtettek néhány tagbaszakadt trollt, akik elég ijesztően masíroztak a klubhelyiségük bejárata előtt. 

És ami még jó hír volt, legalábbis Ron Weasleynek, hogy ő hirtelen híres ember lett. Mert mint kiderült, ő látta éjszaka Sirius Blacket, amint késsel a kezében áll fölötte, függönyt szaggat és hasonlók. Én viszont nem vele szerettem volna erről beszélni, hanem Harryvel.

-Harry- szólítottam meg a fiút, amikor végre sikerült őt elkapnom a folyosón.- Beszélhetnénk?

A fiú zavartan nézett körbe, majd megigazította a szemüvegét.

-Mond.

-Ez... Inkább olyasmi lenne, amit kettőnk között kellene megbeszélni. Négyszemközt. Minden fültől távol.

Harry egyre aggodalmasabban nézett rám, de végül intett, hogy kövessem. Az egyik olyan teremben állapodtunk meg, ami szinte már poros volt, tehát használaton kívüli, ahol senki sem keresne minket.

-Akkor...- kezdte zavartan Harry.

-Szerinted miért jött ide megint Black?

A fiú gyanakodva nézett rám.

-Nekem honnan kellene ezt tudnom?

-A keresztapád- vágtam rá azonnal, mire Harry szemei elkerekedtek a döbbenettől.- Ahogy az enyém is...

-Várj csak- emelte fel mind a két kezét maga elé.- Mégis miről beszélsz...

-Figyelj- sóhajtottam fáradtan, majd lesöpörtem az egyik pad tetejét, hogy feltudjak rá ülni.- Hosszú történet, a lényeg annyi, hogy anya jóban volt a szüleiddel, ahogyan Sirius Blackkel is. Lényegében a keresztapám, ahogy a tiéd is. Valami köze csak van ahhoz, hogy betört hozzátok, de Ron fölött állt, nem fölötted késsel a kezében. Aztán elmenekült, mikor az az őrült ordítani kezdett. És egy biztos. Hogy nem megölni akar téged. Kizárt... Itt... Itt valami egészen más van.

Harry gyanakodva nézett rám.

-Érzem- folytattam aztán.- Valami mintha mondaná nekem, hogy hazugság minden, amit Siriusról mondanak. Harry, Sirius úgy szerette édesapádat, hogy arra szavak nincsenek. Voldemort kedvéért nem adta volna ki őket, te pedig mindennél többet jelentettél neki, hogy van egy keresztfia. 

-Nem tudom miért menekült el- ingatta lemondóan a fejét.- De arra már én is gondoldtam, hogy itt valami nem stimmel. Természetesen senki nem árulta el szánt szándékkal, hogy a keresztapám. Azt is úgy kellett kihallgatnom... Csak úgy pedig biztosan nem küldött volna egy tökéletes Tűzvillámot, amin nem volt semmilyen átok, hiába szedték szét a tanárok.

-Na látod!- csaptam le azonnal a lényegre.- Itt nem Sirius lesz a rossz ember. Ki kell derítenünk, hogy mégis mi történt valójában. Vissza kell szereznünk őt, meg kell tudnunk az igazat.

-A keresztapánkért- nyújtotta felém Harry a kezét, mint egy fogadalom megpecsételését.

-A keresztapánkért- ráztam meg aztán a felkínált kezet.- Ha bármit megtudsz, szólj. Össze kell raknunk egyedül a dolgokat, mert a felnőttek mindent csak tagadnak.

-Milyen ismerős szituáció- mosolyodott el a fiú.

Tudtam jól, hogy mire gondol. Hisz eddig mindig ezt csináltuk, bármilyen közös történetünk is van. Mindegyikben hazudtak a felnőttek, így mi oldottuk meg a dolgokat. És úgy tűnt, ezúttal sem lesz ez másképp, csak most éppen a közös keresztapánk után kutatunk, hogy kiderítsük, mégis mi igaz abból, amit róla híresztelnek, és mi nem.

A kis megállapodásunk után nem tettünk semmi gyanakvásra késztető dolgot, ugyan úgy viselkedtünk egymással, csupán csak tudtuk, hogy meg kell találnunk az elveszett családtagunkat. A szigorítások fejében pedig nem lehetett éjszaka már semmiféle képpen kimenni, hisz mindenhol őrök, tanárok álltak és a nyomunkban jártak. Így Freddel sem volt több esti találkozó, ahol az udvarra kinéző oszopok között ültünk, beszélgettünk, nevettünk. Csupán csak percek jutottak nekünk a folyosókon tanítás közben, illetve étkezésekkor. De végülis nem bántuk, hisz a barátságunk ettől még ugyan úgy élt.

Sőt, a szigorítások ellenére a meccs utáni szombaton még Roxmortsba is elmehettünk, ott pedig szinte az egész napomat az ikrekkel töltöttem. 

Épp a Három seprűben ültünk, vajsört iszogattunk, hogy a tél utolsó nagy támadásait és hidegeit ezzel a forró itallal űzzük el. Mindannyian elgondolkodva néztünk magunk elé. Aztán a monoton gondolkodás közepette egy ütemre lettem figyelmes. Azonnal felkaptam a fejem.

George velem szemben két pálcával dobolt az asztalon. Az egyik az övé volt, a másik pedig Fredé. A fiú elgondolkodva, oda sem figyelve ütötte a ritmust, kezében könnyedén forogtak az ütőknek minősült pálcák. És ekkor kaptam meg az isteni szikrámat.

-George- szólítottam meg azonnal a fiút, mire mind a ketten unottan néztek fel rám. El voltak keseredve, hogy nem látták a faluban Siriust, pedig beszélni akartak vele, hogy mégis hogyan tud még náluk is jobban lopakodni. Nem tudtam, hogy ezt komolyan vegyem e vagy sem, ennek ellenére ők eléggé le voltak törve.- Mióta csinálod már ezt?

-Mármint?- nézett rám teljesen értetlenül.

-Ezt- mutattam a dobolására, mire abbahagyta.

-Bocs, néha elfeledkezem róla- tette le azonnal a pálcákat, mintha csak rosszat csinált volna. És volt egy olyan érzésem, hogy Molly valószínűleg már ezerszer rászólt emiatt, csak éppen neki nem tette le valószínűleg egyszer sem a pálcákat. Engem viszont néha nem volt kedve csak szimplán idegesíteni, mint például most, a letörtségében.

-Nem, nem- vágtam rá azonnal, mire a két vörös hajú fiú értetlenül nézett rám. Főleg azután, mikor meglátták az arcomon a vigyort.- Mit szólnál ahhoz, ha ezt nem csak pálcákkal, hanem igazi ütőkkel csinálnád? Egy dob felszerelésen?

A fiúk hirtelen elgondolkodva néztek maguk elé, leginkább George. Végül Fredre pillantott, zajlott köztük a néma, szemmel történő kommunikáció. Aztán egyszer csak felém fordult, lazán megvonta a vállát, majd megpörgette a kezeiben a pálcákat.

-Azt mondom csináljuk.

Nekem pedig máris megszületett már egy egész terv a fejemben, így örömömben már tapsikoltam is. Úgy néz ki minden rossz időszakban akad valami jó is.