Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

160. fejezet

Másnap szomorúan vánszorogtam fel a vonatra.

Hisz ismét el kell válnom a barátaimtól, a másik családomtól, akikkel a mindennapjaimat töltöm. Tehát még gyorsan el kellett búcsúznom a kviddics csapattól, a hat fiútól, akik úgy vigyáztak rám, mint a kis húgúkra. Ráadásul Tallytól végérvényes búcsút kellett vennem.

-Ki fog minket helyre rakni, ha eldúrvulnak a dolgok?- kérdeztem tőle szipogva, még bőven felszállás előtt.

-Majd te, kicsi lány- nézett rám gyengéden.- Bár már nem is leszel te olyan kicsi. Mire vissza érsz már tizenöt éves kicsi nő leszel, úgyhogy nyugodtan szétrúghatod a srácok seggét.

-De azt mindig te csinálod...

-Immár a stafétabotot átadom neked- nézett rám komolyan.- Vigyázz Diggoryra. Mindennél jobban szüksége van rád, hogy mellette legyél. Tartsd össze nekem ezt a béna csapatot és keressetek egy jó örzőt. Ezt vedd parancsnak!

-Igenis, kapitány- szalutáltam előttem mosolyogva.

-Most pedig ne sírj, mert akkor nem fognak komolyan venni a srácok. Csak akkor lehetsz főnök, ha kemény vagy köztük. Ne lássák, hogy gyenge vagy, mert attól ők is azok lesznek. Szedd rendbe ezt a bandát, hogy valami jót is halljak felőletek majd- bökte meg a vállamat.

-Ígérem, hogy csak a győztes meccsek után fogok sírni, akkor is csak az öltözőben, egyedül, a zuhany alatt- szalutáltam neki ismét.

-Helyes- felelte szórakozottan, majd arca ismét megkomolyodott.- Tényleg vigyázz Diggoryra. Olyan sokat jelentesz neki, amiről nem is hittem volna, hogy egyáltalán létezik...

-Ígérem, vigyázok rá. Jobban, mint a szemem fényére. Fantasztikus kapitány lesz- ígértem meg könnyes szemekkel.

-Tudom- paskolta meg az arcomat szomorúan.- De csak azért lesz az, mert te ott leszel neki.

Ezután még elbúcsúztam a többi fiútól is, akik a kedvemért még műkönnyeket is csináltak maguknak, legalábbis ezt mondták, Malcolm viszont tuti sírt.

-Ugye megígéred, hogy írni fogsz?- pillantott le rám Cedric, miközben megfogta az egyik kezem.

-Hát hogyne, Diggory, mikor hagytalak én magadra akár egy nyáron is?- kérdeztem tőle mosolyogva.

-Borzalmas vagy te lány, de így szeretlek- ölelt magához nevetve. 

-Jaj, még a végén érzelmeket csikarsz ki belőlem- öleltem őt vissza. A mellkasa hirtelen megállt mozogni, éreztem, hisz ott volt a fejem. Majd ismét újra lélegzethez jutott, miközben fogalmam sem volt, hogy miért reagált rám ilyen furcsán.

-Ha bármi van...- szorított egy pillanatra erősebben magához.

-Tudom, azonnal írok- forgattam meg mosolyogva a szemeimet, mintha egyáltalán nem venném őt komolyan. Ő pedig mintha csak megérezte volna ezt, gyorsan eltolt magától.

-Most forgattad a szemeid, igaz?

-Dehogy- legyintettem szórakozottan, mire ő is megforgatta a szemeit.- Szeptemberben találkozunk!- búcsúzkodtam tőle.

-Úgy legyen- hajtotta le egy kicsit a fejét.

Úgyhogy mivel megvoltak a nagyobb elköszönések, már nyugodtan, bár tényleg búslakodva ültem a vonaton. Kedvemet viszont hamar helyrerakta a kis társaságom, akik nélkül már el sem tudtam képzelni az életemet. 

-Ha így tartod, akkor megfog harapni- közölte unottan, előre látva a dolgokat Zacharias, aki Justint nézte. A fiú boldogan simogatta a kis hörcsögét, aki még mindig élt, és Justinnak nem sikerült még kinyírnia őt.