Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

88. fejezet

Drága Szőlődobálóm!

Örömmel olvastam, hogy ennyire jól érzed magad otthon. El sem hiszed, mennyire aggódok néha érted. Főleg most, hogy Justinnal... nos megtörtént, ami megtörtént. Napokig abban reménykedtem, hogy hátha egy kicsit jobban leszel az otthonod csendjében, amit annyira élvezel az édesapáddal. Remek ember lehet, egyszer szívesen megismerném, hisz fantasztikus lányt nevelt eddig, aztán ezek után majd mi átvesszük a srácokkal az irányítást, hogy senki ne kételkedjen abban, mennyire fantasztikus ember is vagy te valójában. Az én szünetem eddig remekül telik, anya és apa örül, hogy haza jöttem és aggódnak az iskolában történtek miatt. Bár melyik szülő nem? Ennek ellenére nagyon várom már, hogy vissza menjünk, ismét lássalak és újra letudjunk ülni személyesen is beszélgetni, mint ahogy azt tenni szoktuk esténként. 

Kézcsókját küldi az a fiatalember, akinek arca hiányolja a szőlő lágy érintését.

A szívem hevesen kalapált Cedric őszinte levele után. Éreztem, hogy telecsordul szeretettel. Egyszerűen annyira kedves és őszinte volt. Benne mindig megtudtam bízni, mindig elmondhattam neki minden egyes kis apró bánatomat is akár. És mindig meghallgatott. Sosem mondta azt, hogy most nem alkalmas, sőt, még a saját barátait is elzavarta, hogy most ne zavarják, éppen velem van. Lehet, hogy sok ,,bátyám" lett az idők során, de Cedric volt a legigazibb, akire rávágtam volna, hogy szinte vér szerint is a testvérem. Ennyire közel kerültünk annak az apró ténynek köszönhetően, hogy arcon dobtam egy szőlővel...

Tehát a szünetem ilyen fantasztikusan telt, több levelet nem küldtem, ugyanis hiába szerettem volna még írni a csapatunk többi tagjának is, Aramist nem akartam folyamatosan reptetni, hisz számára is kimerítő lett volna az a számtalan oda-vissza út. 

Ez a jó pár nap hamar elrepült, így térhettem is vissza a Roxfortba. Apa ismét kivitt a King Crossra, elkísért a 9 és 3/4-ik vágányhoz, majd egy búcsú után hagyta, hogy egyedül átlépjek a varázslók világába. Már akkor nagyon hiányzott nekem apa, mikor tudtam, hogy még ott áll a fal másik oldalán. De megígértem neki, hogy amint lehet, ismét haza jövök és ha más nem, nyárra végképp, hisz nem akarok a kastélyban ,,nyaralni", bármilyen szépen is hangzik a dolog.

-Srácok!- szaladtam oda boldogan a kis társaságomhoz, akik már összeverődtek nagyrészt a peronon állva. 

Hannah már nagyobb életkedvvel fordult felém, mint ahogy legutóbb elváltunk. Szinte mondhatni boldogan ölelt meg, Zacharias pedig biccentett felém.

-Ernie, Susan?- kérdeztem a két ott lévő emberemet kérdezve.

-Még nem láttuk őket, úgyhogy valószínűéeg csak ezután fognak jönni, mert még nem nagyon szállt fel senki a vonatra- felelte Hannah színtelen hangon. Justin óta eltűnt belőle a vidámság, a hangja is sokkal másabb lett. Mintha Hannah maga is kővé vált volna, olyan hatással volt rá legjobb fiú barátja elvesztése.

Úgyhogy szinte némán állva vártuk másik két társunkat, hogy ők is megérkezzenek. Senki nem kezdett el mesélni, hogy milyen volt a szünete, nem kezdtük el egymást kérdezgetni. Miután Ernie és Susan is megérkezett, Ernie persze egy kicsit sírós fejjel, hogy újra el kell hagynia a családját, felszálltunk a vonatra és kerestünk magunknak egy fülkét. Mindezt szinte teljes némaságban.

Mikor már elhelyezkedtünk kényelmesen a megszokott ülésrendünkkel és mindenki némán várta az indulást, Zacharias egyszercsak megszólalt.

-Na, jó, nekem ebből elegem van- jelentette ki hirtelen indulatosan, mire mindannyian ránéztünk. Susan a csönd megzavarásától még ijedtében meg is borzongott.- Mindannyian olyanok vagyunk mint a mosott szarok, amikből kiverték az életet.

-Kössz?...- kérdezte Hannah zavartan.

-Nem, mármint... Tudom, szörnyű az ami Justinnal történt. Egész álló nap másra sem tudok gondolni azóta. És tudom jól, hogy ti sem, látszik rajtatok, mindannyiunkon látszik. Úgyhogy... Ideje össze szednünk magunkat. Nem tudjuk mikor kapjuk vissza Justint, Bimba mikor lesz kész a főzetével, de addig nem lógathatjuk az orrunkat, miközben ölbe tett kézzel, sírva várjuk azt, hogy ismét velünk legyen.

-Elvárod tőlünk, hogy úgy tegyünk, mintha semmi nem is történt volna?- kérdezte mostmár Hannah indulatosan.

-Nem, dehogy kérem azt- rázta a fejét azonnal Zacharias.- Csupán azt, hogy próbáljunk meg néha egy kicsit másra is gondolni. Próbáljunk vissza kapcsolódni az életbe, amit eddig éltünk. Persze, Justin nélkül nagyon furcsa lesz egy ideig, de lényegében ez most olyan, mintha el ment volna téli álmot aludni, vagy nyaralni...

-Télen?- kérdezte Ernie zavartan.

-Akkor telelni, bánom is én- legyintett egyet Zacharias.- Én csak azt mondom, hogy ideje újra embernek lennünk. Mert az utóbbi hetekben csak annak az árnyékai voltunk. Mi nem váltunk kővé, nekünk folytatnunk kell az iskolát, az anyagokat kell tanulnunk, jelen kell lennünk lélekben is az órákon, nem csak testben. Kivéve persze Binnsnél, ott folytassuk csak azt, amit eddig csináltunk. Na de értitek, nem?- nézett ránk segítségkérően.

Mindannyian csöndben néztünk magunk elé, azokat a szavakat emésztgetve amiket Zacharias mondott. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ő fogja majd megpróbálni vissza hozni a csapatot. És átgondolva a hallottakat... Igaza volt. Mégiscsak mi voltunk itt, a vonaton, ami már időközben elindult vissza a Roxfortba, hogy folytassuk a tanulmányainkat. Tehát nem lehettünk azok, akik csak léteztek a világban, mert elvesztettek valakit, a tanárok szerint ideiglenesen. Újra rendbe kellett hoznunk magunkat, hogy ismét visszazökkenjünk az életbe és sírjuk el magunkat, valahányszor Justin üres helyére nézünk, ahol elméletileg állnia, ülnie, aludnia kellene.

-Na... Mit szóltok hozzá? Visszalendülünk?- kérdeztem mostmár én is erőre kapva Zacharias furcsa, ám hatásos lelkesítő beszéde miatt.

Körbe néztem a barátaimon és tekintetem végül Hannahn állapodott meg. A lány maga elé bámult, arca arról árulkodott, hogy jelenleg nagyon gondolkodik. Végül pedig fáradtan sóhajtott egyet.

-Próbáljuk meg- jelentette ki végül.

Ezután Ernie és Susan is mind a ketten bólintottak, úgyhogy Zachariassal diadalittassan néztünk össze.

-Akkor kezdjük is az életünk visszahozatalát egy jó kis témával, ami egyszerű, de mindenki hozzá tud majd szólni- dobta is fel azonnal a témát Zacharias, lecsapva arra, hogy mindenki nyitott újra az életben történő dolgokra.- Kinek hogy telt a szünete?