Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

198. fejezet

A következő hetem ugyan úgy telt, mint az összes többi, annyi különbséggel talán, hogy az ikrek még többet rágták a fülemet. Egyszerűen minden egyes nap próbálni akartak, még hétvégén is. És mivel Mordon lemondta a szombati gyakorlásunkat, ezért nem volt mit tennem, az ikrekkel tartottam. 

Igazából csak ekkor értettem meg, hogy miért van erre szükségük. Nekik ez volt a stressz, a feszülstéglevezetés. Korábban mindent kiélhettek a kviddicsben, és mivel azt most elvették tőlük, ezért nem maradt más számukra, csak a zene. Azt pedig egyenesen imádták. Minden egyes próba a legvégén már koncertnek érződött, annyira rutinosan mozogtunk egymáson körbe Freddel, annyira jól adta alánk a ritmust George. Páratlan, eufórikus érzés volt miden egyes próba, utána pedig kifulladva dőltünk egymásnak, elkönyvelve azt, hogy elképesztőek voltunk.

-Fogalmam sincs honnan jön ez a sok szöveg- ingatta egyik próbánk után George.- De imádom őket. Ahogy az emberek is imádnák.

-Ezzel mire célzol?- kérdeztem tőle óvatosan.

-Hogy az emberek is imádnák- nézett rám ekkor komolyan Fred. Úgy éreztem magam mint egy üzleti tárgyaláson.

-Ti... Mit terveztek?- kérdeztem tőlük még óvatosabban, mintha szépen lassan szeretnék kihátrálni egy csapdából, pedig egyre inkább belefelé hátráltam.

-Ezeket eladhatnánk- tért a tárgyra végül George.

A tekintetem a két fiú között cikázott. Végül felkaptam a füzetemet és a paírjaimat, majd már száguldottam is a terem ajtaja felé.

-Ezt majd megbeszéljük még.

Nagyon gyatra próbálkozás volt, hogy ezzel letudom állítani a fiúkat, de ők nem erőltették a dolgot. Valószínűleg látták rajtam, hogy erre tényleg nem állok készen, egyszerűen az is csoda, hogy eléjük oda merek állni.

Egyszerűen csak nem szerettem volna, ha tud rólam a világ.

Így telt el az idő október harmincadikáig, a várva várt napig, amikor a másik két iskola kiválasztott diákjai is megérkeznek. A nagyterem már kroa reggel ünnepi pompában várta az este érkező delegációkat. Ettől függetlenül a helyiség falain ugyan úgy ott lógott az öt hatalmas selyem zászló. Egy piros, középen a Griffendél címerállatával, az oroszlánnal, egy kék a Hollóhát bronzvörös sasával, egy sárga, a házamat jelképező fekete borzzal, és egy zöld, amire a Mardekár ezüstkígyóját hímezték. Az ötödik, egyben legnagyobb zászlót, ami a tanári asztal mögötti falon lógott, a Roxfort címere díszítette. Egy nagy R betű az oroszlánnal, a sas, a borz és a kígyó gyűrűjében.

-Micsoda puccparádé várja majd a szerencsétleneket- motyogta Zacharias rosszindulatúan a zabkásájába. Hát hoygan máshogy indítaná a reggelt?

-Inkább arról beszéljünk, hogy tudtok e bármit is a Tusáról, mert már szó szerint itt a nyakunkon- intette le inkább Hannah Zacharias reggeli durciját. Lehet csak bal lábbal kelt a fiú. Mint minden egyes nap...

-Persze, hogy tudok róla- vágta rá unottan Zacharias. Imádta ezt csinálni. Információt begyűjteni fontos dolgokról, majd úgy előadni, mintha semmit sem jelentene az egész. Pedig ő is tudja, hogy ez aztán igazán sokat jelent mindig.

-Befejeznéd a reggeli durcidat? Mert legközelebb levágom a bal lábad, hogy soha ne tudja azzal kikelni az ágyból- ,,kedveskedett" Hannah a fiúnak.

Zacharias erre csak megforgatta a szemét, már fittyet sem hányt a fenyegetésekre, inkább belekezdett az begyűjtött kis morzsák átadásába.

-Kifaggattam Bimbát- kezdte unott arccal.

-Te komolyan letámadtak a házvezetőnket?- takartam el a számat egyik kezemmel.

-Persze, elég kézre eső áldozat- vont vállat Zacharias, majd folytatta is mondandóját.- Azt, hogy hogyan választják ki a bajnokokat azt nem árulta el. 

-Na tessék, a legfontosabb infót nem képes megszerezni- dőlt hátra csalódottan Hannah.

-Viszont- folytatta Zacharias, egy éles pillantást vetve közben Hannahra,- azt elárulta, a bajnokokat aszerint pontozzák majd a zsűri tagok, hogy milyen szépen oldottak meg egy feladatot. A zsűriben pedig állítólag a résztvevő iskolák igazgatói mindig benne vannak. Az 1792-es tusán például mindhárman meg is sérültek, mert rájuk támadt a sárkánygyík, amit a bajnokoknak foglyul kellett volna ejteniük.

Ekkor zavartalanul ette tovább a zabkásáját, mire mi csak pislogni bírtunk rá.

-Te miért és honnan tudsz ilyeneket?- nézett rá teljesen értetlenül Justin.

-Ami engem érdekel, azt bárhonnan megszerzem- közölte egyszerűen Zacharias.- Jók a forrásaim.

-Néha úgy viselkedsz mint valami beépített maffia tag- pislogott rá laposan a fiúra Hannah.

-Szerintem csak kattant- legyintettem lemondóan, mire öszemosolyogtunk legjobb barátnőmmel.

-Mondod ezt pont te?- kérdezte Zacharias hűvös hangon.

A levegő máris fagyosabb lett, főleg amikor belenéztem kihívó, mindent tudni akaró és mindent tudó arcába. Várja, hogy rájöjjek ő mit tudhat rólam, ám ezzel elkotyognék neki olyat is esetleg, amiről eddig nem tudott. Úgyhogy lehet csak kiakar belőlem húzni valami érdekes új információt, hogy legyen min csámcsognia egy ideig. Veszélyes barát volt néha Zacharias, ám annál veszélyesebb ellenség. Néha a mondás jól tartja, hogy tartsd közel magadhoz azt, aki simán ellened is fordulhatna. És vannak esetek, amikor Hannahnál is ezt érzem.

Annyi szent, hogy velük sosem szeretnék összeveszni maradandóan, viszont tudom, hogy az érzés kölcsönös. Külön-külön is veszélyesek tudunk lenni, ám együtt békességben elvagyunk, esetleg csak más látja ennek kárát. Zacharias veszélyes szójátékokat űz, a szavakat használja ellened, azzal készít ki tudat alatt teljesen, illetve lelkileg is. Tudja mindig, hogy hol kell döfni, és sosem téveszt célt. Hannah a temperamentuma miatt veszélyes, hisz ő először a szavakat használja, majd az ökleit, ha úgy van. De addig általában senki nem várja meg vele a szócsatát, hogy tényleg tetlegességig fajuljon valami, az már egészen ritka eset.

És voltam én. Aki nem használt szavakat. Hanem rögtön a tettekre tért. A váratlan lecsapás volt a fegyverem, a kirobbanó erő, amire sosem számíthat az ember. És ez a furcsa erő bennem egyre csak nőtt, egyre temperamentumosabb lettem és nem tudtam hol van a határa annak, hogy még viselkedjek és hol annak, hogy le kellene állnom. Féltem elveszíteni a kontrollt, azt az irányítást, amit eddig általában sikerült megtartanom. Meg fogalmam sincs mire lennék képes, ha ez a kontrol eltűnne. Hol tudnék megállni, ha egyáltalán megtudnék...

Jeges tekintettel pillantottam Zachariasra, urrá lett rajtam a teljes nyugalom, miközben egyszerre forrt a vérem. 

-Szerintem menjünk órára, ha már befejeztük a reggelit.

Hannah mentése tökéletes volt. Ő érzett rá legelőször a bajra, hisz gyakran generálja magának is. Ám azt ő sem szerette megvárni, amíg én és Zacharias össze kapunk. Még az ő vitájuk rendben volt, hisz csak szócsatákat vívtak, amit Hannah nemtörődömsége nyert meg általában. De a szavak a tettek ellen... Tudta jól Hannah, hogy nem értek volna sokat.

-Néha a frászt hozod rám...- suttogta nekem, mikor a termünk felé sétáltunk már, a többiek előtt.

-Pedig azt hittem téged nehéz megijeszteni- pillantottam rá a barátnőmre, aki most kivételesen csakis maga elé nézett.

-Így is van- vágta rá azonnal.- Te mégis képes vagy elérni azt, hogy úgy érezzem vannak nálam erősebbek...