Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

136. fejezet

Fredet gitározni tanítani természetfelettien gyorsan ment.

Megmutattam neki a kezdő hangokat, akordokat, amiket le kellett fognia a gitár nyakán, majd megpendíteni azokat, és szinte mindegyik ment neki vagy már elsőre, vagy másodjára. Hihetetlen ügyességgel és könnyedséggel csinálta, ami nekem sosem ment. Én túl görcsösen fogtam a húrokat, ami miatt sosem tudtam kicsalni szép hangokat a gitárból. Fred viszont...

Úgy ült mellettem a kanapén, mintha a kezébe született volna ez a hangszer.

-Elképesztően ügyes vagy- bukott ki belőlem az őszinte dícséret.

-Persze, valószínűleg mindenkinek ezt mondanád- forgatta meg a szemeit, miközben egymás után játszotta le a tanúlt hangokat, amiből máris zenét csinált.

-Nem, nem, komolyan- erősködtem tovább.- Nekem... Nekem sosem ment ilyen könnyen. Én nem tudtam ezeket a tanúlt hangokat úgy össze rakni, hogy egy dal legyen belőlük. Igazából csoda, hogy megértetted azt, amit mutattam neked. Kételkedtem benne, hogy egyáltalán át tudod e majd magad küzdeni az én bénaságomon, hogy jót csinálj belőle.

-Azért nem kell ennyit hazudnod, valószínűleg ezen is elképesztően játszol- csóválta a fejét hitetlenkedve.

Azzal a pillantásommal néztem rá, amikor szavak nélkül kérdezem meg tőle a dolgokat. Ő rögtön értett engem, és már a kezembe is adta a gitárt. Esetlenül az ölembe vettem és megpróbáltam egyben lejátszani azt, amit már évek óta tudok. Nos... Most még hamisabban, mint akkor.

-Na jó, elég volt- rázta a fejét nevetve.- Ez... szörnyű, inkább maradj a zongoránál.

-Látod!- néztem rá én is nevetve és visszaadtam neki a hangszert.- Soha nem is értettem, hogy hegedűzni hogy tudok, ha gitárnál lényegében ugyan az nem megy.

-Ezt inkább ne is áruld el senkinek- bökött oldalba.

-Hé!- böktem vissza vigyorogva.- Azért annyira csak nem hangzott vészesen...

-De, borzalmas volt- hahotázott a fiú.

-Te kérted!

-Legközelebb inkább csak hiszek neked- csóválta tovább a fejét, miközben könnyedén játszott a gitáron.

Elnémulva figyeltem őt, ahogyan ujjai fürgén szaladgálnak a gitár nyakán, ahogy pengeti a húrokat.

-Megtarthatod- szólaltam meg hirtelen.

-Micsoda?- pillantott fel rám úgy, mintha nem is ebben a világban lett volna eddig. Még a gitározást is abbahagyta.

-Megtarthatod- ismételtem meg, majd a hangszerre mutattam.- A gitárt.

-Nem, Arabella, arról szó sem lehet- tette le azonnal a kanapénak támasztva, majd felállt.

-Ugyan- néztem fel rá gyengéden.- Itt csak tovább porosodna. Nálad legalább használva lenne.

-De ez édesanyád gitárja!- ellenkezett továbbra is, és még a fejét is rázta hozzá.

-Amit már nem fog használni...- feleltem neki halkan, ám őszintén.- Hidd el, hogy ha itt lenne akkor örülne annak, hogy valaki ismét használja. Egyébként is... Túlságosan a te kezedbe teremtették ezt a gitárt. Vétek lenne nem tovább gyakorolnod vele.

Fred tekintete köztem és a hangszer között járt. Láttam rajta, hogy ezerrel agyal azon, mégis hogyan utasítsa ezt most vissza.

-Kérlek- elé léptem a kezébe adtam a gitárt a nyakánál fogva.- Tartsd meg. Igazán ráférne erre a kis rosszcsontra egy gondozás és egy tulajdonos is, aki megbecsüli őt. Tudom jól, hogyha tovább gyakorolsz, akkor elképesztően ügyes lehetsz majd.