Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

101. fejezet

-Azt hiszem én elkísérem egyedül Lockhartot Madam Pomfreyhoz- nézett kettőnkre Ron és valahogy azonnal levágta a szituációt.

-Ó, hála az égnek, köszönöm, hogy megszabadítasz attól a rémes lánytól- rikácsolta Lockhart, amíg ők távoztak a folyosóról.

-Fogja már be- förmedt rá Ron, mire majdenm elnevettem magamat ismét.

Viszont ott állt előttem ő. Fred. Aki meg sem tudott szólalni, csak nézett rám. Majd hirtelen indult meg és olyan gyorsan szelte át a kettőnk közötti távolságot, hogy fel sem tudtam fogni, amikor már szorosan magához vont. 

Ismét úgy ölelt, mint ahogy mindig is. Csak sokkal szorosabban. A bal kezével a hátamat fogta teljesen át, miközben a jobb kezével a fejemet szorította a mellkasához. Habozás nélkül visszaöleltem azonnal, olyan szorosan kapaszkodtam bele a karjai alatt, ahogy csak bírtam.

-Megcsináltad...- suttogta hitetlenkedve.- Megmentetted...

-Megígértem- feleltem neki azonnal, halálosan komolyan.

-Mégis hogyan... Hogy tudtál lemenni érte oda?

-Hidd el, nem esett nehezemre- mosolyogva elváltam tőle annyira, hogy felnézhessek rá.- Egész végig fenyegethettem Lockhartot. Ennél szebb estém még talán sosem volt.

-Akkor is megmentetted- ingatta a fejét a fiú, miközben lenézett rám.

-Igazából Harry volt az, aki a munka nagy részét végezte- vontam meg a vállamat, hisz tényleg így volt.- Én csak azért voltam ott, hogy megfenyegessem Lockhartot, lefegyverezzem és egész végig élvezzem azt, hogy retteg. Egyszerre tőlem is és a helyzettől is.

A fiú csak mosolyogva megrázta a fejét, majd ismét komolyan nézett le rám.

-Ezt soha nem tudom majd neked eléggé meghálálni akkor sem. Egyszerűen csak fogtad és érte mentél. Amikor... amikor már én is lemondtam róla... De te... te...

-Sssss!- szóltam rá a fiúra.- Ne beszélj ilyen badarságokat. Nem mondtál le te sem Ginnyről. Ő a húgod, mindennél jobban szereted. Csak éppen nem tudtál érte indulni, mert nem tudtad kihez fordulj. Jó, mondjuk nekem se Lockharthoz kellett volna fordulnom. De akkor és ott Harry és Ron megmentettek engem is. Ők segítettek ki engem, együtt mentünk le oda. Lehet, hogy közben Lockhartot le kellett lökni egy csőbe, fejbe kellett vágni egy kővel, de megérte minden fáradozás. Hisz Ginny él és virul!

-A gyengélkedőn van- mondta nyugodtan sóhajtva egyet Fred.- Mikor jött a hír, hogy mégis elő került, ráadásul ti voltatok... Azonnal rohantam hozzá, George-dzsal és Percyvel együtt. Ők még mindig ott vannak. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a húgomnak nincs semmi baja és boldogan szürcsölgeti a forró csokiját, azonnal ide rohantam. Mert egyszerűen te...

-Én csak azt tettem, amit egy ,,nővérnek" kell tennie ilyenkor- mosolyogtam rá kedvesen.- Ginny rengeteget számít nekem is. És még mindig nem tudok amellett a tény mellett elmenni, hogy lefegyverezhettem, megfenyegethettem és bántalmazhattam Lockhartot, visszaadva azt, amit egész évben elszenvedtem tőle.

-Ugye tudod, hogy ez nagyon betegen hangzott?- nézett le rám Fred, miközben már elengedett. Úgy tűnt, végre felfogta, hogy Ginnyt tényleg szeretem, hogy ő is a családom része, nem csak a fiúk.- De azért mond, hogy te ütötted le egy szikladarabbal Lockhartot- szemében izgatottság csillogott.

-Sajnos azt Ron elhappolta előlem- sóhajtottam drámaian.- Nekem már csak a varázsolás és fenyegetés jutott. 

-Valahogy még is úgy érzem, hogy nem bánod- mosolygott le rám az összeesküvők kis mosolyával.

-Egy csöppet sem- vallottam be teljesen őszintén.- Dumbledore viszont lakomát emlegetett... Nincs kedved megnézni velem? Mert őszintén szólva, mikor Lockhart kolbászokat evett már akkor kezdtem éhes lenni.

Fred csak furcsán nézett le rám, de ezen az estén nem lehetett azt állítani, hogy én kattantam volna meg.

-Ami azt illeti, mehetünk.

Ezzel belekarolt a nyakamba és hosszú lépteivel elindult a nagyterem felé.

-Köszönöm- lehelte még a fejemre utoljára, miközben nyomott oda egy puszit.

-Bármikor megtenném az egész családotokért.

-Azért kérlek, ne indulj máskor ilyen öngyilkos akciókba. Bár azt hiszem erről már beszéltünk egyszer...

-És van egy olyan halvány sejtésem, hogy még legalább hússzor fogunk.

Fred mosolyogva csóválta meg a fejét. 

Életem során már jó néhány Roxforti lakomán részt vettem, de ez most egészen más volt. Mindenki pizsamában ült a saját asztalánál, ahol már a mandragóraszirup által felébresztett diákok is ott ültek. Emiatt, amikor megláttam Justint azonnal rohanni kezdtem. A fiú az asztal mellett állt és hevesen mutogatott, fordult, rúgott, ami csakis azt jelenthette, hogy még nagyban mesél valamit. Én viszont frontális ütközésszerűen egyszerűen belecsapódtam a fiúba és szorosan magamhoz öleltem.

-JUSTIN!- visítottam fel boldogan.

-Jó na, én eddig nem is sejtettem amúgy, hogy ti ennyire szerettek engem- ölelt vissza nevetve.

-Imádunk téged te lüke!- löktem meg a fejét finoman és tovább szorongattam.

-CSOPORTOS ÖLELÉS!- rikkantotta hirtelen Hannah is, miközben szó szerint átmászott az asztalon és ránk ugrott.

Nevetve fogadtuk őt is a körünkbe, amihez csatlakozott Zacharias és Ernie is, végül pedig Susan, aki a kevésbé barbár megoldást választotta, Hannahval ellentétben. Így ő körbe sétálta az asztalt, ahelyett, hogy átugrott volna rajta.

-Soha, soha többé ne merj minket itt hagyni!- mondtam a csoportos ölelésünktől fuldokolva.

-Majdnem kinyírtam Zachariast és Erniet, úgyhogy még egyszer tényleg ne merj minket itt hagyni!- fenyegette meg Hannah Justint.

-Legközelebb majd szólok a baziliszkusznak, hogy hé haver, megtennéd, hogy most nem rám nézel?- tréfálkozott Justin, amin hangosan felnevettünk.

Végre minden a helyére került. Sőt, még jobb is lett minden.

Hajnalig tartott a lakoma, mindenki örült a másiknak, annak, hogy lezárult a Titkok Kamrájának rejtélye, feltámadtak a kővé dermesztettek, sőt, még a vizsgáink is elmaradnak! Aminek szó szerint minden diák örült, kivéve Hermionet, akire szinte rá se kellett néznem, jól tudtam, hogy igazán szívfájdalma az ügy. Hajnali négykor Hagrid is befutott, aki úgy megveregette Ron és Harry hátát, hogy a fiúk belefejeltek a tányérjaikba. Én inkább csak messziről odaintegettem neki, még mielőtt én is hasonlóképpen jártam volna. De úgy látszott ez Hagridnak is megfelel bőven, bár azért átkiáltott a termen egy köszönömöt. És végül még Dumbledore is bejelentette, hogy sajnálatos módon Lockhart professzor innentől kezdve mégsem lesz professzor. Tehát megszabadúltunk a sötét varázslatok tanárunktól, amiért egész év folyamán csak imádkozni tudtam. 

A hír hallatán Hannahval boldogan pacsiztunk össze, hisz talán nálunk erre senki nem vágyott jobban. 

-Milyen kár- csóválta a fejét Hannah szomorúságot tettetve.

-Ne is mond- sóhajtottam én is hasonló szomorúságot színlelve.- A kedvenc tanárom volt. 

-Akit végül lefegyvereztél, így falhoz vágtad, megfenyegetted és egész este terrorban tartottad?- nézett rám Ernie értetlenül, aki nem annyira értette meg a szarkazmusunkat.

-Hát igen, szomorú dolgok ezek- bólogatott Hannah komolyan. Majd mikor össze néztünk a lánnyal, végre őszintén és boldogan, felszabadultan tudtunk nevetni.

Minden a helyén volt, minden ismét tökéletes volt. Visszakaptuk az életünket, amit több mint fél éve elvesztettünk.