Veled minden tűzijáték...1/2[Fred Weasley ff.]

170. fejezet

Amikor jobban körülnéztem rájöttem, hogy a környéken az egyetlen létező fának is pont én estem neki. Éreztem a véremben a szerencsét.

Fájó tagokkal hagytam abba a fa ölelgetését, és összeszedve magam elléptem mellőle.

-Milyen nagy természetbarát lettél!- szedte össze magát a földről George a holmijaival együtt.

-Ugyan, csak éreztem a természet hívó szavát- feleltem a fiúnak, mire elnevette magát. Imádta, ha néha viccelődtem vele.

Fred viszont a táskáját a földön hagyva azonnal felállt és elém sietett. Alig maradt köztünk tér, olyan közel állt meg hozzám. Az egyik kezével megfogta az államat és az arca felé fordította. Így alig volt pár centi közöttünk.

-Francba- sziszegte, ahogy jobban szemügyre vette az arcomat.

-Tudom, nagyon béna voltam- forgattam meg a szemeimet, és már fordítottam volna el tőle a fejemet, amikor szorítása finoman erősödött és visszairányított maga felé.

-Fáj?- kérdezte úgy, mintha azonnal eltudta volna onnan tünteni az akármit is, amit összeszereztem.

-Egy kicsit, de túl élem hidd el- próbáltam elviccelni a dolgot, hogy ne vegye ő se olyan halálosan komolyan. 

-Ezt helyre kell hozni- nézte a jobb arcomat, amin valószínűeg tényleg horzsolás éketelenkedhetett.

-Semmi baj, mondom, majd megcsináljuk, most menjünk- próbáltam meg sürgetni a fiút, mert közben Mr. Weasley beszélt a tisztáson álldogáló két idegen férfival, akik ezek szerint az ismerősei voltak és útba igazították őt, illetve bennünket is, hogy merre kell tovább mennünk.

Láttam Freden, hogy ő azon nyomban szerette volna helyre hozni az arcomat, de végül csak összeszorította az állkapcsát.

-Jó, menjünk- bólintott a vörös hajú fiú, mire tincsei finoman megcsiklandozták az arcomat. 

Akaratlanul is utánuk nyúltam, hogy az egyiket a fiú füle mögé simítsam. Fred még mindig finoman fogta az államat, tisztán éreztem a lehelletét az arcomon, azt, ahogy nagyot nyel.

-Na, gyertek, induljunk!- rikkantotta boldogan Mr. Weasley, mire azonnal hátrébb léptem Fredtől és a tekintetét kerülve Ginny után siettem.

-Mi történt az arcoddal?- kérdezte meglepetten a vörös hajú lány. 

-Korán reggel úgy gondoltam, hogy szeretnék zöldebb lenni, ezért faölelgetős mentőakcióba kezdtem- zártam le gyorsan a témát, amin ő jót mosolygott.

A kis csapatunk nagyjából húsz percen keresztül sétálgatott a sivár lápvidéken keresztül, amikor végre elértünk egy kis kőfalú kunyhóhoz. Ott egy mugli ember ült, akivel Mr. Weasley beszélte meg a részleteket, neki kellett fizetni is, amihez a Weasley család feje nem igazán értett, ugyanis mugli pénzről volt szó. A férfinak ez feltűnt és kívánicsian kérdezősködni kezdett, hogy külföldiek vagyunk-e, illetve mesélt több fura fazonról is, mintha találkozóra jöttek volna. Aztán a mugli egyre több mindent rakott össze a fejében, kezdte összerakni azokat a dolgokat, amiről sosem szabadna tudnia. Ebben a szempillantásban egy golfnadrágos varázsló tűnt fel a semmiből a mugli kunyhója mellett. Pálcáját habozás nélkül a férfira szegezte.

-Exmemoriam!

A mugli tekintete elhomályosult, arcán kába mosoly lett. Ismertem ezt a tekintetet, pont így nézett ki másodikos koromban Lockhart is, miután véletlenül ugyan ezzel a varázslattal törölte a saját emlékeit. 

-Tessék, itt a kemping térképe- szólt a férfi.- És itt a visszajáró.

-Nagyon köszönöm- bólintott Mr. Weasley.