Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

161. fejezet

A nyaram elképesztően csodás volt.

Mint kiderült, Margaret megvárta a hazatértemet és tőlem is megkérdezte, hogy hozzánk költözhet e. Nagyon meglepett a kérdése, egyrészt affelől, amiről szólt, másrészt affelől, hogy ennyire számított neki az én véleményem is. Természetesen a válaszom egy hatalmas igen volt, így a nyarat immár nem csak kettesben töltöttem apával, hanem Meg is velünk volt. 

Ez pedig azt jelentette, hogy végre voltak családi étkezéseink. Persze, apával is mindig azok voltak, hisz mindig együtt ettünk, de... Úgy, hogy ilyen teljesek lettünk volna... Más volt. Egészen más és különös érzés volt eleinte, hogy nem két főre terítek, hanem háromra. És hogy nem csak mi, de Meg is főz, sőt, a legtöbbször csak ő főzött, olyan isteni ételeket rakott elénk az asztalra. Ráadásul rátudott minket venni apával, akik világ életükben gyűlöltek kilépni a házból, természetesen a könyvtáron kívűl, hogy menjünk el kirándulni. Így párszor sikerült minket rávennie apával, hogy tegyünk vele nagy sétákat egy erdőben, vagy ami még izgalmasabbra sikerült, még állatkertbe is elmentünk vele. Maragert egy nagyon energiadús, vidám nő volt, akinek kék szemei mindig csillogtak az örömtől, ezért bearanyozta vele a mi napjainkat is. És talán ami a legszörnyűbb, hogy még csak bűntudatot sem éreztem...

Talán kellett volna. Fájnia kellett volna, hogy így lecserélem, lecsereljük anyát, az igazi édesanyámat. De mindig belegondoltam, hogy én őt sosem ismertem. Egy éves koromban láttam utoljára, még csak a hangját se tudom, hogy hogy hangzana vagy hogy hangzott. Ő sosem tudta megfésülni és befonni a hajam, sosem tudott eljönni velem könyvtárba, sosem mentünk el közösen fagyizni vagy vásárolni. A szememet mindig szúrták ezek a gondolatok, sokszor, esténkén sírtam is, hogy ez vele nem lehetett az enyém.

De Meggel ezek közül mindent megtettünk. Annyira igyekezett eleinte, miközben láttam rajta a folyamatos izgulást, hogy nem akarja elrontani velem a kapcsolatát. Láttam rajta, hogy emészti a tudat, hogy nem akar anya helyére lépni. Ezért egyszer elmondtam neki, hogy nincs semmi gond, mindent remekül csinál. Megnyugtattam, hogy nem erőszakkal veszi át anya szerepét, hanem kiérdemli azt. Elárultam neki, hogy fogalmam sincs nagyjából arról, hogy milyen lehet az anyai szeretet, így igazán nem bánom, hogy ő ezt megmutatja nekem.

És innentől kezdve bátran felvetette nekem a kérdést, hogy esetleg befonhatja e hosszú, derékig érő hajamat, mert annyira szép. Én meglepődtem a kérdésén, hisz korában sosem volt befonva a hajam. De igent mondtam neki, így végül két hosszú fonatom lett, ami a fejem búbjáról indult. Imádtam így a hajamat, és mikor megkértem pár nappal később Meget, hogy újra befonná e, ő örömmel mondott nekem igent. Így befonta a hajam, eljött velem könyvtárba, ahol még magának is választott egy könyvet, hogy együtt tudjunk olvasni. Igazán megmelengette a szívem, hogy ennyire próbálkozik olyasmit is csinálni, amit én és apa, így egyszerre próbálja megmutatni nekünk önmagát és az izgalmas életét, miközben belenéz a mi, csöndes kis világunkba is. Könyvtárba járkálás mellett szívesen eljött velem fagyizni és sütizni, mert mint kiderült, ő is édes szájú, akárcsak én és apa. És ezeken a programokon kívűl még vásárolni is elvitt, ahol már nőies, felnőttes ruhákat segített nekem vásárolni. Ezért pedig elképesztően hálás voltam neki.

Hisz július végén betöltöttem a tizenötöt, még mindig folyamatosan nőttem és még mindig egyre jobban nőiesedtem. Ő ismerte a női divatot, így könnyen kisegített passzos és lazább farmerekben is, na meg persze mindenféle különböző nőies felsőket választani, amikben jól éreztem magam. Először kicsit furcsálta, hogy nem vágyom egyberuhákra és nem szeretem az annyira kirívó színeket, így hamar talált nekem egyszerű bézs, barna, fehér, fekete dolgokat, amiért még hálásabb voltam neki. Egyszerűen vele öröm volt vásárolni, végre nem csak annyit éreztem, mint apával, hogy bementünk egy boltba, gyorsan összeszedtem pár dolgot és már siettünk is ki, mert mind a ketten gyűlöltük a ruhaboltok és a ruhavásárlás gondolatát. Meg viszont képes volt nekem azt is megmutatni, hogy ennek az egész procedúrának nem csak rossz oldala van, sőt, olyan nincs is. Hanem az egész vásárlás egy izgalmas program lehet.

Apa őrületesen boldog volt attól, hogy ilyen jóban lettünk a barátnőjével, hisz már hivatalosan is a párjának hívta. Néha még megcsillant a szemében a szomorúság, esetleg a bánat és a lelkifurdalás is. De tudtam miért van, mert én is ezt éreztem néha. Nem meri elhinni, hogy jár neki is a boldogság, hogy szabad boldognak lennie. És hogy emiatt nem kell bűntudatot éreznie.

De ezek a pillanatok hála az égnek ritkán történtek meg, csak akkor, mikor például egyszer Meggel már annyira nevettünk egy közös történetünkön, amikor ő beszorult a próbafülkébe és az ajtón keresztül kellett kimásznia, mert a pálcáját is otthon hagyta, aztán fentről hatalmasat esett az álványok közé, hogy ezen már sírva nevettünk, miközben a földön hemperegtünk, apa arcán pedig két boldog mosoly között átsuhant egy kis szomorúság. És tudtam jól, hogy mire gondol. Hogy ez egy másik életben talán velem és anyával történt volna meg.

Viszont mi ebben az életben éltünk, anya nélkül, immár Meggel. Aki, ha szeretnénk se tudnánk letagadni, bearanyozta az életünket. 

A zsúfolt nyaram miatt kevés, de nagyon tartalmas leveleket küldtem a barátaimnak, akik felköszöntöttek születésnapomon, mert még ilyenkor sem felejtették el. És mind közül, talán ott volt a kedvenc levelem is...

Üdvözöllek, kedvesem.

Csak eszembe jutott, hogy ma milyen nap van, ezért sűrű elfoglaltságaim közepette, amiről talán hamarosan majd te is tudni fogsz, ha nem leszel egy kiálhatatlan rémség, úgy döntöttem, hogy írok egy gyors levelet neked, ha már te eddig nem nagyon méltattál szavakra se engem, se iksertestvéremet. Emiatt pedig igazán bosszús vagyok. Na mindegy, ezt is a listádra írtam. Na szóval, végül csak annyira szeretnék kilyukadni, hogy boldog hatvanhetedik születésnapot, aminek kíséretében George még egy puszit is küld, vagy mit magyaráz itt nekem. 

Alig várom, hogy végre újra az agyadra tudjak menni éjt nappallá téve.

A te szerető, kedves barát féléd, vagy mik ezek a kamu szövegek a levelek végén, Fred.

Nevetve olvastam fel a levelet, amin imádtam a vörös hajú kézírását látni. Illetve a másikét is, ami ezután volt látható.

Tényleg puszillak, olyan jó, nyálasan, hogy csak úgy tocsogjon tőle az arcod. 

Üdvözlettel, sok nyállal, George.

A levél végére már könnyezve nevettem, és azonnal kitűztem a szobám falára, az íróasztal fölé, ahol a többi levelem is ott virított az ikrektől. Mindenki másét az egyik fiókban gyűjtögettem, de az övék...

Akárhányszor csak ránéztem Fred kézírására, mindig megmagyarázhatatlan boldogság dobbantotta meg a szívemet, és néha a gyomromat is. Az utóbbi furcsa érzés volt, ezért nem is tudtam azt hová tenni. Egyszerűen csak mosolyogtam és örültem, hogy ilyen fantasztikus barátaim vannak.