Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

156. fejezet

Ebéd után tele hassa felbaktatni a hetedik emeletre. Nos, ez felért egy emberkínzással.

-Hát itt meg mi folyik?- nézett végig Hannah a csigalépcsőn, ahol a jóslástanóra társaink ücsörögtek, akik még mindig a tételeinket bújták.

-Egyesével hív be minket- válaszolt neki készségesen Neville.

-Ah, még az időmet is húzza- forgatta a szemét Hannah türelmetlenül.

-Köszi- biccentettem gyorsan Neville felé, aki már azt hitte neki szól Hannah gorombasága.

-Nektek sikerült már bármit is látni a kristálygömben?- kérdezte inkább idegesen a fiú.

-Persze!- vágta rá Hannah.- Megjósoltam az egész hátralévő életem. Ami ha így megy tovább nem fog sokáig tartani, mert kiugrok a hetedikről.

Neville szemei döbbenten kerekedtek el.

-Ne is hallgass rá- legyintettem gyorsan.- Érdekes humora van.

-Ezt most nem viccnek szántam- nézett rám komolyan Hannah.

-Akkor adjunk hálát az égnek, hogy itt nincs ablak...- motyogtam a lépcsőre ülve, hogy szegény Neville ne egyedül ücsörögjön.

A sor csigalassúsággal haladt, és minden egyes alkalommal, amikor lejött egy társunk a létrán hiába kérdeztünk, nem kaptunk tőle választ. 

Hannah közömbös, szinte unott arccal mászott le a létrán, mikor végzett.

-Na?- kérdeztem izgatottan.

-Unalmas volt- vont vállat a lány.- Azt enm mondom el mi volt, már úgyis csináltuk és úgyis van rá tervünk.

-Nem emlékszem akkor, hogy mi lehet ez- nézett maga elé elgondolkodva Justin.

-Akkor mázlid van, mert Trelawney megjósolta, hogy most téged fog szólítani- nézett rá szórakozottan a lány.

-Justin Finch-Fletchley- érkezett fentről a fátyolos hang.

-Ó te jó ég, ó te jó ég, ó te jó ég- hajtogatta Justin, míg fel nem ért a terembe és le nem csukta maga után az ajtót.

-Szerinted menni fog neki?- kérdeztem aggódva, a lezárt termet nézve.

-Persze, olyan vérprofi a gyerek, mint én- legyintett játékosan Hannah.

-Hozzád hasonló mégegy nincs- pillantottam szórakozottan a lány felé.

-Ebben van valami- mutatott rám vigyorogva, majd leült mellém a létrához. 

Csöndben vártuk meg, míg Justin is le nem jött, aki sápadtan nézett ránk.

-Na, mi volt?- kérdeztem tőle azonnal izgatottan, hátha közli velem, hogy jósmágus akármi lett hirtelen.

-Ne!- emelte fel ijedten mindkét kezét.- Ne kérdezz ilyet! Nem mondhatom el, mert megfog valami harapni!

-De téged amúgy is megharap mindig valami- nézett rá értetlenül Hannah.

-Jah, ez igaz végülis- bólogatott aztán Justin.- Na mindegy, szerintem átmentem. 

-Úristen, ez jó hír!- néztem rá izgatottan, majd fel a létrán.

-Ja, ja, majd elmesélem mi volt- bólogatott mostmár ő is izgatottan.

-Arabella Jean Dankworth- hallatszott fentről megint a fátyolos hang, ami a professzorunkhoz tartozott.

-Nos...- néztem két társamra sóhajtva.- Eljött az igazság pillanata.