Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

124. fejezet

Piton fantasztikus büntetéseket szabott ki nekünk, már csak ez hiányzott mindannyiunk életéből.

Ron és Justin a gyengéledőn fognak ágytálakat sikálni, persze varázslat nélkül. Mi pedig Hannahval Piton termét fogjuk kitakarítani, ahol elméletileg legutóbb szörnyű főzetek készültek, így az egész terem csupa szutyok, kosz, ragacs és mindenféle elképzelhetetlen folt, plussz maradványok. Arra már nem tért ki Piton, hogy milyenek, de ezután az óra után még azt is simán rávágtam volna, hogy emberi...

Tehát a szörnyű dolgok listája egyre csak nőtt, ami közül egy dolgot se tudtam lehúzni, csupán hozzá adni. De nem most volt itt annak az ideje, hogy a többi szörnyűségen gondolkozzak, elég volt nekem a holnapi kviddics meccs is. Amiből idő közben már mai lett.

Az éjszakát tökéletesen átaludtam, egyáltalán nem zavart a hatalmas eső, mennydörgés, villámlás, a Tiltott Rengeteg fáinak recsegése. Reggel kipihenten ébredtem, ám legnagyobb bánatunkra kint zuhogott az eső továbbra is, megállás nélkül. Más esetben nem zavart volna, ha éppen nem abban terveztem volna kint repkedni akár órákon keresztül.

A csapatunk izgatottan ült vagy éppen járkált már a sárga talárjainkban. Cedricnek hamar híre ment, főleg a lányok körében, ahogy észre vettük. Mindenki az ötödéves nagy, izmos fiút figyelte, és csakis arra vártak, hogy most, a szombati meccsen felmutasson valamit. Oliver bármit is tudott meg róla, még mindig kevés lehet ahhoz képest, ami a mi birtokunkban volt. Ugyanis Cedricet ezalatt az egy nap alatt annyi griffendéles lány is megszemlélte, hogy csupán pár mosolyért cserébe mindent kifecsegtek a hajtó lányaikról, akiket jól ismertek. Alicia Spinnet, Angelina Johnson és Katie Bell szinte összes taktikáját megtudtuk. És mindezt csak egy szép mosolyért egy helyes fiútól... Ilyenkor azért áldottam az eget, hogy Diggoryt is megáldották valamivel.

Mióta megtudtuk, hogy mi játszunk a Griffendél ellen, azóta nem láttam az ikreket. Valószínűleg ők is okosabbnak tartották azt, ha elkerüljük egymást. Így egyszerűen csak készen álltam arra, hogy bármi áron megnyerjük a meccset. Hisz mindenki ezért lép fel arra a pályára.

Szokásos izgalmam eltűnt, egyszerűen csak viszketett a tenyerem, hogy végre belesimulhasson a kvaff. Határozott nyugodtsággal léptem Cedric mellé.

-Biztos, hogy eltudod kapni a cikeszt?- magyarázat helyett inkább csak kinéztem a sátorból. Kint eszeveszetten fújt a szél, az eső pedig megállás nélkül esett.

-Ne aggódj- állt fel a padról, amint bekötötte a cipőjét. Magasságát kihasználva lenézett rám és túlságosan is magabiztos mosolyt vetett rám.- Elfogom kapni.

-De Harry jó fogó.

-És ki mondta azt, hogy én nem?

Végül csak bólintottam. Szinte már éreztem közben az arcomon a hideg eső érintését, és a szélét, ami nem fogja megkönnyíteni a meccsünket. Ha ma nem tűnünk el ebbe a szörnyű időben nyomtalanul, akkor esküszöm soha.

-Csapat, figyelem- szólalt fel hangosan Cedric, mire mindannyian engedelmesen elhallgattunk és köré gyültünk.- Az idő egyértelműen ellenünk van.

-Na nem mondod kapitány- tettetett meglepettséget Rickett, mire O' Flaherty tarkón vágta, hogy csöndesedjen el.

-De velünk van az ügyességünk. Nekünk nem számít milyen időben kell pályára lépnünk, mi úgyis jók leszünk. Nem úgy, mint a Mardekár. Mi nem félünk attól, ha bőrig kell ázni. Mi vállaljuk és rohadttul megfogjuk nyerni az egészet!

Hangosan ordítva éljeneztünk a buzdító beszéd hallatán, ami mindig adott nekünk egy kis löketet. Máris sokkal jobban pezsegett a verünk, készen álltunk rá, hogy kirontsunk a viharba és nyerjünk. Egyszerűen éreztük, hogy ez most sikerülni fog még így is.

-Na mehetünk?- ordította Cedric vörös arccal.

-Igen!- kiáltottunk neki vissza.

Felkaptuk a sperűinket és kiléptünk a torz időbe. Velünk szemben, ellentétes irányból a skarlátvörösbe öltözött Griffendélesek sétáltak ki a pályára. Az esőtől alig láttuk egymást, de egyértelműen kiszúrtam a két magas, vörös hajú terelőt. Kúrtán biccentettem feléjük, mire ők is felém. Ez most egy tisztességes játék lesz köztünk, minden következmény nélkül.

A két csapatkapitány kezet rázott. Cedric rámosolygott Woodra, Wood ellenben olyan képet vágott, mintha borzalmasan rosszul lenne. Az arcáról közelről letudtam olvasni, hogy félt. 

Nem hallottunk semmit abból, amit Madam Hooch próbált nekünk mondani, ezért csak felültünk a seprűnkre és megvártuk, amíg elhangzik az alig hallható síp. 

És ezzel meg is kezdődött a meccs.

A kvaff a levegőbe került, amit igyekeztem azonnal elkapni, de a vizes szemüvegem miatt alig láttam valamit. Ezért a Griffendél egyik hajtója, Angelina már el is kapta a labdát és két másik társával már repültek is a mi karikáink felé.

A két fiúval az oldalamon szitkozódva indultunk meg utánuk és hamar utol is értük őket. A lányt nem sajnálva az oldalának ütköztem, mire kiejtette a kezéből a kvaffot, amit Aplebee kapott el. Tudtam, hogy nem okoztam kárt a másik lányban, de ő az esőn keresztül is olyan dolgokat vágott a fejemhez, amit normális időjárásban nem mert volna. Viszont most senki nem hallott minket, ahogy mi se a tomboló közönséget.

Éreztem, ahogy elkezdett bennem valami felmenni, egyre idegesebb lettem. Ezért a seprűmre jobban rádőlve nagyobb tempót vettem, hogy Aplebbe után száguldjak. Addigra már tőle elvette a labdát az Alicia nevű lány és már a karikáink felé suhant. Esélyünk sem volt utol érni, már be is dobta a kvaffot a bal oldali karikába. Ezzel tíz pontot szerezve a csapatuknak. 

-Nem baj, ez csak tíz pont, helyre hozzuk- repült oda mellém Aplebbe. Arcán komorság ült.

Csak némán bólintottam, mert a dühtől meg sem tudtam szólalni. Angelina Jhonson pedig gonosz vigyorral repült el mellettünk. 

-Gyerünk- szóltam rá a mellettem lévő fiúra, mire gyors repülésbe kezdtünk. 

A labda most Malcolmnál volt, aki hamar átpasszolta azt nekem. Életemben nem repültem méág ilyen gyorsan, mindent megtettem azért, hogy a viharhos képest jó időt menjek. Már láttam távolról a karikákat, éreztem, hogy sikerülni fog. Egyszerűen tudtsm, hogy sikerülni fog, hisz rengeteget gyakoroltam ezért. Ám valami mégis közbe szólt. Vagy inkább valaki...

Angelina Jhonson mellém repült, így egymás mellett versenyezve repültünk előre, különböző kitérő manővereket végezve. Mikor már úgy tűnt, hogy kicseleztem a lányt és nem tud fogást találni rajtam, ő egyszerűen teljes erejéből nekem jött. Nem azzal a finom gesztussal, amivel én tettem korábban. Totálisan az oldalmba kapott, a szemüvegemet lekapta a fejemről és elhajította a tomboló viharba. A kvaffot kiejtettem a kezemből, hisz a frontális ütközéstől oldalra sodródtam, pont bele egy széllökésbe, amia  föld felé vitt. 

Kétségeesve kapaszkodtam a seprűmön, miközben nem láttam semmit a szemüvegem nélkül és csak imádkozni tudtam ezért, hogy a seprűn maradjak és ne zuhanjak haladéktalanul a föld felé. Végül sikerült kijutnom a szélforgatagból és visszarepülni a többiekhez. Malcolm és Aplebee szitkozódva repültek felém, majd mikor megláttak engem, mind a ketten elsápadtak.

-Veled meg mi történt?- kérdezte azonnal Aplebee.

-És hová lett a szemüveged?!- tette fel a következő kérdést már nagyon aggódó hangon Malcolm. Tudta jól, mindegyikünk tudta jól, hogy anélkül nem látok messzire, nem látok tovább, mint a seprűm hegye.

-Megfojtom Angelina Jhonsont- sziszegtem a fogaim között indulatosan és már indultam is a lány irányába.