Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

148. fejezet

A húsvéti szünet szép és fantasztikus...

...lehetett volna, ha nem varrnak egy tonna házit a nyakunkba.

Úgyhogy mindenki a kastélyban maradt és azon zsörtölődött, hogy harmadikos létünkre túl sok vizsgára felkészítő feladatot kaptunk. Így tanulhattunk szinte megállás nélkül és küldtük haza a leveleinket, hogy szeretjük az otthon lévőket, főleg most, hogy itt ilyen siralmas a helyzet. Bár engem annyira nem zavart a dolog, mint a többieket. Ők jobban a szívükre vették az egészet, mondván kitoltak velük a tanárok. Justin és Hannah pedig még jobban fel volt háborodva, mert Pitontól ők dupla házit kaptak. Hát, hiába... Megvoltak a professzornak a kedvenc diákjai...

A szünet tanulással telt el napközben, délutánonként pedig zenéléssel. Az ikreknek is elege volt az egész vizsgára készülésekkel, főleg, hogy ők már az RBF-re készültek, ami igen nagy szó volt. Ám ők ellenére az egészet szinte le se szarták, még ha szépen szeretném magamat kifejezni, úgy kellett melletük ülnöm néha zenélés helyett, hogy legalább elő vegyék a tankönyveiket. Ilyenkor a fejembe tudták volna húzni az egész dobszettet...

És hiába imádtak annyira zenélni, voltak napok, amikor egyszerűen képtelenek voltak rá. Mint például Oliver Wood edzései után, amin a Mardekár ellen készültek fel. Olyankor csak bedőltek fáradtan a terembe este és közöltem velük, hogy irány az ágy. Természetesen olyan makacsok voltak, hogy először semmi képpen nem hallgatt rám és azt mondták le kell még nyugodniuk. Így hallgattam, ahogy megállapodtak egy dalban és eljátszották azt. Egyszerűen öröm volt azt az összehangoltságot, egyszerre mozgást nézni, amit az ikrek vittek véghez. Olyan egyszerre csináltak mindent, ingatták a fejüket, kurjantottak, mintha nem is két emberről lenne ilyenkor szó. Csak csodálni tudtam közöttük ezt a kapcsolatot.

De aztán végül hamar véget vetettem a zenélésnek egy időre, mert a meccsük már a nyakukban volt. Ugyanis a szünet utáni szombaton került megrendezésre a Griffendél-Mardekár meccs, arra pedig ki kellett pihenniük magukat. És bármennyire is szidtak, könyörögtek, nemet mondtam. Rájuk fért a pihenés, most csak az volt a lényeg, hogy legyőzzék a Mardekárt. Igen, lehet, hogy ez az én csapatomnak pont nem jó, de... Annál nagyobb örömöt, mikor megnyerik a hőn áhított meccset... Annál nincs gyönyörűbb dolog számomra a világon, az ő boldogságuk.

A bizonyos mérkőzéses szombat pedig hamar eljött. Talán túl hamar is. Úgy futott a fejünk felett az idő, ami közölte, hogy igenis, már május eleje van, hogy nem bírtunk vele lépést tartani. Lehetetlen volt az idővel versenyt futni.

Kivételesen nem mentem be a Griffendél öltözőbe, hogy nehogy megzavarjam a fiúkat. Csak gyorsan sok sikert kívántam nekik még meccs előtt, de most az egyszer tényleg nem akartam elvonni a figyelmüket. Szerettem volna, ha az idegességük is megmarad és azt is a meccsbe sűrítik bele. Így mikor a pályára léptek én is hangosan sikítottam nekik, kis piros zászlócskát lobogtatva a címeroroszlánjukkal. Még én is megengedhettem magamnak ennyit, hogy a meccs előtt önfeledt legyek. Utána pedig, játék közben, csakis azt nézhetem majd, hogy mit fog csinálni a zöld taláros csapat. 

-Mi ez a piros pulcsi rajtad?- kérdezte felém fordulva Hannah, még a meccs előtt, amikor Madam Hooch a csapatokkal beszélt.

-Fredtől kaptam- vontam vállat.- Szurkolni.

A szőke lány elgondolkodva nézett maga elé.

-Nekem is szereznem kell egy ilyet- bólogatott úgy, mint aki már el is döntött valamit. 

-Biztos van egy csomó Griffendéles, aki kölcsön adná a pulcsiját, csak azért, hogy drukkolj nekik- nevettem fel őszintén.

-Szerintem Woodtól kérem majd el, ő pont olyan, aki imádja ha mi is támogatjuk- bólogatott komolyan a lány, de tudtam, hogy szavaiból csupa vicc cseng ki.

-Nézzétek, nézzétek, kezdődik!- ütögette meg a karunkat izgatottan Justin.

-Ne ütögess, mert ha én vissza ütök azt nem köszönöd meg!- szólt rá azonnal Hannah.

Nevetve hallgattam közben Lee Jordan kommentárját, aki talán még több fényt vitt beszédeivel a meccsbe, mint bárki más.

-És íme a Griffendél csapat!- rikkantotta a fiú, mikor Madam Hooch befejezte az általános dolgok lebeszélését a többiekkel. Igazából ez is csak a Mardekár miatt volt, azért nem bevonulásnál mutathatta be őket, mintha nem ismernénk a piros taláros csapatot.- Potetr, Bell, Johnson, Spinnet, Weasley, Weasley és Wood. Sokak szerint az utóbbi évek legjobb roxforti csapata...

A Mardekár drukkerek felől hangos pfujolás hangzott fel, mire Hannah bemutatott az iráynukba, akár láthatták, akár nem. Minden esetre mi fuldokoltunk a nevetéstől.

-És itt jön a Mardekár csapata, Marcus Flint vezetésével. A kapitány változtatásokat eszközölt a csapat- összeállításban, s úgy tűnik, a képességek helyett a méretekree helyezte a hangsúlyt.

A mardekáros szurkolók erre is pfhujoltak, de Leenek igaza volt. A szőke hajú Malfoy a többi nagy gorilla mellett szinte teljesen eltűnt. Olyanok voltak mint hat nagy melák kőszobor.

-Na ezeknek az agyuk helyén is izom lehet- ingatta a fejét lemondóan Hannah.- Ha azt mondanád nekik nézz balra, biztosan körbe fordulnak mert nem értik, hogy mit akarsz.

Nevetve értettünk vele egyet, miközben a két csapatkapitány kezet fogott, majd Madam Hooch engedélyt adott a felszállásra, aztán már kezdődött is ténylegesen a meccs.

-A Griffendél indíthat támadást. Alicia Spinnet sebesen közeledik a Mardekár karikái felé. Szépe csinálod, Alicia! Aj-jaj, nem, Warrington elkapja a kvaffot, és már indul is vele az ellenkező irányba, szép terelőmunka George Weasleytől, Warrington elejti a kvaffot. Ki fogja elkapni?... Johnson! Újra a Griffendélnél a kvaff, gyerünk, Angelina! Szép csellel kikerüli Montaguet, vigyázz Angelina, az egy gurkó! ÉS BEDOBJA! TÍZ- NULLA A GRIFFENDÉL JAVÁRA!

Hiába nem kedveltem Angelinát... Ettől függetlenül még felpattanva tapsoltam neki, mert igazán szép, tiszta dobás volt. Ő pedig körbe repült szélesen a mardekáros poznékon, amikoris Marcus Flint egyenesen nekirepült. A lány majdnem leesett a seprűjéről. A közönség pedig hangosan pfujolt.

-Karma...- dünnyögte mellettem Hannah. Jól tudtam mire érti, hisz az esős napon, amikor senki nem láthatta tisztán az égboltot, Angelina úgy döntött, hogy valamiért nem kedvel engem és ugyan ezt tette velem is. 

De a következő pillanatban Fred már meg is indult Flint felé és az ütőbotja csak úgy koppant a fiú tarkóján. A mardekáros csapatkapitány lefejelte saját seprűjét és vérző orral egyenesedett fel. Ekkor bezzeg kitört egy tapsvihar.

És bármennyire volt ez szép gesztus Fredtől, hogy megvédte Angelinát... Bármennyire is nem kellett volna ilyet éreznem... Belül mintha valami kicsit összetört volna, fogalmam sincs miért. Csak éreztem, hogy fáj, ott, ahol nem kellene, hogy fájjon.