-Úristen fel lehet rá ülni?- kérdezte egyből Justin. Csak úgy csillogott a szeme az izgatottságtól.
-Nem- vágtuk rá egyszerre Hannahval.
-Akkor.. Meg lehet simizni?
-Maximum akkor, ha mi megsimogatjuk és nem esik semmi bajunk. Addig a közeledbe nem engedjük, mert leharapja a fél karod, vagy csak kitépi a helyéről és elszalad vele. Na, szerinted ki fog utána rohangálni, hogy adja vissza a karodat? Senki!- vezette le neki Hannah bővebben és kacifántosabban azt, amire lényegében én is gondoltam.
-Na, hát akkor...- Hagrid összedörzsölte a kezét és sugárzó arccal körülnézett.- Ha egy kicsit közelebb akartok jönni...
Senki nem akart. Sőt, Lavender és Parvati egymásba karolva még egy fél lépést hátráltak. Viszont annak ellenére, hogy iszonyat ádáz teremtményeknek tűntek... Gyönyörűek voltak. Mindegyik példánynak más színe volt. Akadt köztük viharszürke, barnás rózsaszínű, bronzvörös, gesztenyeszínű, de még éjfekete is. És azokkal a gyönyörű, sárga szemekkel megáldott éjfekete példány...
-A hippogriffekről először is azt kell tudni- folytatta inkább Hagrid-, hogy nagyon önérzetes és sértődékeny állatok. Márpedig aki megsért egy hippogriffet, az könnyen fűbe harap. Mindig hagyni kell, hogy a hippogriff tegye meg az első lépést. Szépen, udvariasan. Odamész hozzá, meghajolsz, és vársz. Ha ő is meghajol, akkor megérintheted. De ha nem, akkor sipirc, mert nagyon éles a karma. Nos, ki megy elsőnek?
Szavak nélkül léptünk még egyet hátra, hogy biztosan ne mi legyünk a kiválasztottak. Az már más kérdés volt, hogy Justint magunkkal kellett húzni. Belőle kinézve valószínűleg ha ő kerülne a lény elé, akkor nem hagyná el egyben ezt a tanórát.
A hippogriffek közben folyamatosan rázták a fejüket és hevesen csapkodtak a szárnyaikkal. Látszott, hogy nagyon nem kedvelik a láncaikat is nyakörveiket.
-Senki?- kérdezte Hagrid megrökönyödve.
-Majd én megyek- jelentkezett végül Harry.
Lavender és Parvati döbbenten nyögtek fel és azonnal Harry felé fordultak.
-Harry, ne! Gondolj a teáscsészére!
-Jaj, ne, te jó ég! Még leesik egy hajszála!- szólt mellettem Hannah is drámai hangon, amin én jót mosolyogtam, illetve láttam, hogy Harry is elmosolyodik egy pillanatra. Lavender és parvati szúrós szemekkel néztek az irányunkba, de Hannaht valahogyan ez egyáltalán nem zavarta.
-Ezaz, Harry!- örvendezett Hagrid.- Lássuk, hogy boldogulsz Csikőcsőrrel!
Eloldotta a szürke hippogriff láncát, kivezette az állatot a többi közül és levette róla a nyakörvet. Mindannyian izgatottan, némán vártuk, hogy mi fog történni, amikor Harry a lény elé lépett.
-Csak szép nyugodtan, Harry- szólt halkan Hagrid.- Most, hogy észrevett, próbálj pislogás nélkül a szemébe nézni... A hippogriffek nem szeretik a pislogó embereket...- miközben Harry követte Hagrid utasításait, Csikócsőr oldalra billentette a fejét és fél szemével rezzenéstelenül nézett a fiúra.- Jól van. Jól van... És most hajolj meg.
Harry így is tett, de miután a hippogriff semmilyen együttérzést nem tanúsított a fiú felé, Hagrid utasította őt, hogy itt az ideje akkor kihátrálni ebből az idilli kapcsolatból. Ám ekkor a lény mégis meghajolt Harry előtt, így Hagrid nagy örömére már rá is akarta ültetni a fiút a hippogriffre. A griffendéles fiú tekintetén látszott, hogy ez már mindennél több, mint amit ma eredetileg szeretett volna csinálni. Ennek ellenére, illetve Hagrid folyamatos biztatásának hála mégis felült Csikócsőrre, majd a kifutó fölött repült vele egy kört. Őszintén be tudom vallani, hogy az egész csoportunk odáig volt a jelenetért, talán a Malfoy- Crack- Monstro triót leszámítva. Ennek ellenére, mikor Harry éppségben földet ért és Hagrid megkérdezte, ki szeretne a következő lenni, azonnal több jelentkező is akadt.
ESTÁS LEYENDO
Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]
FanficAmikor az ember azt hinné, hogy a Roxfort önmagában is nehéz, akkor téved. Mert a legnehezebb Fred Weasley-vel járni a Roxfortba. Utálatból lettünk barátok, barátokból legjobb barátok, végül elválaszthatatlan társak. Sok rizikó volt mindig is az él...