A Griffendél győzelme még sokáig zengett az iskola falai között. Szinte már majdnem egy hétig is. Folyamatosan ünnepeltek és mindegyikük boldog volt. Hisz minden okuk meg is volt rá, ugyanis úgy nézett ki nem csak egy kviddics kupát szereznek év végén, ami már így is nagy szó, de mellé még a házkupát is. Így a jóakaró emberek velük együtt örültek, a rosszakarók pedig, leginkább csak a mardekárosak, csúnyán néztek rájuk és megpróbáltak beszólni nekik. Bár a griffendélesekről egyszerűen lepergett minden, mert ez a rosszindulat mégjobban csak azt sejtette, hogy a Mardekár hatalmas pácban van és igazán borzalmasan esik nekik, hogy nem ők vannak az élen.
Az idő viszont telt, egyre gyorsabban. Ami azt jelentette, hogy a Mardekár dühe rajtunk fog csattanni, a vizsgák kezdete előtti meccsen. Szóval nem volt elég, hogy élet-halál harcot vívtunk már most a korai kánikulával, ezerrel készültünk a vizsgákra, mellé figyeltem George és Fred zenei haladását, de még az edzések mellett attól is tarthattam, az egész csapatommal együtt, hogy velünk még a Griffendélnél is durvábban fognak viselkedni. Ami így összeszedve igazán pompásan hangzott...
Tehát ott ültem a vizsgahét kezdete előtti szombaton az öltözőben és istenes szidtam a Mardekár ház összes diákját. Ugyanis a helyünkbe most, ha Malfoy nem játszotta volna el a hattyúk halála Roxforti kiadást a keze miatt, akkor a Griffendél és a Hollóhát küzdene meg. De hála a zöld taláros háznak és remek színészüknek, az egész megszokott rendszer felborult, így mi kerültünk ide. És mindannyian totálisan idegben voltunk.
Nem bírtam tovább egy helyben lenni, ezért inkább felálltam, hogy fel-alá járkálhassak.
-Hé- lépett mellém Cedric, mire megfogta az egyik vállam, hogy megállítson.- Nyugi. Volt időnk megfigyelni és kitanulni hogyan játszik a másik csapat. Semmi gond nem lesz.
-Aha, mond ezt majd akkor, ha beverik az orrod, mert azt hitték gurkó volt a fejed- ráztam le magamról a nagy tenyerét.
Most a kezemet kapta el, hogy nyugatóan megfogja azt, de azt is kirántottam onnan. Nem volt szükségem az érintésére, csak frusztrált. Nem volt szükségem senkire, csak...
-Nem jártak erre- szólalt meg hirtelen Cedric, mintha csak a fejembe látna.
-Mit számít az, nem amiatt aggódik- részben igazat is mondtam.
-Jó leszel- szólt hozzám nyugodtan, mintha csak egy megvadult tigrist próbálni megnyugtatni.- Lesöpröd őket a pályáról.
-Ha meghalok, mond meg a barátaimnak és a családomnak, hogy szerettem őket- sóhajtottam megállva.- És titeket is.
-Fhuj, ne érzelgősködj már!- szólt rám hajtó társam, Aplebee.- Még a végén zsepit kellesz szereznünk meccs előtt!
-Mi pedig aztán olyan kemény férfiak vagyunk, hogy nem sírunk- düllesztette ki a mellkasát Malcolm, majd elfordulva sírást színlelt.- Mondjátok meg anyámnak, hogy nagyon szeretem!
-Őt még én is szeretem, ne viccelj már- lökte meg Rickett Malcolmot, mire mindannyiunkból kitört a nevetés.
-Tudom, hogy tök gáznak és lányosnak tartjátok, de...- néztem körbe a fiúkon már előre félve a választól.
-Be se fejezd, látom, mit akarsz- legyintett rám Aplebee, majd a szemét forgatva kitárta a karját.- Csoportos ölelés!
Felsikkantva öleltem át őt, mire a többiek is csatlakoztak.
-Fiúk, erről egy szót se senkinek- kiabált a kupacunkból Malcolm.
-Ha lenne csajod még azt is elmondanám neki, hogy bőgtél- érkezett a válasz Tallytól, mire nevetve váltunk el.
-Figyeljetek, srácok- szólalt meg komolyan Cedric, mire mind rá kaptuk a tekintetünket.
-Úristen, most jön a lelkesítő beszéd- legyezgette magát drámaian Malcolm.
-Fogd be, különben még meccs előtt kapsz egyet- intettem felé, mire ő kihívóan nézett rám.
-Ajaj, Cedric barátnője bekeményít- tette a szívére a kezét.
-Ezért most hagyom, hogy először a Mardekár csapjon agyon, és csak utána jövök én- néztem rá szúrós szemekkel, ám pontosan jól tudta Malcolm, hogy az egész csak egy játék. Cedric pedig közben megköszörülte a torkát, figyelmet kérve.
-Ó, igen, figyelünk- fordultam vissza gyorsan felé.
-Tehát- kezdett bele megint a mondandójába.- Tudjuk jól, hogy kint felbőszült barmok várnak bennünekt- egyöntetű nevetés hangzott fel közülünk.- Máskor azt mondanám, hogy tiszta játékot szeretnék. De... Amit kapunk, azt adjuk vissza. Ne féljetek vissza csapni, mert itt ma orrok fognak törni, ígyis-úgyis. Ők sem fognak minket kímélni, de amíg ők nem szabálytalankodnak, addig mi sem. Ha elkezdik, szabad kezet adok. A stratégia marad, a büntetőkkel ne foglalkozzatok. Igyekszem hamar megszerezni a cikeszt, mert annyi pontot már úgy sem tudunk összegyűjteni, hogy beelőzzük a Griffendélt. Ha meg megpróbálnánk, akkor bele halnánk, a Mardekár úgysem engedné nekünk. Úgyhogy... Hajrá Hugrabug, hajrá srácok, verjük le ezeket az állatokat!
-Picsázzuk el őket!- üvöltötte Malcolm is boldogan.
Felkaptuk a seprűinket, majd kivonultunk az öltözőből. Hiába tudta mindenki, hogy nincs esély kviddics kupát nyerni, attól függetlenül a lelátó háromnegyede most sárgába borult, ami pár héttel ezelőtt még piros volt. Mindenki, a Mardekár házat kivéve, nekünk szurkolt, vissza adva azt a kedvességet, amit mi tőlünk kaptak. Szívdobogtató látvány volt látni ennyi embert, amint mind nekünk szurkol. És ahogy kitudtam venni, Hannah szurkol a legbőszebben mindneki közül.
Valahonnan szerzett egy házunk címerével ellátott zászlót. Valószínűleg a klubhelyiségünk falról szerelte le, és csak úgy lobogtatta, maga köré tekerte és mindent elkövetett vele. Nevetve néztem a szőke lányt, ahogy többieken is végighúzza a nagy anyagot, nem törődve azzal, hogy kit zavar ezzel és kit nem.
-Az ott Hannah?- kérdezte mellém lépve egy pillanatra Cedric.
-Igen- bólintottam azonnal, mikor láttam, hogy ő is a szőke lányt nézi. Ahogy mindenki más is.
-Honna szerzett zászlót?- kérdezte még értetlenebbül Malcolm.
-Nem akarjátok ti azt tudni...- feleltem inkább nekik és Lee Jordan kommentárját hallgatva Madam Hooch-hoz sétáltunk.
-Kanári sárga talárban a Hugrabug csapat, élükön az elképesztő fogó játékossal, aki év elején foglalta csak el ezt a pozíciót, a csapatkapitányi szereppel együtt, Cedric Diggory!- komferált fel minket Lee.
A tömegben a lányok még hangosabban kezdtek sikítani.
-Jellemző- forgattam meg szórakozottan a szememet, mire Malcolm és Aplebbe is összemosolygott.
-Zöld talárban pedig a Mardekár csapat, élünk Marcus Flintel- folytatta Lee, bár hangjában már semmi lelkesedés nem volt.- Reméljük most tisztességesebb meccset láthatunk, majd a múltkor, mert... Jó, jó, bocsánat, tanárnő, nem szóltam semmit!
Madam Hooch a két kapitány közé állt.
-Csapatkapitányok, fogjatok kezet!- adta ki az utasítást.
A két nagydarab, izmos fiú megszorította egymás kezét. És jól láttam, hogy Cedric karja ugyan úgy megfeszül, mint Flintté. Ami azt jelentette, hogy egyikünk sem simán csak kezet fogott. Olyan erősen szorították meg a másikat, amennyire csak tudták. Már ezzel is jelezve a dominanciájukat, hogy egyikük sem hajlandó vesztesként lemenni a pályáról. Néma, észrevehetetlen figyelmeztetés...
-Felszálláshoz készülj!- harsogta Madam Hooch.- Három... kettő... egy...
És a sípszóra már a levegőben is volt a tizennégy seprű, illetve azok gazdái. Megkezdődhetett a vérre menő mérkőzés.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]
FanficAmikor az ember azt hinné, hogy a Roxfort önmagában is nehéz, akkor téved. Mert a legnehezebb Fred Weasley-vel járni a Roxfortba. Utálatból lettünk barátok, barátokból legjobb barátok, végül elválaszthatatlan társak. Sok rizikó volt mindig is az él...