Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

31. fejezet

A hetek egyre csak teltek, a házi egyre több lett, ami azt jelentette, hogy végre a többiek is leültek tanulni. És még hozzá milyen serényen!

-Ha kiugrok az ablakon...- morfondírozott hangosan Justin egyik alkalommal a közös tanulásunk alatt.- Vajon akkor nem kell vizsgáznom?

-Ugye vágod, hogy nem tudsz kiugrani az ablakon, mert a föld alatt vagyunk?- kérdezte azonnal Hannah teljes hitetlenkedéssel az arcán, hogy Justin mégis hoyg lehet ekkora...

-Ja.- nézett fel megvilágosodva a fiú.- Tényleg...

-Mikor lesz ennek vége?- nyüszített fel fáradtan Hannah a homlokát fogva. Mosolyogva simogattam meg a hátát. Tudtam, hogy igazából imádja a srácok eféle butaságait.

Ahogy teltek ezek után is a napok észre vettem, hogy a Harry-Hermione-Ron trió egyre furcsábban viselkedik. És az egyetlen dolog, amit elcsíptem tőlük ezekben a napokban az két szó volt: szombat éjfélkor.

Nem tudtam mi fog történni most szombat éjfélkor, de ha a barátaim valami rosszban sántikáltak akkor segítenem kellett nekik. Bár reménykedtem benne, hogy Hermione lebeszélte őket, ha bármi csínytalanság van a témában. Mégis féltem, hogy bajba fognak kerülni. Így történt az, hogy szombat éjfélkor elindultam egyedül a kastélyban.

A hátsó ajtó hirtelen nyílt ki és én teljesen megdöbbentem. Senki nem volt ott, az ajtó mégis becsukódott. Halk, tompa léptek visszahngoztak a kihalt csarnokban.

-Van ott valaki?- kérdeztem meg hirtelen, mire azonnal abbamaradt a mozgolódás.

-Francba...- suttogta valahonnan egy ismerős hang, majd a semmiből tűnt elő Harry feje. De csak a feje!...

-Azt hiszem nem vagyok jól...- suttogtam magam elé a lebegő fejet nézve.

-Arabella?- tűnt fel hirtelen Hermione feje is, test nélkül és a szituáció kezdett egyre bizarabb lenni.- Mit keresel itt?

-Én...- egyszerűen nem tudtam válaszolni erre a kérdésre, hisz lényegében pont őket kerestem...

-Hermione mennünk kell, mindjárt éjfél!- sürgette Harry a lányt, mire úgy tűnt, mintha egy takaró alá bújna be. Innentől kezdve láthatatlan volt.

-Tudok segíteni.- vágtam rá azonnal, bár én sem tudtam mit tudnék igazából egy ilyen helyzetben tenni. Ahol szó szerint az évfolyamtársaim lebegő fejükhöz beszélek...

Hermione hezitált egy pillanatra, majd döntést hozva bólintott.

-Rendben, legyen.- vágta rá végül a lány.

-Hermione!- hüledezett Harry hangja, akit nem láttam sehol sem.

-Harry gondolj bele. Előre tud menni és jelezni, ha valaki ilyenkor lenne a folyosókon!- érvelt azonnal a lány, amivel végülis egyet tudtam érteni.

Harry válaszát meg sem várva Hermionehoz fordultam.

-Hová megyünk?- kérdeztem autómatikusan.

-A legfelső toronyba.- navigált a lány.- Elkell juttatnunk oda... egy csomagot.

Ennél többet nem is kérdeztem, ugyanis fogyott az időnk. Minden további szó nélkül megindultam előre, a legrövidebb utat használva, amit csak ismertem. Belül pedig annyi kérdés mart, hogy egymásba vágva száguldottak át a fejemben a gondolatok.

Hogy-hogy láthatatlanok? Mit visznek? Miért ilyenkor? Köze lehet Nicolas Flamelhez és a sárkányokhoz? vagy a Bolyhoska nevű kutyát csempészik be az iskolai falai közé? Vagy...