Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

188. fejezet

A barátaim néma tekintete elkísért egészen a klubhelységünk bejáratáig is szinte.

-Hová megyünk?- kérdezem a szükre, zaklatott szemű fiút.

-Egy csöndesebb folyosóra- felelte aztán végül.

Némán követtem őt, egészen az udvarig, ami Freddel éjszakánként már a törzshelyünknek számított. Az oszlopok között gyakorta ültünk itt, miközben vagy a tiszta eget, vagy a zuhogó esőt néztük.

Cedric idegesen állt meg előttem, majd az esőre pillantott.

-Igen?- kérdeztem tőle kicsit türelmetlenkedve. Magam sem tudtam már, hogy miért nem akarok ennyire kettesben lenni vele.

-Csak bocsánatot szerettem volna kérni- nyögi ki végül a fiú.

-Miért is?

-A Kviddics világkupa előtti történtekért...

-Ne is folytasd- folytom belé a szót egy ideges mosoly kíséretében.- Már rég elfelejtettem.

-Biztos?- kérdezte aggódva, folyamatosan az arcomat fürkészve.

-Persze, persze- bizonygattam neki heves bólogatások közepette.

-Csakmert apám...- fáradtan sóhajtott, majd inkább ismét az eső felé fordult.- Mindig mindent kimond, amire gondol, nincs benne semmilyen határ, hogy mégis hol kellene megállnia...

-Semmi gond, tényleg, vicces volt tőle ezt hallani inkább- próbálom őt megnyugtatni, vagy mosolyt csalni az arcára.

-Tehát kinevetnél, ha ilyen érzelmekkel állnék eléd?

Arca megdöbbentségéből láttam, hogy ezt soha nem tervezte kimondani, egyszerűen csak kicsúszott a száján. Az arcára volt írva, hogy mennyire örlődik a között, hogy most jól tette e, hogy kimondta vagy sem.

-Én... én nem így értettem...- hebegtem neki megszeppenve.

Egyáltalán nem voltam erre felkészülve. Talán erre sosem tudtam volna felkészülni...

-Mindegy, hagyjuk- közölte legyintve a fiú és már fordult is el tőlem, hogy ott hagyjon a hideg, kihalt folyosón teljesen egyedül.

-Cedric...

-Ne, hagyjuk- legyintett nekem szinte felém se fordulva és pillanatok alatt el is tűnt a folyosón.

Nem tudtam mit csináljak. Vagy hogy mások mit csinálnak ilyenkor. Én még nem álltam készen más emberek érzéseire, hisz a sajátjaimra se tudtam választ találni, hogy egyáltalán én mit érzek. 

Tanácstalanul ültem le az egyik kis párkányra, onnan bámultam az esőt, hátha abban válaszokra találok. De sajnos bármeddig nézhettem a szakadó esőt, az nem áldott meg jó tanácsokkal.

Nem tudtam mit kezdjek Cedrickel, azzal, amit ő talán érez, de arról sem volt fogalmam, hogy egyáltalán mit érezhet. Nem tudtam mit akarnak már megint az ikrek, mi lehet ennyire fontos nekik. Nem tudtam mit gondoljak erről az egész Trimágus Tusáról, hogy miért éppen a mi iskolás éveink alatt akarják újra megrendezni ezt a baljós dolgot. Nem tudtam mihez kezdjek Rémszem Mordonnal, ugyanis a kék szeme még mindig előttem lebegett, ahogy engem figyelt. És végül azt sem tudtam, hogy én magam mi legyek. Sürgősen elkellene kezdenem azon agyalni, hogy mi érdekel a varázslóvilágban, mi szeretnék lenni felnőttként.

Megannyi kérdés és egyetlen válaszom sincs ezek közül akár az egyikre. Fogalmam sem volt, hol kellene elkezdenem ezeknek a dolgoknak a rendbe rakását. A fejemet ingatva indultam meg vissza én is a klubhelyiségünk felé végül, mert éreztem, hogy leginkább most ezekre az összekuszált dolgokra az alvás a válasz.