Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

159. fejezet

Mikor beszámoltam mindent a barátaimnak megesküdtek, hogy soha, senkinek, semmilyen körülmények között sem fognak elárulni egy szót sem. Amit sikerült is betartaniuk, hisz az utolsó napokban csak attól zengett az iskola, hogy vajon hogyan szökött meg Black. Viszont egyik teória sem közelítette meg a valóságot, ezért pedig hálás voltam a barátaimnak, hogy tartották a szájukat.

Ám mikor a mondandóm végére értem aznap este, a többiek azonnal elkezdték megvitatni az egészet. Hannah viszont csak ült, olyan nyugodtan, mintha már tudta volna.

-Mi az?- kérdeztem tőle meglepődve.

-Tudtam- felelte egyszerűen, legnagyobb döbbenetemre.

-Mit tudtál?- kérdezte tőle gyanakvón Zacharias.

-Hogy Lupin vérfarkas- felelte vállat vonva.

Mindannyian döbbenten pislogtunk rá, várva a magyarázatot.

-Ne már srácok- nézett inkább ránk a lány úgy, mintha hülyék lennénk.- Nem mondjátok komolyan, hogy még csak nem is sejtettétek.

-Honnan kellett volna?- kérdezte Zacharias kiakadva.- Vagy te mikortól tudod?!

-Amikor bejött Piton helyettesíteni- felelte úgy Hannah, mintha egyértelmű lett volna az egész.- Ne már, srácok. Lupin beteg lesz. Piton, aki gyűlöli, bejön helyettesíteni. És hoppá, pont leszarja mit tanultunk és mit nem, hol tartunk és hol nem. Véletlenül pont a vérfarkas témát hozza fel, majd abból irat házi dolgozatot is. Mellesleg Lupin elkérte a háromtekercses házidogámat erről, mondván érdekli, miket írtam. Aztán külön behívatott magához, hogy igazán remek dolgozatot hoztam össze, csak gratulálni tud hozzá. Viszont egy-két információban tévedtem. Amiket ő valahogy tökéletesen ki tudott javítani. Mikor befejezte a kijavításom, csak akkor tűnt fel neki, hogy nekem közben leesett, mire megy ki a játék. Én pedig megmondtam neki, hogy nálam biztonságban marad a titka, nem árulom el senkinek. De ha már valószínűleg úgyis mindenki megfogja tundi...- unottan vont végül vállat.

Mi döbbenten, tátott szájjal néztünk a lányra.

-HOGY VOLTÁL KÉPES EZT NEM MEGOSZTANI VELÜNK?!- rángatta meg a vállánál fogva a lányt Zacharias, mire Hannah egyszerűen csak fejbe vágta őt, ezért el is engedte a fiú.

-Mert megígértem neki! És amit megígértem, az úgy is maradt- közölte határozottan. Végülis, teljesen megtudtam érteni a lányt. Mindenkinek vannak titkai...

-Na jó, nekem ez mára már sok, alvásra van szükségem- közöltem fáradtan. És ahogy mondtam, úgy is tettem.

Másnap persze átbeszéltem a hosszabb részleteket Harryvel és Hermioneval. Kiderült, hogy minden Csikócsőr megmentésével kezdődött, amikor egy farkaskutya, pontosabban Sirius, elkapta Ront és egészen a Szellemszállásig vonszolta őt. Aztán persze átváltozott, megjelent Lupin, akit szintén rosszfiúnak hittek, aztán Piton is, akit Harry, Hermione és Ron ütött ki, majd képbe jött az animágus Peter Pettigrew, akit halottnak hittek, de kiderült, hogy közben ő volt a gyilkos vagy micsoda. Pettigrew elmenekült, akit üldözni kezdtek, de Lupin a telihold miatt átváltozott, rátámadt a többiekre, de végül menekülni kezdtek, aztán volt valami tó, rengeteg dementor, aki Siriusra szállt, majd Harry patrónusa, ami megmentette őket az időutazás miatt. És már helyben is vagyunk, hogy Piton felhozta az ájult embereket a gyengélkedőre, Blacket pedig átadta.

A történet végére a fejemet fogtam és őszintén megmondva már azt sem tudtam hol kezdődik az egész, vagy hol ér véget.

-Akkor maradjunk annyiban, hogy Sirius és Lupin a jófiúk, Pettigrew, aki Ron patkánya volt, a rossz fiú és most nagyjából jól állunk?

Harry és Hermione végül egymásra nézve bólintott.

-Nos, végülis ez is egy verzió- bólogatott végül a lány.

És úgy éreztem, ha még egy verziót hallok, akkor szétrobban a kis agyacskám. Inkább megtartottam magamnak ezt a hosszabb történetet, amit még napok múlva is emésztgettem. Hisz végül minden kapcsolódott mindenhez. Még a gömbben látott fekete kutyám is. Mivel az maga volt Sirius Black.

De inkább csak elengedtem az egészet, tudván, hogy a keresztapám életben van és menekül, hogy jobb élete legyen. Nekem pedig pillanatnyilag elég volt ez. Hogy élt. Ennél fontosabb akkor semmi sem volt számomra.

Ám az örömömet szomorúság is beárnyékolta. Mint az összes többi diákét is. Hisz Lupin professzor jövő évtől kezdve nem fog minket tanítani.

-Kíváncsi vagyok, kit küldenek a nyakunkra a jövő tanévben- füstölgött Seamus Finngian, ahogy az osztályunk megkapta a döbbenetes hírt.

-Talán egy vámpírt- vetette fel reménykedve Dean Thomas.

-Mindenesetre biztos nem fog ilyen jól kinézni, és nem lesz velünk ennyire kedves- sóhajtottam szomorúan.

-Támogatom- sóhajtotta Hannah is elkeseredetten.

-Fúj- nézett ránk Ron úgy, mintha a világ legundorítóbb dolgát mondtuk volna.

-Na, valld be, hogy jól néz ki!- noszogattam a fiút.

-Sebhelyek, meg minden- bólogatott Hannah is, miközben nekem adott igazat.

-Nem vagytok normálisak- állt fel inkább mellőlünk a vörös hajú fiú, mire Hannahval mosolyogva pacsiztunk össze.

Viszont a szomorú hír után következhetett a jó is. Méghozzá a tanév utolsó napján kihírdetett sikeres vizsgák eredményei. Mindannyian átmentünk, volt, aki néhány tantárgyban közülünk épphogy, de a lényeg egy volt. Hogy átmentünk.

-Nézzétek, a tökéletes jegyemet!- lobogtatta előttünk a papírját Hannah, rajta a kíváló értékelésű bájitaltan vizsgájával.- A többit inkább ne nézzétek, de ezt az egyet nagyon!

És őszintén megmondva, iszonyatosan örültünk egymás sikereinek. Hogy ilyen jegyeket tudtuk összehozni. A legjobban talán Hannah jegyét ünnepeltük, amibe még Piton se tudott belekötni, és valószínűleg csak nagyon, nagyon fájó szívvel adta meg. De legalább értettük, hogy miért néz olyan csúnyán Hannahra. 

Aminek viszont még a saját jegyeimnél is jobban örültem, hogy Fredéknek sikerült összehozniuk néhány RBF-et. Mert tudtam, hogy sokat kellett emiatt velük veszekednem, hogy legalább egy kicsit figyeljenek a sulira. De végül elégedettek voltak azzal, amit elértek, hisz szerintük nem is vitték túlzásba, de nem is erőltették meg magukat. Jelentsen ez náluk akármit is. 

A következő boldogság hullám a Griffendél házkupa győzelme volt, miután ugye a kviddics kupát is megnyerték. Így az ünnepi vacsorán a tiszteletükre piros és aranyszínbe burkolózott a nagyterem. De hát nem bántuk, hogy idén sem a miénk lett a nagy győzelem. Csak örültünk annak, hogy itt vagyunk egymásnak, örültünk a jegyeinknek, örültünk, hogy még kiélvezhetjük az időt az eddigi legjobb sötét varázslatok kivédése tanárunkkal, és személy szerint örültem annak, hogy Sirius Black szabadon mozog a világban, ha nem is olyan szabadon, mint ahogy valójában szeretné, de szabadabban, mint ahogyan Harryék nélkül most tenné. 

És tűnt ez a tanév bármilyen hosszúnak is, hirtelen nagyon rövidnek hatott. Mert máris ott tartottunk, hogy holnap délelőtt indul a Roxfort Expressz, ami visszarepít minket a kis otthoni életünkhöz egy három hónapra, hogy aztán szeptemberben ismét kezdődjön minden előről.