Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

197. fejezet

A szombat hamar elérkezett, vele együtt az idegeskedésem is, hogy vajon milyen lesz Mordonnal a külön óra.

Ám ami feldobta a kedvemet, az az volt, hogy Cedrickel simét felhőtlen a viszonyunk, az ikrek pedig ügyesen gyakoroltak továbbra is. Mellette pedig ezerrel gyűjtötték az ötleteket, hogyha eljön az idő, hogyan tudják majd benevezni magukat a Tusára csellel.

Én viszont így a mai próbát lemondtam, meghagytam nekik az estét arra, hogy ezeket az ötleteiket nyugodtan fejlesszék csak tovább, amíg én mással leszek elfoglalva. Lényegében a saját kínzásommal.

Ennek ellenére öt óra előtt már két perccel az ajtó előtt álltam, mert nem mertem késni még csak egy másodpercet sem. Pontban ötkor kopogtam be a tanterembe, ahonnan Morodn recsegve szólt ki, hogy bemehetek.

-Jó estét, professzor- köszöntöttem őt, mikor beléptem a terembe.

Ám ő köszönés helyett előrántotta a pálcáját és elkiáltotta magát.

-Imperio!

Az ismerős, derűs érzés újra hatalmába kerített, tudtam, hogy nincs menekvés.

-Ugorj fel az asztalra!

Ugyan azt az utasítást kaptam, amit korábban Harry is. Látszólag ez egy egyszerű dolog volt, ráadásul jobban is tetszett, mint a tantermen való négykézláb körbemászás.

A térdem először ismét megroggyant, mert az első godolatom a nem volt, ám egy másodperccel később már az asztalon voltam.

-Elbuktál- recsegte nekem. 

-Nem voltam felkészülve!- vetettem ellen.

-Az ellenséged sem fog figyelmeztetni, hogy ,,Várj, készülj fel, most Imperius-átokkal foglak téged sújtani". Ő egyszerűen csak rádküldi a gyilkos átkot, és az egyik pillanatban még éltél, a másikban már meghaltál.

Szavaitól szégyenérzet keletkezett bennem. Hisz igaza volt. 

-Mindig állj készen!- recsegte nekem.

-Lankadatlan éberség?- kérdeztem tőle, miközben leültem a padra.

-Pontosan- vágta rá bólintva, a szeme pedig körbe fordult a koponyájában.- Legalább most már ezt érted.

-Próbáljuk meg még egyszer, kérem- álltam meg tőle pár méterre, amikor leszálltam a padról.

-Persze, hogy megfogjuk próbálni- vágta rá úgy, mintha nem is értené, amit mondok.- Először viszont az elmélet- közölte ellentmondást nem tűrő hangon.- Amikor rád kényszerítem a varázslatot, mit érzel?

-Az első érzésem a boldogság, és az, hogy meg akarom tenni azt amit mond. Aztán örgötn utána következik a nem, viszont sosem tudom megtartani azt...

-Most muszáj leszel- recsegte.- Amikor azt mondom, hogy ugorj fel az asztalra, akkor minden erőddel ellenkezni fogsz és nem engeded elhalványulni ezt a nemet. Értetted?

-Igen- bólintottam neki.

-Imperio!

A varázslat váratlanul ért, hát hogyan is máshogy érhetett volna? Megtanulhattam volna már az első esetből, hogy máskor sem fog szólni.

Viszont sehogy sem sikerült a nem megtartása a fejemben, majd a testemben is. Minduntalan felugrottam az asztalra, majd le onnan. Mordon folyamatosan erre kényszerített, majd néhány szünetben leszidott, hogy sokkal jobban kell koncentrálnom.

Már kitudja hanyadjára kényszerített fel az asztalra, amikor lihegve rogytam ott össze, ugyanis abbahagyta a varázslatot.

-Nem vagy elég erős- közölte recsegve.- Nincs meg a motívációd... Nincs miért küzdened...