Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

91. fejezet

Az ikreknek mégis igazuk lett, hisz Tally bebiztosította nálam a dolgot. A következő kviddicsmérkőzés most a miénk és a Griffendélé lesz.

A hír teljesen váratlanul, de inkább felkészületlenül ért másodjára is. Hogy miért? Mert eddig bele sem gondoltam, hogy így, hogy már a Hugrabug csapat része vagyok ez azt jelenti, hogy nem csak a Mardekárral és a Hollóháttal kell megküzdenem, de a Griffendéllel is. A barátaimmal...

Így teltek a hetek ismét, vacsora előtt szinte minden nap megpróbáltunk össze hozni egy edzést, hisz a vacsora utánikat a Griffendél foglalta le. De mindig azzal bíztattuk magunkat, hogy tele hassal biztosan nehezen tudnak majd gyakorolni. Hátha lesz egy minimális esélyünk is... Hisz azért szerettünk volna nyerni. Ügyesek voltunk, tehetségesek. Mégis, eddig a Griffendél valami csoda folytán eddig mindenkit elvert, még a veretlen Mardekárosokat is. És most, ha legyőznek minket, ezen az éven is ismét az övék lesz a házkupa. Azt pedig meg még én is be tudtam látni, hogy ellenük nyerni... Szinte esélytelen. 

Megpróbáltam elkerülni az ikreket, hogy minél kevesebbet találkozzak velük, mert amikor velük vagyok, csak azt éreztem, hogy nem lennék képes ellenük játszani. Még a saját csapatomért sem. Emiatt pedig szörnyen pocsék embernek éreztem magam. 

Viszont nem tudtam sokáig kerülgetni az ikreket, ugyanis valami csoda folytán egyszerűen mindig elém kerültek. Mindig pontosan elém, mintha tudnák, merre járok. Bár lehet már csak kezdtem paranoiás is lenni. Ki tudja...

-Na jó- állt meg előttem Fred keresztbe tett karokkal.- Most megállsz szépen és elmondod, hogy mi a fene bajod van hetek óta.

-Most nem érek rá, Hannah...- kezdtem azonnal és megpróbáltam volna kikerülni az ikrekeket, de ekkor George átslisszant Fred előtt, így kivédte a manőveremet, mi szerint eloldalgok Fred mellett balra.

-Hannah jelenleg Susannel van, bármit is terveztél vele az ráér és így tudod, hogy biztonságban is van- vágta rá egyből George.

-Honnan a fenéből tudjátok ti ezeket?- kérdeztem tőlük egyre idegesebben.

-Jól informáltak vagyunk- felelte szűkszavúan Fred.- Most pedig mond el, hogy mi a baj, amíg szépen kérlek.

-Mert tudsz csúnyán is?- feleseltem neki vissza.

A fiú összeszorította az ajkait, amjd ellazította azokat.

-Ne akard, hogy csúnyán kérjelek- felelte halkan, a folyosó közepén állva.

-Nincs semmi bajom, csak hadd menjek- próbálkoztam tovább, mostmár esdekelve.

-Addig nem, míg választ nem kapunk- nézett rám George is keményen. Sóhajtva hajtottam le a fejemet, csakis a padlót voltam hajlandó nézni.

-A meccs...- feleltem szinte suttogva.

-A meccs?!- kérdezett vissza egyszerre a két fiú.

-Igen...- suttogtam egyre elfulóbb hangon.

-Édes istenem...- felelte halkan Fred is.- Komolyan egy ilyen hülyeség miatt kerülsz minket?

-Nem hülyeség!- csattantam fel.- Nem akarom cserben hagyni a csapatomat, de ellenetek se mernék egyszer sem még csak annyit sem elkövetni, hogy a közeletekbe repülök!

-Arabella, egy meccs miatt nem kell kerülnöd bennünket. Mi is ki állunk ellened, ebben most nincs semmi...- kezdte azonnal Fred és még folytatta is volna, de én a szavába vágtam.

-Ti ezt nem értitek!- válaszoltam nekik ismét csak ingerülten.- Egyszerűen... Egyszerűen csak nem értitek.

Meg sem várva a válaszukat gyorsan elmentem mellettük és siettem is vissza a klubhelyiségünkbe. 

Nem értették, hogy mennyit jelentenek számomra. Nem tudták felfogni, hogy még a saját csapatomat, a fogadott bátyáimat is cserben akartam hagyni értük. És ennek meg is fizettem az árát az egyik edzésünkön...

-Mi van veled mostanában Dankworth?- lépett mellém Cedric az egyik edzésünk után közvetlenül.- Nem vagy formában.

-Én csak... Csak nem akarok ellenük játszani...- feleltem zavartan.

Cedric értetlenül nézett le rám.

-Ezt meg... Ezt meg hogy érted?

-Úgy, hogy nem tudok ellenük játszani...

-Csak azért, mert ott van a két Weasley, igaz?- kérdezte ingerülten.

-Ez most nem róluk szól!- füllentettem azonnal.

-Ó, ugyan, dehogyisnem!- vágta rá Cedric egyre idegesebben.- Mit gondoltál, ha bekerülsz a csapatba majd nem fogsz ellenük játszani?

-Én...

-Ó, vagy nem is gondoltál erre, mi? Arabella... Nézd...- enyhült meg egy kicsit, miután kifújta a bent tartott levegőt.- Tudom, hogy a barátaid. De mi is azok vagyunk. A csapatod. Akikkel nyerni mész fel a pályára, történjék akármi is.

-Cedric... Én... Nekem ez most nagyon nehéz...

-Ugyan mi lenne abban nehéz, hogy ugyan úgy megfogod a kvaffot és elviszed az őrzőjükhöz, majd bedobod olyan szépen és cselesen ahogy szoktad? Csupán annyi, hogy most a gurkókat feléd Fred és George fogja ütögetni, nem valami ismeretlen Hollóhátas?

Zavartan néztem fel Cedricre. Hisz tudtam, hogy igaza volt, fejben annyira tudtam mindent, ott annyira könnyű volt az egész. De szívben...

-Én...- hebegtem továbbra is, miközben egyre közelebb kerültem a síráshoz.

-Nézd- sóhajtott Cedric, miközben az ujjai közé csípte az orrnyergét egy rövid ideig.- Nem kell, hogy ellenségként tekints rájuk. Mert nem azok. Sokunknak nagyon nem, mert ők azok, akikkel a házunk nagyon jóban van. Nekünk is ugyan úgy a barátaink, egy baráti mérkőzés lesz csak. Viszont tudjuk, hogy mind a két csapat nyerni szeretne majd, hisz nekik a kupán is múlhat az egész, viszont nekünk hatalmas dicsőség lehetne. Úgyhogy ha nem fogsz mindent bele adni a meccsen, mert tudni fogjuk, ha nem, ismerünk annyira,...- ekkor közelebb hajolt hozzám és lehalkította a hangját.- ...akkor készülj fel, hogy a továbbiakban semmi jót ne várj ettől a csapattól. Tallytól. Tőlem.

Ezzel bement az öltözőbe, hogy ő is átöltözhessen és elmenjen vacsorázni. Ahogy korábban én is terveztem. Viszont mostmár az étel gondolatától is hányingerem lett, Cedric szavaitól pedig sírhatnékom.

Ilyenkor mondják azt, hogy valamit valamiért? Talán...