Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

134. fejezet

Fred felhúzott egészen a szobámig, ahol még mindig döbbenten álltam, ezért lenyomott az ágyra. Ő elém térdelt és az arcomat nézte aggódva.

-Nem akartam elrontani az estét...

-Ezt szerintem most nem te rontottad el- csóváltam meg a fejem. Kezdtem visszakapni a gondolkodásra képes agysejtjeimet.- Hogy hazudhatott apának?

-Lehet nem így tervezte...- próbálkozott menteni a helyzetet Fred.

-Hanem úgy, hogy örökké hazudni fog hol dolgozik? Vagy mi vagy ki ő?

-Nos ez így kimondva...- húzta el a száját.- Tudod mit? Inkább ezen te most ne agyalj. Nem a te problémád egyenlőre. Jó, neked is hazudott akkor, mivel nem mondta el mi ő, de... Ezt most hagyjuk, hogy édesapád hadd intézze. Ismerlek jól, hogy mindjárt levágtatsz hozzá, és megfenyegeted, vagy egyszerűen csak szó nélkül elintézed, ha felkapod miatta a vizet. Szóval...

A fiú a táskájához lépett, amiből gyorsan előhúzott egy becsomagolt nagy valamit és visszatérdelt elém.

-Inkább bontsd ki az ajándékod- nézett fel rám kedvesen.

Egyszerűen... Túl jól tudta, hogy mit kell csinálnia egy ilyen helyzetben...

Némán vettem át a meglehetősen nehéz valamit, ami talán egy laposabb doboz lehetett, vagy kitudja. Fred szemeibe nézve végül elmosolyodtam és a fejemet csóválva bontogattam ki az ajándékomat. Ami alól egy jóslásról, horoszkópokról és hasonló dolgokról szóló könyv került elő. Szinte a számat eltátva vettem ki óvatosan a könyvet a papír borításból és fellapozva azt belenéztem. Majd hitetlenkedve Fredre.

-Lehet, hogy Trelawney egy őrült és nem hiszek az ő hókuszpókjában, de... Amikor te mesélsz az óráiról, meg arról, hogy mit tanultál, mi után kutattál és mik a kedvenc témáid, amit még nem is vettetek... Akkor őszintén látszik rajtad, hogy tényleg szereted ezeket a furcsa, spirituális vagy milyen dolgokat.

Döbbenten néztem hol Fredre, hol a könyvre. Hogy lehet, hogy valaki ennyire figyel rám? Ennyire figyel arra, hogy mit mondok, mit enm mondok és így ismer?

-Köszönöm- borultam hirtelen a nyakába, amit könnyedén áttudtam ölelni így, hogy egymagasságban voltunk.

-Ugyan- simogatta meg finoman a hátamat.

-Én... én nem tudtam, hogy te ezt tudod...

-Lehet nem vagyok valami éles eszű diák- szólalt meg csintalanul-, de attól még nem vagyok hülye. Vagy vak, esetleg süket.

-Köszönöm...- szorítottam őt magamhoz mégjobban.

-Várj, még van valami- tolt el gyorsa magától és a zsebéből előhalászott egy kis dobozt, amit átnyújott nekem.

-Ugyan, Fred, nekem ez a könyv is bőven elég- ráztam a fejemet, de csak a kezembe adta a kis dobozt, ami nagyon könnyű volt a könyv súlya után.

-Kérlek, nézd meg. Csak egy apróság.

 Némán nyitottam ki az egyszerű kis fekete dobozt. Benne két teljesen sima, ezüstszínű gyűrű volt.

-Ezek mik?- kérdeztem értetlenül. Természetesen tudtam, hogy gyűrűk, de nem értettem miért...

-Ezek...- vett ki egy gyűrűt a dobozból, majd finoman letette mellém. A kisebbik ezüstkarikát egyenként rápróbálta a jobbkezemen lévő ujjaimra.- Ígéret gyűrűk.

-Ígéret gyűrűk?- kérdeztem szinte már nevetve.

-Ne nevess, hallgass végig- próbálgatta lassan a gyűrűt, de közben szélesen mosolygott.- Az ígéret gyűrűk azt jelképezik, hogy együtt leszünk. Mindig. Volt, hogy hibáztam és az volt életem legrosszabb döntése. De így... Ez most egy ígéret, hogy soha ne hagyjuk el egymást.

Végre megtalálta azt az ujjamat, amelyikre tökéletesen illett a gyűrű. A jobb kezem középső ujjáról nem tudott semmiképpen sem leesni a kis sima fém.

-Ígéret, hogy sosem foglak elhagyni- pillantott fel végül rám.

-Ez...- néztem le a gyűrűre, amit olyan megnyugtató érzés volt viselni, mintha mindig is ott lett volna.- Köszönöm. Nem tudom mihez kezdenék nélküled...

-Ahogy én sem tudom velem mi lenne nélküled- mosolyodott el játékosan, majd ő is felvette az ugyan olyan gyűrűjét, amit a jobb hüvelykujjára húzott. 

-Ilyen fantasztikus ajándékot...- csóváltam a fejemet, miközben alig találtam a szavakat.

-Csak remélni tudom, hogy hasznát veszed majd annak a jóslásos izé könyvnek és sosem fogod levenni a gyűrűt.

-Soha- ráztam a fejemet hevesen.- Soha, egy pillanatra sem.

-Akkor kikkantsunk le, hogy vajon mi folyik ott lent- biccentett Fred az ajtó felé.

-Még nem hallom, hogy kiabálnának- sóhajtottam fel, miközben felálltam az ágyamról. Fred egy macska könyedségével kelt fel a földről.

Mind a ketten kiléptünk a folyosóra és néma csöndben próbáltuk megtalálni az apáéhoz tartozó hangot. Amit végül meg is találtunk a ház nagy csöndjében. Halkan beszélgetett Margarettel, de azt már nem hallottuk, hogy miről.

-Úgy látszik még nem harapta le a fejét- suttogott Fred a lépcső irányába nézve.

-Fogalmam sincs mi történhet ott lent- ráztam tanácstalanul a fejem.

Fred némán megfordult és a többi szoba irányába nézett inkább.

-Arról a szobáról nem mondtál semmit, hogy micsoda- kezdett el afelé a szoba felé sétálni, ahol már se én, se apa nem jártunk évek óta...

-Az...- akadtam meg hirtelen és képtelen voltam arra, hogy mondjak valamit. 

Általában apával csak kizárjuk ezt a szobát, soha, egyikünk sem említi, sem azt, hogy mi van benne, sem azt, hogy kié volt és mire használta... Egyszerűen csak keresztül nézünk rajta, mintha ott sem lenne. Egyikünk sem akar régi sebeket újra és újra feltépni azzal, hogy vele foglalkozunk...

Fred megállt az ajtó előtt és a válla felett hátra pillantott rám. Kényszerítenem kellett a testemet, hogy mellé sétáljon és megálljon az ajtó előtt. Kényszerítenem kellett magamat, hogy végre ismét feldolgozzam a múlt egy részét, amit csak megpróbáltam átlépni, hátha örökké a hátam mögött marad. De eddig sosem sikerült elég nagyot lépni...

-Ez...- kezdtem neki újra.- Anya ,,műterme".

-Ó, bocsánat, nem gondoltam volna- rázta a fejét máris zavartan a fiú.

-Nem, nem- fogtam meg az alkarját határozottan, amikor már ment is volna vissza a szobámba.- Szeretném, ha megnéznéd. Bár már évek óta nem voltunk itt, tele lehet porral és piszokkal, előre szólok...

Fred figyelmesen mért engem végig, megvizslatva az arcomat, a hangomat, a testtartásomat. Túl jól ismert, túlságosan jól tudta, hogy mire kell odafigyelnie.

-Biztos szeretnéd, ha bemennénk?

-Igen- bólogattam egyre hevesebben, hogy bíztassam magamat a cslekvlsre, miszerint hosszú évek után újra belépek majd ide.- Határozottan.

Rátettem a kezem a hideg kilincsre, majd lenyomtam azt. És anya egy másik világa már körbe is vett bennünket...