Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

33. fejezet

Mire aznap visszaértem a klubhelyiségünkbe, még mindig furcsán nézett rám mindenki. Némán ültem le a kanapéra, ahol már a barátaim ott voltak.

-Mi jót olvastál a könyvtárban?- kérdezte Ernie kedvesen. Tudtam, hogy csak elekarja terelni a figyelmemet, ugyanis ő egy pillanatig sem neheztelt rám az elveszített ötven pont miatt.

-Találtam pár érdekes könyvet, ami még nekünk is megvan engedve. Átkok voltak benne, jegyzeteltem párat, elég...

Ekkor  hangosan kivágódott a klubhelyiségünk ajtaja és Cedric Diggory lépett be rajta. Tele volt indulattal.

-Na ide figyeljetek!- rikkantotta el magát a fiú, mire szó szerint mindenki rá figyelt, de annyira, hogy még a hálószobákból is jöttek ki diákok.-Ha még egyszer valaki is neheztelni mer Arabella Jeanre... Esküszöm, hogy velem gyűlik meg a baja. Azt az ötven pontot amúgy is ő gyűjtötte nekünk az óráin, felesleges miatta háborognotok! Majd amikor negyed ennyit összehoztok, akkor kinyithatjátok a szátokat!

Mindenki néma megdöbbenésbe burkolózott. Ugyanis Cedric Diggory volt a házunk talán legkedveltebb, legismertebb embere és ha ő ilyet nyílvánít ki mindenki előtt... Akkor annak súlya van, nem is kicsi.

Az emberek zavartan sütötték le a szemüket, egyikük sem mert rám nézni. Cedric körbenézett a tágas szobán és amint meglátott engem, máris felém sétált. Intett a fejével, hogy kövessem, mire a barátaimra nézve megvontam a vállamat és a klubhelyiség egyik szabad asztala mellé siettem a fiú után. Cedric velem szembe fordult és közel hajolt hozzám.

-Még egyszer, ha kérhetlek, ne szabadítsd rám a barátodat...- sziszegte nekem idnulatosan. A szemében láttam, hogy hatalmasat csalódott bennem és mielőtt bármit is mondhattam volna, egyszerűen faképnél hagyott.

A megdöbbenéstől először fel sem fogtam, hogy miről beszélt, mit vágott a fejemhez. Majd amint leestek a szavak jelentőségei máris a klubhelyiség ajtaja felé iramodtam. Másodpercek alatt a folyosón voltam és még pont elcsíptem a lassan sétálgató vörös fiút, aki éppen készült kifordulni az egyik sarkon. 

Utánarohantam és elé sietve a mellkasán taszítottam egy hatalmasat.

-Hogy tehetted?- kérdeztem tőle dühösen.

Fred értelenül, bár nyugalommal húzta fel a szemöldökét.

-Azt hittem hálás leszel inkább.- mondta sértetten.

-Hálás? Hálás?!- kérdeztem tőle kiakadva.- Tönkretetted a barátságomat Cedrickel!- fakadtam ki neki őszintén.

-Na és?- kérdezte vállat vonva, mire hitetlenül ráztam a fejemet.

-Na és?- kérdeztem suttogva. Nem hittem volna, hogy csak ennyi telik Fred Weasleytől.- Gyűlöllek Fred. Gyűlöllek...- mondtam neki halkan. Éreztem, hogy könnyek mardossák a szememet. Ahelyett, hogy egy másodpercig is tovább maradtam volna a fiú mellett, egyszerűen visszarohantam a hordókhoz.

-Arabella!- kiáltott utánam Fred, de én már bemásztam a megfelelő hordó ajtaján. Könnyes szemekkel rohantam át a klubhelyiségen és egyenesen a szobámba rohantam. Aznap onnantól kezdve senkit sem akartam látni...

Telt az idő, olyannyira, hogy már a vizsgák előtti utolsó hétnél tartottunk. És kész szenvedés volt az előtte lévő, de az utána lévő időszak is. A vizsgákra hivatkozva szinte éjt nappallá téve ültem a könyvtárba, késő estig, majd mikor már Madam Cvikker nem tűrt tovább az ő szeretett könyvei között, akkor futólépésben rohantam be a szobámba. Megpróbáltam elterelni a gondolataimat állandóan, ami a tanulással működött is. Néha még a barátaimmal is együtt tanultuk a bonyolult bájitalrecepteket, átkokat, varázsigéket,  nameg a varázslástörténelem fontosabb felfedezéseinek évszámait.