Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

155. fejezet

Másnap izgatottan vártuk az utolsó előtti vizsgánkat, hogy mégis mit talált ki nekünk Lupin. És ami végül elénk került, az igazán izgalmasnak számított.

A parkban felépített akadálypályán kellett végigmennünk. Az első rész egy kákalagot rejtő kis tavacskából állt, a második egy rőtsipkásoktól nyüzsgő aknamezőből, a harmadik egy bicegócos mocsárból, a negyedik pedig egy régi ládából.

Az első három igazán könnyedén ment, hisz minden órán árgus szemekkel figyeltem, annyira szerettem Lupin óráit. Ő egész végig követett minket, minde diákot, hogy ellenőrizze hogyan halad. Nálam valószínűleg nem kellett sokat tétováznia egyik helyen sem, hisz egyik pontból ugrottam is a másikba, olyan gyorsan végeztem a feladatokkal. Az utolsó viszont...

Mikor a láda elé értem, az elkezdett mocorogni, így önkéntelenül is hátráltam egy pár lépést. Nem kerestem azonnal Lupint, hogy vajon itt van e és segítene, ha az a valami, amit a láda rejt leakarná harapni a lábam. Helyette csak szorosan fogtam a pálcámat, és vártam. Pillanatokon belül pedig kiugrott a láda tartalma. 

Nem tudtam, hogy sikítsak, maradjak egy helyben, rohanjak, vagy netalán örüljek. Hisz előttem Sirius Black állt, teljes valójában.

Magas, összeaszott ember állt előttem, arca beesve, száján viszont gonosz vigyor. Ruhái cafatokban lógtak a természetellenesen vékony testéről, hosszú haja csimbókokban hullott alá a válláig. Ő maga pedig olyan imbolyogva állt a talpain, hogy azt hittem össze esik.

Nagyot nyelve néztem a fakó szemeibe.

-Megöltem őket- közölte velem Sirius.- Mindet megöltem. Igaz, amit rólam mondanak. Gyilkos vagyok. Ahogyan te is az leszel.

-Nem...- suttogtam magam elé erőtlenül.

Az agyam tompán zsongott, nem tudtam mit kellene tennem. Csak néztem a lidérches hasonló alakot, aki tett felém egy bizonytalan lépést.

-Megöltem őket- mondta erőteljesebben.- Mindet. És te is gyilkos leszel. A véredben van...

-Nem- mondtam immár hangosabban, a fejemet rázva.- Ez csak egy illúzió... Ez nem lehet igaz...

-Hogy nem lehet igaz?- kérdezte ugatásszerű nevetéssel.- Már hogy ne lenne igaz?- tárta szét a karjait szórakozottan.- Itt vagyok, én, a gyilkos. És te is az leszel.

-Nem!- kiáltottam rá.

A pálcámat szorosabban fogtam, magam elé emeltem.

-Mit szeretnél azzal a fadarabbal?- kérdezte a pálcámra pillantva.- Szerinted árthatsz vele egy gyilkosnak? Mert nem. Ahhoz gyenge vagy.

-Nem vagyok gyenge- ráztam a fejem erőtlenül.

-Hogy mi nem vagy?- lépett hozzám ismét közelebb, de én ezúttal nem hátráltam.

-Nem vagyok gyenge- meg kellett acéloznom a szívemet, hogy visszatérjek a jelenbe. Hisz ez az egész... Ez nem lehet igaz.

-Gyenge vagy!- nevetett a képembe Sirius.- Gyenge vagy, mégis gyilkos leszel! Gyilkos!

-Ez egy mumus!- kiáltotta hirtelen egy távoli hang.- Egy mumus!

Nem mertem a hang irányába nézni, csak az előttem álló Siriust figyeltem. Nem szakítottam meg vele a szemkontaktust.

-Félsz, mert gyenge vagy- nézett rám negédes mosollyal.- Félsz, mert tudod az igazságot. Félsz, mert gyilkos vagyok. És félsz, mert te is gyilkos leszel.

-Elég- suttogtam neki halkan. A kezem remegett, amiben a pálcámat tartottam.

-Félsz, mert gyenge vagy- kezdte megint Sirius és felém lépett egyet.