Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

103. fejezet

A nyári szünetem kellemesen telt, ráadásul hasznosan.

Minden roxforti feladatomat megcsináltam, amit a nyárra kaptam. Sajnos a kviddicsezést nem tudtam gyakorolni, így a szép Jólsep-R seprűm a garázsban hevert, csakis arra várva, hogy használjam végre. Helyette viszont nem pazaroltam el ezt a felszabadúlt időt és annyit jártam könyvtárba, amennyit csak tudtam. Rengeteg könyvet elolvastam, így kompenzálni tudtam azokat az olvasmányokat, amit a tanulás miatt hanyagolnom kellett. És ami ennél is fontosabb, hogy együtt tudtam lenni apával.

Minden nap, amikor dolgozott én vidáman vártam haza, hogy aztán vacsorázhassunk egyet közösen. Végre elkezdtem főzni is tanulni, hisz július vége felé betöltöttem a tizennégyet, tehát arra a következtetésre jutottam, hogy mostmár én is kiveszem a részem a főzésből is. És mikor ilyesmikkel leptem meg apát, ő mindig hálásan ült le az asztalhoz enni, hiába rontottam el néha az ételt azzal, hogy esetleg picivel több só ment bele. 

-Ma felgyújtottam egy konyharuhát...- közöltem apával, amikor mind a ketten már a bolognai spagettinket majszoltuk.

Apa kezében egy pillanatra megállt a villa és hatalmasra tágult szemekkel nézett rám.

-De miután rájöttem, hogy nem tudom elfújni és csak jobban égett, azonnal víz alá raktam- mentettem ki gyorsan magamat.- Csak gondoltam szólok, hogy azért hiányzik az egyik konyharuhából egy darab. Kivágtam az égett részt belőle...

Apa végül váratlanul elnevette magát és megrágta a szájában a falatot.

-Rövidebben el se mondhattad volna, hogy anyád lánya vagy- nevetett tovább jóízűen. 

Ettől az apró dologtól, ami számomra mégis az egész világot jelentette csak mosolyogni tudtam. Így mosolyogva néztem le a tányér spagettimre, miközben apa mondata hangzott újra és újra a fejemben.

Tehát a nyaram fantasztikusan telt. A születésnapomon minden barátomról érkezett egy-egy bagoly, amik a köszöntő leveleiket hozták. Amikor mindegyiket elolvastam, egyszerűen csak sírva-mosolyogva figyeltem a sok kézírást. Hannahét, Justinét, Erniét, Susanét, sőt még Zachariasét is. Ilyenkor tudtam, hogy tényleg ők a legfontosabbak számomra. Ők voltak a legigazibb barátok egész életem során. 

Mégis kicsit szomorúan érintett az, amikor attól, akitől talán a legjobban vártam levelet, nem érkezett. Tehát napokig letörten meredtem barátaim leveleire, miközben egyetlen másik miatt lógattam az orromat.

Próbáltam azzal meggyőzni magam, hogy ez csak butaság, nem kellene emiatt ennyire stresszelnem. Csak egy levél, egy apróság, ami miatt nem tudok napok óta aludni... 

Aztán végül mégiscsak becsapódott az ablakon egy barna bagoly, miközben én békésen ütem a kedvenc fotelemben egy regényt olvasgatva.

-Errol!- köszöntöttem a baglyot nagy boldogan.

A kifulladt madár a földön kiterülve egyszerűen csak várta a halált, ami természetesen nem érte őt utol. Mégis, én boldogan ugrottam oda hozzá, hogy miután leszedjem róla a leveleket és látszólag egy újságot is, rögtön vizet adjak neki, illetve bagoly csemegét. Erre persze azonnal felébredt, úgyhogy hagytam, hadd pihengessen a ház azon pontján, ahol éppen szeretne. Aramis, aki mindig ki volt engedve kalitkájából, szabadon járt, ahogy csak akart, most lesajnálóan nézett az öreg bagolyra.

-Hé, lehet egy nap te is így végzed- mondtam neki dorgálóan, mire ő csak megforgatta a szemeit és inkább behúzta a nyakát, hogy tovább aludjon, ugyanis este vadászni keszült.

Én újra a kezembe vettem a kanapéra dobott leveleket és újságkivágást. Azt vettem először a kezembe, hisz nem értettem, hogy miért küldött volna nekem ilyet akár egyetlen Weasley is. Majd hamar megértettem, ahogy közelebbről is megnéztem azt.